Gyógyítani, építkezni, örülni
Interjú Veres András szombathelyi megyés püspökkel
A Szombathelyi egyházmegyében rend van. Egymást érik a rangos rendezvények, sorra épülnek az új, egyházi kezelésű és tulajdonú intézmények, templomok, és színvonalas kiadványok hirdetik: jó itt katolikusnak lenni. Egy karitászrendezvényen kérdeztük Veres András megyés püspököt, mi történik errefelé. Csoda?
– Ó, egyáltalán nem csodáról van szó. Egyszerűen sikerült sok-sok olyan embert megszólítanunk, akik szakmailag is és lelkileg is fölkészültek arra, ami az egyház egyik legfőbb tevékenysége, vagyis a karitászmunka. Elődöm, Konkoly István püspök úr jó választását dicséri, hogy nálunk Tuczainé Régvári Marietta személyében olyan, kreatív vezetője van a karitásznak, aki mindig megtalálja a módját annak, miként lehet újítani. Születésnapjukat ünneplő intézményeink, a Rév és a Szikla korunk új kihívásaira akarnak és tudnak válaszolni. A szenvedély- és a pszichiátriai betegségek sajnos egyre több embertársunkat érintik, és rajtuk keresztül még többeket, hiszen családjaik, hozzátartozóik ugyanúgy szenvednek, mint az érintettek. Jómagam mint a karitász fenntartója igyekszem bátorítást adni, segítséget nyújtani ehhez a munkához, mert fontosnak tartom, hogy ne csak az igehirdetésben jelenjen meg a testvéri szeretetszolgálat fontossága. Ne csak szóban hirdessük, hogy Krisztus követői vagyunk, hanem a gyakorlatban is tegyük ezt valósággá. Hiszen Jézus figyelmeztet: nem elég, ha szóban megvalljuk, hogy Krisztus az úr, ennek a cselekedeteinkben is meg kell jelennie.
Házat vásárolt a Katolikus Karitász a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pere községben egy rászoruló családnak. A Hernád melletti településen négyszázan élnek, a község utcái, házai szépek, gondozottak, ám az látszik, a lakosokat nem veti fel a pénz. Miközben Écsy Gábor, a karitász országos igazgatója ügyvédi segédlettel a házvételt intézi, Árvai Ferenc egri főegyházmegyei karitászigazgató elmondja az eset előzményeit:
Amikor már teljesen beletekeredünk a tekerésbe, azaz mániákus biciklistákká váltunk, egyre többször lesz úrrá rajtunk a biciklivásárlási láz. Ez enyhébb esetekben csak alkatrész– és kiegészítővétel-kényszer, szerencsésebb alkalmakkor elég egy-egy új nyereg, gumi, pumpa, csengő, lámpa, kéziszerszám, övtáska, sisak, kantáros nadrág vagy narancssárga mez. Az idők múltával összehord, vagyis összeteker magának az ember egy csomó eredményt, száz kilométereket teljesít a megadott szintidőn belül, hegyekre harcolja fel magát, kegyetlen sebességgel zúdul le a lejtőkön; ha nem akarja is, történetei lesznek, megélednek benne a bringás történetek, lassan már csak erről tud beszélni. Szóval veszélyes is lehet a bicós élet.