Diákok, esti fényben

A bajnai dolgozók gimnáziuma – Bajna a Gerecse hegység lábánál, festői környezetben fekszik. A kétezer lakosú településnek a helyi kisebb vállalkozások mellett Esztergom, Dorog, Tatabánya, Nyergesújfalu és Budaörs térsége kínál munkalehetőséget.

Hiába ítélték névtelenségre…

Meszlényi Zoltán vértanú püspök – Az utókor emlékezete sokszor méltatlanul bánik elmúlt idők kiemelkedő személyiségeivel. Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a feledés homályából egyre élesebben rajzolódjék ki előttünk a vértanúságot szenvedő esztergomi segédpüspök, Meszlényi Zoltán alakja.

Könyvespolcra: A pápa fotósa

Önmagán túlról – és mégis az önmagával való teljes azonossággal – veszi a szellem és a lélek a nagyságát, amely aztán kiárad – másokra és mások által tovább. Arturo Mari olasz fotóriporter II. János Pál pápa közvetlen környezetében élt 1978-tól a Szentatya haláláig.

Falak és életutak

A székesfehérvári papi otthon – Csöndes beszélgetés hangjai szűrődnek ki. A televízió képei halk háttérkíséretet adnak a déli órában. Akik valamilyen oknál fogva nem mentek le a földszinti nagyebédlőbe, azok itt fönt, a második emeleti kisebédlőben fogyasztják el az ebédjüket. A lakók egy része távol van, a szokásos kéthetenkénti kirándulások sorában ez alkalommal Solymárra látogattak el, s majd csak a késő délutáni órákban érnek haza. Igen, haza, hiszen az otthon − hivatalos nevén Országos Papi Otthon − valóban ezt a hangulatot kelti. Bár még messze van, amikor a székesfehérvári intézmény teljes egészében megújul.

Vészhelyzetben az ország

A jövő: a kis emberek koalíciója – hangoztatja a KÉSZ – Vétkesek közt cinkos, aki néma – kezdte a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) sajtótájékoztatóját december 4-én Osztie Zoltán. A Babits Mihálytól vett idézetet nagyon is időszerűnek tartja az elnök.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.