Szendi József érsek köszöntése

Néhány évvel ezelőtt életútinterjú készült Szendi József nyugalmazott veszprémi érsekkel, Bölcsességre neveljük szívünket címmel a Szent István Társulatnál. Érsek urat rubinmiséje alkalmából szeretettel köszöntjük, s az említett könyvből vett részletekkel villantjuk fel gazdag életpályájának egy-egy mozzanatát (beszélgetőtárs Elmer István). Családom múltjára, a gyökerekre visszatekintve két népcsoportot kell megemlítenem. Anyai ágon a felvidéki szászok közösségét, apai ágon pedig a közép-dunántúli, közelebbről a Velencei-tó és környéke magyarságát.

Szelíd erővel – az iskola otthont teremt

A zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont

 

Az ősi épület kapuján diákok lépnek ki. Indulnak hazafelé. Vége a délutáni foglalkozásnak. Gyönyörű környék, magával ragadó kilátás. Ellátni egészen a budai hegyekig. A premontrei rend gödöllői perjelségének fenntartásában működő iskola 2006-ban alakult át, korábban a Zsámbékon székelő Apor Vilmos Katolikus Főiskola gyakorló intézményeként működött. Az általános iskolában – fölmenő rendszerben, az idei évben hatodikig – évfolyamonként két osztály indul. A gimnáziumban ma még egy-egy osztályban folyik a tanítás és nevelés, de később, az épületek bővítése és felújítása után itt is párhuzamos osztályok indulnak. Az úgynevezett történelmi szárnyban kollégium is helyet kap. A Keresztelő Szent János Iskolaközpont – pedagógiai programját és épületegyüttesét tekintve is – megújulásra készül, hogy Zsámbék és a környék még inkább vonzó nevelési-oktatási intézménye legyen. Minderről Holnapy D. Márton premontrei atyával, lelki igazgatóhelyettessel, Kungl György igazgatóval, szobrászművész-tanárral, Tóth László fejlesztési igazgatóhelyettessel, magyartanárral és Turóczi Gábor projektmenedzserrel beszélgetünk.

 

Készítenek sárkányt is, amely föllebben az égbe

Kiállítás a szobi Börzsöny Múzeumban. Fésü József György, a Börzsöny Múzeum Baráti Kör elnöke vezetett végig a készülő tárlaton, melyet Beer Miklós váci megyés püspök nyitott meg november 15-én. Néztem a képeket, színek és formák követték egymást, s bár már napok teltek el azóta, mégis jelen időben hordom magamban az élményt. Érkezik Németh Zsuzsa festőművész, a kiállítás rendezője. Közelebb lépek az egyik alkotáshoz. A kép részeként a következő szöveget olvasom: „Kedves! A szeretet mindenre képes az életben.

Katolikus értelmiségiek találkozója

Pécsi Egyházmegye

 

Udvardy György pécsi püspök november 12-én második alkalommal hívta meg vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésre egyházmegyéje néhány ismert katolikus értelmiségi személyiségét. A találkozón a helynök atyák és az irodaigazgató mellett egyetemi tanárok, irodalmárok és vezető oktatás- és szociálpolitikai szakemberek vettek részt.

A város peremén is van esélyed

Fejlesztések a Néri Szent Fülöp Általános Iskolában

 

A Néri Szent Fülöp Általános Iskola sikeres esélyegyenlőségi programja a keleti városrész értékeire hívja fel a figyelmet: a Pécsi egyházmegye fenntartásában működő intézmény minta lehet bármely iskola számára.

„Az ide járó gyerekeknek még bérletük sincs” – így kezdte köszöntőjét Czimmer Tamás, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Mégis: a diákok eljuthattak Erdélybe, Horvátországba, a Balatonra, Ópusztaszerre vagy a Velencei-tóhoz, budapesti és pécsi múzeumokat látogathattak meg, színházi előadásokon vehettek részt. A keleti városrész hátrányos helyzetű tanulói számára az iskola segítsége nélkül mindez csupán álom lett volna.

Kilátó a szerzetesek hegyén

Új kilátó készült a Pilisben, a 756 méter magas Pilistetőn. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján most átadott, több mint tizenhét méter magas építmény Boldog Özsébről kapta a nevét, aki a XIII. században a térségben élő remetéket összegyűjtve alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a pálosok rendjét.

Kisfogház

Megállok cellafényben. Az ablak magasan, nem lehet kilátni, a fény, valahonnan a messzeségből, beesik, végigsúrolja a falat. A fénytapasz alatt kicsiny asztal, rajta mécses. Ég. Vékony kis láng. Még lejjebb szalmával vagy kukoricahánccsal töltött zsák. Fekvőhely. A földön. Az utolsó fekvőhely. Az utolsó éjszaka. Az utolsó beszoruló fény. Az utolsó ajtónyitás. Az utolsó lépések. Az utolsó szabad ég. Minden utolsó… Körülnéz? Vagy már nem is lát? Máshogyan néz? Néhányan állnak ott. Hárman az oszlop körül. Bitófa. Ketten a hurokba akasztott testet tartják, a harmadik a lábra kötött, csigára font kötelet húzza. Még nem. Még él. Az utolsó hivatalos iratot föl kell olvasni: elutasítva. Odébb orvos, kezében szakmai táska. A halál beálltát meg kell állapítani. Elvégre rendnek kell lenni. Odébb saroglya. Amilyennel a parasztemberek a trágyát hordják ki a földre. A holttestet – hullát – arra. De még él.

Imádkozók

Az őr figyelt, aztán kukucskált. Szeme betöltötte a nyílást. Az őr már csak ilyen: figyel, les, szimatol, kukucskál, ráront. Fölcsapta a vasajtót, csak úgy dörrent a zár, beleremegett a betonszárazon kongó folyosó: „Hagyja abba! Nem megmondtam, hagyja abba!” – üvöltött belőle az egyenruha-tuskó. A halálra ítélt rab állt a cella mélyén, a fal felé fordult – és állt. Néha, igen, olykor behajlította az egyik ujját, majd egy idő múlva a másikat, és így tovább. Az őr nem vehette észre, olyan kicsiny mozdulatok voltak ezek.