Közel a csillámló sziklafal

A belváros fontosabb látnivalói közé tartozik a klasszicista stílusban épült megyeháza és a vele szemben álló romantikus stílusú városháza. A sétálóutcán csak a villamosok közlekedhetnek, a XIX. századi hangulatot idéző főutca a turisták kedvelt helye. Itt, a Széchenyi utcában található a Miskolci Nemzeti Színház is, mely évről évre rangos operafesztiválnak ad helyet. Az Erzsébet tértől délre magasodik az Avas, melynek oldalában áll a város legrégibb épülete, a gótikus református templom.


Miskolc jelképe az Avason álló tévétorony is, de említhetnénk még a Szemere-kertet, a Búza teret vagy akár az egyetemvárost is. Sokan keresik fel a miskolctapolcai barlangfürdőt, II. Lajos király egykori kedvenc várát Diósgyőrben, az állatkertet vagy a hagyományos kocsonyafesztivál változatos rendezvényeit. Télen a várostól mintegy húsz kilométerre lévő bánkúti síparadicsom kiváló célpont a téli sportokat kedvelőknek. A Bükk hegység csúcsai között található Magyarország egyik legmagasabb pontja, a 956 méteres Bálvány-csúcs és a néhány méterrel alacsonyabb Borovnyák-tető.

 

Ha szép az idő, akár télen, akár tavasszal érdemes ellátogatni a közeli Lillafüredre is, ahol a Hámori-tó partján lévő Palotaszálló közelében felfedezhetjük azt a csillámló sziklafalat, ahol egykor József Attila is üldögélt, s ábrándozva írta egy Marton Márta nevű hölgy ihlette szépséges verssorait. Az Óda a világirodalom legszebb szerelmes versei közé tartozik: „A pillanatok zörögve elvonulnak, / de te némán ülsz fülemben. / Csillagok gyúlnak és lehullnak, / de te megálltál szememben. / Ízed, miként a barlangban a csend, / számban kihűlve leng / s a vizes poháron kezed, / rajta a finom erezet, / föl-földereng.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .