A Cursillo élmény
Fotó: Lambert Attila

 

A magyar Cursillo, amely ma már minden egyházmegyében jelen van, sőt, a felekezeti határokat is átlépte; idén harmincéves. Világi elnökét, Várdai Juditot kérdeztük róla.

Székely János püspök a honlapjukon azt írja a Cursillóról, hogy a karizmájából olyan más közösségi mozgalmak merítettek, mint a Házas Hétvége, az Antióchia, a Neokatekumenális Út és a MÉCS. Mit gondol, melyik mit? Hogyan viszonyul a Cursillo a többiekhez, és melyek az összetéveszthetetlen ismertetőjegyei?

– A Neokatekumenális Út és a Házas Hétvége alapítói korábban cursillót végeztek, és ez a mozgalmaikban is éreztette a hatását. A Cursillo összetéveszthetetlen jegye, hogy senkit sem akar kiragadni a saját közösségéből, sőt, a Cur­sillón részt vetteket visszaküldi „a saját négyzetméterükre”, közösségeikbe, plébániájukra, munkahelyükre, hogy tartóra tett lámpásként ott világítsanak. Persze ha nincs közösségük, megmaradhatnak a Cursil­lóban, de arra buzdítjuk őket, hogy gyűjtsenek maguk köré négy-öt hasonlóan gondolkodó embert, alapítsanak velük kiscsoportot, és együtt mélyüljenek el a hitben.
Nálunk központi szerepe van az apostolkodásnak, de sajátos, úgymond civil módon. Először barátkozz, igazán ismerd meg a másikat, örömét-bánatát egyaránt. Később aztán lehet, hogy rákérdez majd, mitől vagy te vidámabb, mint az átlag, és akkor elmondhatod neki, hogy Istentől kapod az erődet. Ezt úgy is szoktuk mondani, hogy az új barátaidat vidd el a régihez: Jézushoz. A Cursillo a baráti kapcsolatokra épül; a barátokra, akik igazán értik egymást, és bármiről őszintén beszélhetnek egymással. A MÉCS-et kevéssé ismerem, az Antióchi­áról viszont tudom, hogy a stílusa, a hangulata hasonló a Cursillóéhoz. De míg az a középiskolás és az egyetemista fiataloknak szól, addig mi a 25 év fölöttieket várjuk. Ennek az a magyarázata, hogy felnőttként már mindenkiben van egy adag sebzettség. 25 fölött a többség már meg-megkérdezi magától, miért kellett csalódnia szerelemben, barátságban, miért nem valósultak meg bizonyos álmai. Óriási ereje van, amikor valakinek ebben az állapotban azt mondjuk: Téged, személy szerint téged szeret az Isten, veled hordja a keresztet, és ha minden nehézségedet átadod neki, segíteni fog. Sokan számolnak be arról, hogy a Cursillo átalakította az istenképüket. Míg korábban egy büntető Istenben hittek, addig nálunk a pártfogójukat ismerték föl benne.

Mi az Ön története a Cursil­lóval? Hogyan találkozott vele, mi ragadta meg benne, és hogyan vált annyira elkötelezetté, hogy vezető lett?

– Egészen röviden szólva: ez az életem. 1994-ben találkoztam a Cursillóval. Előtte a Házas Hétvége tagjai voltunk a férjemmel, és a Neoka-tekumenális Út alkalmain is megfordultunk. De mivel kicsik voltak a gyermekeink, az nem ment, hogy mindketten egyszerre ne legyünk otthon hétvégenként. Mivel a Cur­sillo-hétvégékre külön várják a nőket és a férfiakat, amíg én ott voltam, a férjem vigyázott a gyerekekre. Azon a hétvégén ütött szíven a már előtte is sokszor hallott mondat, hogy személy szerint engem nagyon-nagyon szeret az Úristen.
Van egy régi imádság, amit cursillón szombat délután szoktunk imádkozni; ez ma, rektorként, azaz hétvégevezetőként is a kedvencem. Ez volt az, ami akkor annyira mélyen hatott rám, és még jó ideig ott tartott a kápolnában. Számomra arról szól, hogy Isten olyan, mint egy barát, akit minden örömöm és bánatom érdekel.
Később a férjem is elment cursillóra, és őt is megragadta. Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy ebből küldetés következik. A megrendítő alapélményünket tovább akartuk adni. Fontos, hogy együtt járunk ezen az úton, és sokat beszélgethetünk az ajándékokról, amiket a cursil­ló­kon kapunk. Javította a házasságunkat, hogy a közösség tagjai lettünk. Mindig jó érzés volt tudni, hogy a másik biztos háttér, hogy a közösségi életünk és a házasságunk szorosan összefonódik. És mindmáig éltető erő számunkra a kiscsoportunk, ahol kéthetenként összejövünk imádkozni, a hitünkről beszélgetni.
Mélyen hiszem, hogy aki találkozik a Cursillóval, annak jobbá válik az élete. Nem azért, mert gazdagabb vagy szerencsésebb lesz tőle, hanem mert elfogadóbb. Akár a keresztjeit, akár a többi embert illetően.

Miért mondják azt, hogy a Cursillót „elvégzi” valaki? Mire utalnak ezzel a furcsa szóval? Arra, hogy itt valamilyen tudásanyag elsajátítása történik? Vagy valamilyen, gondolkodásukat, élet­szemléletüket átalakító „végzettséget” szereznek vele a résztvevők? Esetleg olyasmire képesíti őket a Cursillo, amire addig nem voltak képesek?

– A cursillo szó jelentése az, hogy tanfolyamocska. A kereszténység tanfolyama. Arra oktat ugyanis. Egyrészt papok által elmondott beszédek révén, amelyek kegyelemről, szentségekről, bűnre vezető, kísértő alkalmakról szólnak, és arról, mi a bűn gyógyszere, a nehézségek megoldása. Elhangzanak tehát a hitigazsá-
gok, de civil tanúságtételek is, bukdácsolásokról, mélységekről.
Minden cursillóra három hónapon át ké­szü­lünk. Gyakran mondják, hogy „titkolózunk”, ami­kor ezekről a hétvégékről kérdeznek. Részleteket valóban nem árulunk el, mert a cur­sillo alapvetően élmény. Ahogyan egy táj szépségét, egy étel ízét nem lehet elég jól leírni, szavakba foglalni, a Cur­sillo-élményt is meg kell élni ahhoz, hogy igazán megértse valaki. Ezért mindenkit csak egyszer hívunk meg, a Cur­sil­lót nem lehet újra meg újra elvégezni. Viszont az az egyetlen élmény beleég az ember lelkébe. Tá­bor-he­gyi megtapasztalás, mint a tanítványoknak Jézus színeváltozása volt.

Mi lehet az oka, hogy a romák körében annyira népszerű a Cur­sillo, hogy ők annyira a magukénak, magukhoz illőnek érzik?

– Talán a spanyol eredete a magyarázat, mert ők is spanyol stílusúak: a barátság, az érzelmek kivételesen fontosak számukra. Ritkán szervezünk csak roma cursillókat, mert fontosnak tartjuk az integrációt. Vegyes csoportokban viszont kiváló lehetőség kínálkozik egymás megismerésére. Számunkra ajándék annak megtapasztalása, hogy cigány testvéreink egészen mások, mint amilyennek a világ mondja őket. Jó a társaságukban megtapasztalni, mit jelent testvérként együtt élni. Azt, hogy az Úristen előtt egyek vagyunk, rangok és titulusok nem számítanak.

Elgondolkodtató, hogy mennyire különböző élmény lehet különböző mozgalmak ajtajain át belépni ugyan­abba a nagy egyházi közösségbe. Én például sokévi ministrálás és Regnum-tagság után vetődtem el annak idején az Anti­óchi­ába, és óriási élményt jelentett számomra, hogy valami ennyire magával ragadó, ennyire magas hőfokú és a testvéri közösség extatikus élményét adó lehet. A Cur­sillo milyen alapélményt kínál a katolikus identitásról?

– A résztvevők visszajelzései szerint nagy-nagy barátságot, őszinteséget tapasztalnak meg nálunk. A papok az életükből vett példákkal világítják meg a mondanivalójukat, és ettől emberszagúvá válik, amit mondanak. A cur­sil­lókon idegen emberek élnek meg lelki összhangot. És mivel ez mindig így van, pedig mindig mások és mások az érkezők, az atyák, a szervezők, ez csak a Szentlélek műve lehet.

Mit tesz a Cursillo egy olyan jelentkezővel, aki addig nem is hallott a kereszténységről? Illetve egyáltalán várnak-e ilyen érdeklődőket? Mert olyat is olvastam, hogy csak már eleve keresztények vehetnek részt cursillón.

– Kezdetben így volt. Először ugyanis azt tekintettük a fő célnak, hogy „a vasárnapi keresztényeket” elkötelezettebbé tegyük. De aztán változott a helyzet és a felfogás, Spanyolországban is, nálunk is. Ma már sokkal szélesebb réteget szólítunk meg, mert egyre több a kereső ember. Három-öt ilyen mindig van a résztvevők között. Tőlük csak azt várjuk, hogy nyitottak legyenek. Hiszen a börtönökben is jelen vagyunk, ahol az esetek jelentős részében semmilyen vallási előképzettségre nem számíthatunk.

Ott milyen megfontolásból szerveznek cursillókat?

– A börtön reménytelenségét akarjuk felülírni. Mondják, hogy aki hosszabb időre bekerül, az általában rosszabb – keserűbb, kiábrándultabb – emberként szabadul. Értékeket próbálunk felmutatni a szabadságvesztésüket töltőknek, hogy az alapmotivációjukká a jobbá válás váljon.
Négy-öt évvel ezelőtt kezdtük, és egyelőre kuriózum vagyunk odabent. Megkedveltek bennünket az intézmények, mert az a tapasztalatuk, hogy jó hatással vagyunk a fogvatartottakra.

Református és evangélikus cur­sillo is van már. Ennek mi a háttere, és Ön szerint milyen szerepe lehet az ökumené, azaz a keresztény egységtörekvések szempontjából?

– Időről időre felhívtak evangélikus és református testvérek, hogy részt vehetnének-e cursillón. Én pedig azt válaszoltam, hogy ha nyitottak, és mindenen – a miséken és a szentségimádáson is – részt vesznek, örömmel várjuk őket. Így kezdődött. Aztán a nálunk végzettek maguk is cursillókat kezdtek szervezni, amelyekre már a saját lelkészeiket hívták meg. Azóta természetessé vált az együttműködés, közös találkozók szervezése. Szerintem ezek hozzásegítenek ahhoz, hogy egyre jobban megélhessük a felekezeteken túli egységünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..