Bókay László

A hét kérdése

A Hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye tavaly iskolát nyitott a nyíregyházi Huszártelepen – a város talán legszegényebb lakói közt. Ők sok esetben komfort nélküli vályogházakban, az egykori laktanya kaszárnyáiból és istállóiból kialakított korszerűtlen szükséglakásokban élnek. Iskolai végzettségük alacsony, a munkanélküliek száma nagy. Összesen körülbelül kétezer-ötszázan laknak itt. Nyíregyháza önkormányzata térítésmentesen adta át az egyházmegyének a telep régi iskolaépületét, ahol a görögkatolikusok a 2011–2012-es tanévtől felmenő rendszerben általános iskolát indítottak a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tagintézményeként.

Beszélgetés Várnai Jakabbal, a Sapientia-főiskola új rektorával

Múlt heti számunkban hírül adtuk: Orosz Lóránt ferences kánonjogász négyéves mandátumának lejárta után rendtársát, Várnai Jakab teológia-professzort választották meg a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola első emberének. Ez alkalomból munkaköréről, az intézmény hivatásáról és terveiről kérdeztük az új rektort.

– Ha jól tudom, az indulástól oktatója a főiskolának.

– Szegeden, 1991-ben kezdtem teológiát tanítani. A ferences növendékek is ott tanultak, így amikor 1994-ben tartományfőnök lettem, bár kevesebb időm maradt, továbbra is lejártam Szegedre. Így kapcsolatban maradhattam a növendékekkel, az a szellemi munka pedig, amit az oktatás jelentett, kikapcsolódás volt számomra. Amikor 2000-ben a Sapientia közös képzése elindult – tehát valóban a kezdetekkor –, fundamentális teológiát kezdtem oktatni a főiskolán. Ez csupán három évig tartott, mert utána Rómába kerültem, ahol 2003-tól 2009-ig a ferences rend központjában a vezetőség tagjaként dolgoztam úgynevezett definitor generalisként. A francia, a belga, a holland, a német, az osztrák, a svájci, a magyar és az erdélyi rendtartományokat képviseltem. Ottani beosztásommal nem volt összeegyeztethető a tanítás. Viszont sok mindent tanultam akkoriban: megismerhettem és közelről tanulmányozhattam az egyháztan gyakorlati, történelmi megközelítését, a szerzetesi élet teológiáját, találkozhattam a ferences rend mai kérdéseivel.

A hét kérdése

A rendszerváltozás óta a politikusok, a közéleti személyiségek gyakran nyilatkoznak a nyugdíjrendszer alakulásának témájával kapcsolatban. Nemritkán hallani az üres nyugdíjkasszáról, a demográfiai mutatók kedvezőtlen alakulásáról. Az utca emberét – érthető módon – foglalkoztatja a kérdés: mennyi nyugdíjra számíthat, milyen módszer szerint állapítják majd meg a nyugdíját, ha eljön az ideje. A jobb- és a baloldal egymásra mutogat, és sokaknak az a véleményük, hogy a politikusok nem az emberek érdekeit szem előtt tartva vitáznak, alkotják meg a törvényeket. A nyugdíjak körüli csata a kormány kétéves munkája alatt sem csendesült. Iván László országgyűlési képviselőt, pszichiátert, neurológus-gerontológus egyetemi tanárt, a Fidesz nyugdíjas-tagozatának elnökét arra kértük, beszéljen a jelenlegi nyugdíjhelyzetről, illetve mondja el véleményét: vajon lesz-e a mai fiataloknak öregségi nyugdíjuk?

– A világon jelenleg három nagy területen zajlanak „robbanásszerű” változások, amelyek jelentősen befolyásolják az életünket. Az első ilyen terület a demográfia. Ma sokkal többen élünk a földgolyón, mint korábban bármikor. A második a várható élettartam alakulása. Napjainkban átlagosan hosszabb ideig tart az ember földi élete, mint régebben. A harmadik robbanás az információáramlás területén tapasztalható – sokan egyenesen „információs cunamiról” beszélnek.

Ezek a jelenségek Európában is éreztetik hatásukat, ám itt a termékenység, a gyermekszületések száma nem követi a világ más részein tapasztalható, általános folyamatokat. Kontinensünk öregszik. Mindez felveti az öregségi nyugdíj, a szolidaritáson alapuló társadalmi nyugdíjbiztosítás kérdéseinek újragondolását.

Születésnapi beszélgetés családról, hitről Erdő Péter bíborossal

– Bíboros úr ezen a héten ünnepli hatvanadik születésnapját. A kerek évfordulók különösen fontosak az ünnepelt, de az ünneplők számára is. Önt miként érinti mindez?

– A születésnapomat általában családi körben, ikertestvéremmel együtt ünneplem. Hatan vagyunk testvérek, ilyenkor találkozni szoktunk. Szüleink sajnos már nem élnek, de testvéreim gyerekei közül talán többen eljönnek, sőt ikertestvérem unokáit is szeretettel várjuk. Az ilyen találkozásoknak azért is örülök, mert általuk az ember el tudja helyezni magát a generációk között.

– Az ötvenes években volt gyerek. Akkor egy katolikus családnak nem volt könnyű megélnie a hitét. Milyen élményeket őriz ebből a korszakból?

– Nagyon sok szép emlékem van. Nagy biztonságot adott szüleink, nagyszüleink óvó szeretete. A hívő családok az ötvenes években is szépen meg tudták élni a hitüket. Szüleimnek egyébként sem volt már sok vesztenivalójuk akkor: nem titkolták vallásosságukat, s a következményeit már bőven viselték. Jogi végzettségű édesapám, aki politikával nemigen foglalkozott, egy pillanatig sem dolgozhatott tanult szakmájában. Ahogy édesanyám sem. Őt elbocsátották az állásából, mondván: egy kereső már úgyis van a családban. Tudták róluk, hogy vallásos emberek.

Az evangélikus püspökök meghívására a Déli Evangélikus Egyházkerület székházában június 11-én találkoztak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei. Áttekintették egyházuk belső életének és társadalmi szolgálatuknak időszerű kérdéseit.