Gajdó Ágnes

A fénykép a jelen egyetlen pillanatát rögzíti, amely azonnal múlttá válik. Ha egy család régi dokumentumait nézzük, a fényképek kihagyhatatlanok a sorból, mert segítenek az emlékek felidézésében. Napjainkban a digitális fényképezés révén korlátlan mennyiségű fotó készül, és kerül fel az internetre. Sok család csak CD-n vagy számítógépen őrzi a kirándulásokon, családi eseményeken készült felvételeket, pedig a fényképeket rejtő „kincsesládának” is megvan a varázsa. Nagyanyám egy piros fedelű dobozban őrizte a fotókat, amelyek között volt néhány egészen régi fotográfia is. A dédnagyanyámat ábrázoló kép már százéves is elmúlt, Gárdonyi fényképészeti és festészeti műtermében készült Budapesten. Vajon a fotópapírra nyomtatott képek is ennyire időtállók lesznek? Vajon nem halványul, majd tűnik el véglegesen az, ami oly kedves a szívünknek?

Elsős tanítóm írta gyöngybetűivel az emlékkönyvembe Antoine de Saint-Exupéry örök érvényű gondolatát útravaló üzenetként: „Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Sokszor gondolkodom azon, mi lenne, ha mindenki értené a róka és a kis herceg titkait. Ha mindenki tudná, mit jelent felelősnek lenni azért, akit megszelídítettünk, aki megszelídített minket. Felelősnek lenni a tetteinkért, a gondolatainkért, de még a ki nem mondott szavainkért is, no és persze a rózsánkért…

Európa legnépszerűbb szentjei közé tartozik Nepomuki Szent János, Csehország patrónusa, akinek tiszteletére igen sok szobrot állítottak Magyarországon, így Fejér megyében is. A folyók, hajósok, vízimolnárok, halászok, hidak védőszentjének emléknapja május 16-a. A szenthez fohászkodnak a bányászok és a fuldoklók is, és ő a jelképe a gyónási titoknak. A legenda szerint ugyanis IV. Vencel cseh király felesége, Johanna királyné egy nagy hatású nagyböjti beszédet követően Nepomuki Szent Jánost nevezte ki gyóntató papjává.

Hajnalban, ha fölébredek, a közelben fészkelő feketerigók hangját hallom, s távoli gerleszót. A kertünkben álló vén gyümölcsfákat gyakran gyógyítgatja egy-egy piros sapkás, komoly harkálydoktor. Nyáron mosolygó meggyszemek csábítják a csélcsap seregélyeket. Madarak és fák békességben élnek együtt nálunk, s mi sem avatkozunk bele a dolgaikba. Tudják ők, mit kell tenniük. Mindig hagyunk a fákon gyümölcsöt is, hiszen nagyanyámtól azt tanultam: jusson a termésből az égi madaraknak is.

A miskolciak több mint húsz esztendeje minden évben május 11-én ünneplik a város napját, annak tiszteletére, hogy Ferenc József 1909-ben ezen a napon adományozott a városnak címeres kiváltságlevelet. A hagyomány szerint ekkor adják át a díszpolgári címet, és díjazzák azokat, akik sokat tettek a városért. Miskolc napja jó alkalom arra, hogy alaposabban is megismerjük Magyarország harmadik legnagyobb városát és környékét, illetve fölfedezzük annak legfőbb nevezetességeit, természeti és történelmi kincseit.

Aki a növényeket szereti, gyakran kirándul a természetben, s rácsodálkozik a teremtett világ szépségeire. Édesanyámmal bármerre jártunk is az országban, a növényekről sosem feledkeztünk el. A magyarországi flóra oly gazdag és változatos, hogy nem unja meg a turista. A botanika szerelmesei valamennyi tájegységen találnak maguknak érdekességeket. Nemrég egy göcsörtös fa sorsán tűnődtem, vajon hányszor csavarta meg törzsét a vad vihar, cibálta selymes lombkoronáját a kegyetlen orkán erejű szél, mégsem nem tudta térdre kényszeríteni. A virágok kevésbé ellenállók. A szeszélyes áprilisi időjárás olykor csúfot űz a legszebben mosolygó boglárkából, ibolyából, margarétából is.