Szerhasználat és spiritualitás (II.)

Keating atyának a középpontba vezető imáról szóló könyve már korábban megjelent magyar nyelven (Nyitott tudat, nyitott szív, Filosz, 2006). Ebben a könyvben a szerző áttekintést nyújt a kontemplatív imádság keresztény hagyományban betöltött szerepéről, formáiról, az evangélium kontemplatív dimenziójáról. Célja annak bemutatása, hogy „megnyílhatunk a végtelen számára, ennélfogva a végtelen lehetőségek számára”.

Tom S. csak néhány évvel fiatalabb Keating atyánál. Keveset árul el magáról. Azonkívül, hogy alkoholista, valamint hogy 1978. október 5. óta nem iszik, a legfontosabb megosztott információ, hogy felismerte Keating atya segítségével a vallás és a spiritualitás különbségét, valamint azt, hogy miként válthatók életre intuitív módon a tizenkét lépés (az Anonim Alkoholisták legfontosabb lépései) alapelvei. Kettejük 2000 és 2008 között folytatott beszélgetéseit tartalmazza a kötet.


Keating atya több művében a szenvedő Jézust állítja középpontba. A passió folyamatában Jézus azonosul az emberi létállapottal, annak minden következményével. Jézus „átélte a magány, a bűntudat és a szorongás minden szintjét, amelyet bármely ember valaha érzett; az emberi nyomorúság, bűn és bűntudat iszonyú összessége szállt le rá”.

Többször is megjelenik a könyvben a függő ember tehetetlenségének, az élet irányíthatatlanságának képe, ami hasonlít a passióban leírt létállapothoz. (Ez az Anonim Alkoholisták első lépésének lényegi elfogadásában válik megélhetővé a szenvedélybetegek számára.) Keating atya szerint a spirituális út megkezdéséhez paradox (?) módon ez a legjobb állapot, az, amikor az ember úgy érzi: „Zsákutcába került, padlón van, összeomlott. (…) Minél kétségbeesettebb, annál készségesebben keres segítséget.”

A beszélgetések során hihetetlen mélységeket és magasságokat érintenek a résztvevők. Gyakran merülnek fel Keresztes Szent János gondolatai, az érzékek és a lélek sötét éjszakáinak képeitől a teljes (lelki) egészség szentenciájáig: „(…) az egészséges emberségnek az a feltétele, hogy kifejezetten tudatában legyünk Istennek.” Ehhez szorosan kapcsolódik Keating atya egyik összefoglaló gondolata: „Az isteni bennlakozás azt jelenti, hogy Isten szeretetteljesen jelen van bennünk. A spirituális út elején még nem vagyunk tudatában. Ahogyan tudatossá válik, jelzi számunkra, hogy merre található az igazi boldogság. Ennek fényében újraértékelődik azoknak a boldogságforrásoknak a jelentősége, amelyektől kielégülést reméltünk és vártunk. Pótlékként szolgálnak Isten helyett, amikor még nem tapasztaljuk meg a jelenlétét.”