Csapdahelyzetben

Olybá tűnik, hogy napjainkban mindazok, akik a dél-amerikai és a szibériai erdőtüzekről értesülve vagy a tizenhat éves svéd környezetvédő aktivista, Greta Thunberg hatására felismerik a csapdahelyzetet, amelyben élünk, klímaszakértővé lettek, s pró és kontra foglalnak állást a klímavédelemmel kapcsolatban. Ám még mielőtt továbbmennénk, és valaki megkérdezné, miért is nyilvánítok véleményt ebben az ügyben, elmondom, kik is tettek rám nagy hatást a kérdésben. S mindenekelőtt leszögezném: jómagam nem a klímavédelem, hanem az annál átfogóbb teremtésvédelem aspektusából próbálok reflektálni a kérdésre.
A problémára 2015 októberében csodálkoztam rá először, amikor is Áder János köztársasági elnök a Pázmány Péter Katolikus Egyetem zsúfolásig megtelt dísztermében meggyőzően, lánglelkűen érvelt, és amit mondott, mélyen megdöbbentette hallgatóságát. A jelen lévő diákoknak szemernyi kétségük sem maradt afelől, hogy valóban baj van, és beláthatatlan következményekkel kell számolnunk, ha nem teszünk a klímaváltozás ellen. Áder János mondandójának legfőbb útmutatója Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikája volt. Az előadás hatására úgy éreztem, nekem is lépnem kell valamit. A rendelkezésre bocsátott slide-ok segítségével így késlekedés nélkül elindítottam a plébániámon egy teremtésvédelmi sorozatot a pápai körlevélből kiindulva.
A kérdéssel kapcsolatos álláspontom emellett Hetesi Zsolt fizikus, csillagász és Ürge-Vorsatz Diána klímakutató véleményére támaszkodik. Mindkettőjüket a Katolikus Társadalmi Napokon (Kattárs) hallottam először; előbbit Debrecenben és Székesfehérváron, utóbbit Budapesten. Hetesi Zsolt ráébresztett, hogy a kérdés megoldásához messze nem elegendő a háztartási hulladék – egyébként fontos – szelektív gyűjtése. Ürge-Vorsatz Diána pedig a lapunknak adott (szeptember 8-ai számunkban megjelent) legutóbbi interjújában az egyik kulcskérdéssel, a túlnépesedéssel kapcsolatban hangsúlyozta: nem igaz az állítás, miszerint a népességszám radikális csökkentése jelentené a probléma megoldását. Ezt az álláspontot képviselik a klímaváltozásért felelős nyugati társadalmak – köztük a magyar is –, ám a károsanyag-kibocsátásért valójában az emberiség tíz százaléka felelős, a legjobb körülmények között élők, akik a legszegényebbeket hibáztatják a kialakult helyzetért éppen azokat, akik a legkevésbé tehetnek róla, és akik egyszersmind a leginkább szenvednek tőle.
A fentebb vázolt, tudományosan megalapozott tények ismeretében több mint meglepő, milyen hozzászólások fogalmazódnak meg a magyar sajtóban, különösen a véleményformáló blogokban, valamint a közbeszéd szintjén.
A helyzet súlyosságára figyelmeztető megnyilatkozásokra a hangos többség jó esetben megmosolygással, rosszabb esetben cinizmussal és vitriolos megjegyzésekkel válaszol, ráadásul nemegyszer úgy, hogy a mind­annyiunkat érintő kérdést politikai síkra tereli, és összeesküvésnek állítja be. Greta Thunberg svéd aktivista klímatudósok állításaira alapozott megnyilvánulásait is sokan gúny tárgyává teszik, s miközben kifigurázzák őt, gesztusait, arcmozgását – említést sem téve arról, hogy a fiatal lány Asperger-szindrómával küzd –, igyekeznek elterelni a figyelmet a lényegről, a valós problémáról.
Úgy tűnik, csapdahelyzetbe lavíroztuk önmagunkat és világunkat. Legyintünk a tudományosan igazolt állításokra, és figyelmen kívül hagyunk olyan véleményeket – akár csak az említett két magyar tudósét –, amelyeket komoly egyetemi tanulmányok és elmélyült kutatások támasztanak alá. Mi is lenne velünk, ha más területeken is hasonlóképpen viselkednénk, és nem adnánk hitelt az orvostudomány vagy a teológia szakértői által megfogalmazott állításoknak?!
Ám még mielőtt a kedves olvasó beskatulyázná a véleményemet, hadd invitáljak mindenkit egy egyszerű kérdés megválaszolására. Mi történik, ha a klímakutatók, egyes államférfiak és a klímakatasztrófától tartó svéd lány hatására radikálisan megváltoztatjuk az életmódunkat? Jelesre vizsgázunk teremtésvédelemből? Mi van akkor, ha a klímavédők tévedtek, vagy, ahogy sokan állítják, nem mondtak igazat? Ebben az esetben egy élhetőbb világot, földi otthont nyerünk és hagyhatunk rá gyermekeinkre. S bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten szándéka szerint cselekszünk. Ám ha a súlyos veszélyre figyelmeztetőknek igazuk van, és mi nem tettünk semmit… Ebbe a lehetőségbe jobb bele sem gondolni! Azaz Szent Benedek nyomán azt javaslom: imádkozzunk és dolgozzunk. S talán a jelen helyzetben ne kicsinyeljük le az utóbbi fontosságát. Ne engedjünk a kísértésnek, ne gondoljuk felelőtlenül, hogy Isten majd úgyis megoldja (helyettünk) a kérdést. A napokban a pécsi Kat­társon Székely János püspök a nyitóbeszédében, majd pedig a Páli Szent Vince ünnepén bemutatott szentmise homíliájában hangsúlyozta: Istennek ránk, emberekre is szüksége van ahhoz, hogy megváltozzon a társadalmunk!
A megfelelő teremtésvédelmi lépések megtételében segítségünkre vannak a különféle egyházi dokumentumok, például a Szentatya már említett enciklikája, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felelősségünk a teremtett világért című körlevele és a Görög­katolikus Metropólia Zöldítsük vissza a földünket! című felhívása, amelyet a teremtésvédelem érdekében elindított imanapon adtak közre. A kezdeményezés lényege, hogy az Istenszülő oltalmának ünnepe (október 1.) és Urunk mennybemenetelének jövő évi ünnepe (május 21.) között minél többen ültessünk fát a környezetünkben, akár többet is. A Görög­kato­likus Metro­pólia felhívásának szövege megtalálható a Hajdúdorogi Főegyházmegye weboldalán (hd.gorogkatolikus.hu), a Magyar Kurír hírei között (www. magyar­kurir.hu), valamint az Új Ember 2019. szeptember 15-ei számában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..