Szerzetesség és liturgia
Szent Márton ünnepi liturgiájára készültem. Egy rá nagyon jellemző történet jutott eszembe, amely Sulpicius Severus Dialógusok című művében maradt fenn róla. Éppen ünnepi liturgiára indult, amikor a templomba mentében megszólította egy koldus, egy öltözet ruhát kérve. A szerzetes püspök azonnal megkérte diakónusát, hogy szerezze be a ruhát a koldusnak.
Szerzetesség és liturgia
Sok templomban kapnak helyet sírok. Korábban megütközést keltett bennem, hogy a hívő ember eltávozott embertársának végső nyughelyén tapodva igyekszik a liturgiára. Ugyancsak baljós nyugtalanságot ébresztettek bennem a sírkövek, nemritkán brutális – koponyát, csontvázat vagy éppen az elhunytat alvó állapotában ábrázoló – faragványaikkal. A sírkövekre vésett szavak gyakran hívják az arra járókat, hogy álljanak meg egy, az elhunyt lelkéért mondott fohász erejéig. Ma inkább az otthonosság különleges érzése fog el, ha ilyen helyeken járok.
Szerzetesség és liturgia
„Az éremnek két oldala van” – szoktuk mondani, ami kor mi magunk látjuk be, vagy amikor éppen másokkal szeretnénk beláttatni, hogy egy és ugyanazon dolgot több féle nézőpontból is lehet szemlélni, illetve hogy egy és ugyanazon dolognak létezhet két, egymással néha homlokegyenest ellenkezőnek, de legalábbis nagyon különbözőnek meg tapasztalt valósága.
Szerzetesség és liturgia
A szerzetes írók szívesen tekintenek a kolostorokra úgy, mint a sivatag közepén újra kisarjadó édenkertre, a szerzeteséletre pedig mint a paradicsomi állapotba visszavezető útra, mennyei életre. A kerengőudvarokba ültetett, gondozott kerteket is nevezik paradicsomkertnek, szimbolikus erőkkel felruházott és valódi gyógyhatással bíró növényekkel és az ott időző, angyali életet élő szerzetesekkel.
Szerzetesség és liturgia
A bizánci művészet egyik fontos témája az úgynevezett hetoimaszia: számos itáliai templom mozaikjain is feltűnik az üres trón, rajta többnyire egy egyszerű kereszttel vagy más Krisztus-szimbólummal.
Az üres trónus a liturgiát ünneplő keresztény közösség fókusza. Istentiszteletünkben a titokzatosan, de nem kevésbé valóságosan jelen lévő Krisztust ünnepeljük. Ezt jelképezi a trónuson a kereszt. Pünkösd óta az egyház elfogadja, hogy Jézus egyszerre van itt és most, közöttünk, és egyszerre hiányzik is. Eljövendő. Íme a titok: a Feltámadott jelenléte abban a közösségben, amelyre önmagát bízta pünkösd ünnepén, de amelynek azt az ígéretet is tette, hogy az idők végezetén dicsőségben fog eljönni.
Szerzetesség és liturgia
Az aquileiai bazilika V. századi padlómozaikja mindmáig szinte eredeti szépségében látható. Egy ötletesen kialakított függő üvegpadlón járva csodálhatjuk meg a keresztény ókor művészetének ezt az egyedülálló emlékét.
A padlómozaik témájának középpontjában Jónás és a cethal története áll, amelyet a keresztény teológia – Jézus nyomán – (Mt 12,40) a feltámadás előképének tekint. Az akkor még virágzó adriai kikötőváros frissen megtért keresztény lakói minden bizonnyal otthon érezték magukat, amikor a bazilika terébe léptek.
Szerzetesség és liturgia
A kápolna, ahol szolgálok, és ahol a Budapesten élő bencések imádkoznak, egészen pici. A Pannonhalmán megszokott templomi távolságok lecsökkentek számomra, a szentélyben ülve is egészen közel vagyok-vagyunk az istentiszteleten részt vevőkhöz. Arcuk van a kápolna hajójában ülő embereknek. Túl azon, hogy sokan ismerjük itt egymást, a közelség miatt nagyon is tudatában vagyunk egymás jelenlétének, egymáshoz fűződő kapcsolatainknak.
Szerzetesség és liturgia
A liturgiában nagyon fontosak a különféle szolgálatok, és az azokat végző szolgálattevők. Sokszor töprengek azon, hogy a liturgia szabályozott világa mennyire hagyhat helyet annak, akik valójában vagyunk. Miközben a rítusok egymásra következésének engedelmeskedünk, szolgálva és tisztelve az istentisztelet „játékszabályait”, vajon megjelenhet-e belőlünk valami?
