A megelőzéssel kapcsolatban sokan még mindig az elsődleges, másodlagos, harmadlagos megelőzés fogalmakat használják. Húsz-harminc évvel ezelőtt ez a felosztás korszerűnek bizonyult, elsősorban az egészségügyi problémák tekintetében. A drogproblémák terén azonban ez a modell – mivel elsődlegesen betegségközpontú, orvosi szemléletet tükröz – túlhaladottá vált.
Tabuk nélkül
A tabu fogalmának és jelenségének elemzésével kapcsolatban a leggyakrabban Sigmund Freud Totem és tabu című művét idézik. Freud maga többször is hivatkozik írásában James G. Frazer Az Aranyág című korszakos jelentőségű antropológiai művére. Elgondolkodtató, hogy a polinéziai eredetű szó megfelelője ma már nem létezik a kultúránkban – talán a régi Rómában még használatos volt –, ám a fogalomhoz kapcsolódó jelenség, úgy tűnik, örök érvényű. A totem egyszerre jelentette, jelentheti azt, ami szent, ami megszentelt, ugyanakkor azt is, ami ijesztő, veszedelmes, tilalmas, tisztátalan. Wundt a tabut az emberiség legrégibb megíratlan törvénykódexének nevezi. Több kutató úgy gondolja, hogy a tabu régibb, mint az istenek, és oly időben keletkezett, amikor még semmiféle vallás nem létezett.
Isten terápiája
Elérkeztünk sorozatunk utolsó írásához. Az alcím egy könyvcímet is rejt. Nem lehet méltóbb zárás, mint egy napjainkban megjelent könyv ajánlása. A szerző Thomas Keating atya, trappista szerzetes és Tom S. („A nevem Tom, és alkoholista vagyok”) beszélgetéseit tartalmazza. A cím és az alcím magáért beszél, de magyarázatra is szorul: Isten terápiája és a szenvedélybetegségek – A középpontba vezető ima és a tizenkét lépés (Ursus Libris, 2014).
Szerhasználat és spiritualitás (VI.)
II. János Pál pápát gyakran emlegetik a „legek pápájaként”. A szenvedélybetegségekkel kapcsolatban sokszor megnyilatkozott, az eddigi pápák közül bizton mondhatjuk, hogy a legtöbb alkalommal, de ezek a gondolatai – bár magyarul is olvashatók –, úgy tűnik, kevesekhez jutottak el.
Keresztény körökben gyakran nevezik a függőséget, elsősorban az alkohol- és drogfüggőséget megkötözöttségnek. II. János Pál többször is „nehéz rabszolgaságként” mutatja be ezt az állapotot, amelyhez távolságtartással közelít a társadalom és a család egyaránt.
Rejtett forrás
„Eljutottunk arra a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket (más fordításban „lelkünk épségét”) – ez az Anonim Alkoholisták (AA) tizenkét lépésből álló programjának második lépése. (Az első a tehetetlenség beismeréséről szól.)
Ki ez a „hatalmasabb”, korábban „Felsőbb Erőként” említett Valaki? A Nagykönyvből (az AA alapvető kézikönyvéből) idézünk: „a) Alkoholisták vagyunk, és képtelenek vagyunk életünket irányítani. b) Valószínűleg semmilyen emberi hatalom nem tudott volna megszabadítani alkoholizmusunktól. c) Isten képes erre, és megteszi, ha keressük Őt. Ezekről meggyőződve elérkeztünk a Harmadik Lépéshez, amelyben az áll, hogy úgy döntöttünk, akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondjaira bízzuk (…).
Egyén – csoport – közösség – hit
– Sziasztok! Kati vagyok és alkoholista. Három év, nyolc hónap és öt nap óta nem fogyasztok alkoholt.
– Szia, Kati! (Üdvözlet a csoport tagjai részéről.)
A világ számtalan pontján hangzik el ez a köszönési, köszöntési formula, változó földrészeken, helyszíneken és nevekkel, óráról órára, az Anonim Alkoholisták, az AA ülésein.
Átmeneti rítusok. Az átmeneti rítusok szakkifejezést Arnold van Gennep holland néprajztudós használta először a múlt évszázadban, a fogalom mögött rejlő gyakorlat és tevékenység azonban a régmúltba, az ősi kultúrákig vezet vissza minket. (Várkonyi Nándor és Hamvas Béla műveinek is visszatérő témája mindez.)
Az emberi élet felosztható változások egymást követő sorára. Születés, gyermekkor, serdülőkor, felnőtté válás, családalapítás, öregedés, halál. Az egyes szakaszok lezárnak egy időszakot és teret nyitnak az átalakulás utáni újabb fejlődésnek, változásnak, átalakulásnak.
Vajon a függőség hálójába belegabalyodott embertársunk nevezhető-e bolyongó, eltévedt spirituális turistának? Mennyiben? Miért? Ezt a témát próbáljuk körbejárni.
A Szirének éneke című kötet volt az első magyar nyelvű kiadvány, amelyben droghasználók, drogfüggők irodalmi alkotásait tették közzé a szerkesztők, még 2000-ben.
