A bírósági ítéletekről az egyházban

Rómában, a Gregoriana Pápai Egyetemen találkoztam Fehér Andreával, aki joggyakorlati képzésén vesz részt. A Pécsi egyházmegye püspöki bíróságán dolgozik, ahova a kilenc hónapos kurzus után visszavárják. A bíróságok munkájáról és mostani tanulmányairól kérdeztem.

 

Hogyan lesz valaki civilként egyházmegyei bíróság munkatársa?

 

– Középiskolai tanulmányaimat Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában végeztem, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakán szereztem diplomát. Gyermekkorom óta, s még egyetemistaként is kapcsolatban voltam lakóhelyem, Szentlőrinc plébánosával, Mecséri Istvánnal. Mivel érdekeltek az egyházi tudományok, tőle kértem tanácsot a továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban. A teológiát ajánlotta, így 2000-ben beiratkoztam a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Teológiai Karára, ahol 2005-ben szereztem diplomát hittanár szakon. Közben óvodásokat, valamint általános és középiskolás fiatalokat tanítottam. Ezt követően a plébános atya biztatására beiratkoztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetébe, amely posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt a kánonjogtudomány mélyebb megismerésére, valamint képesítést ad az egyházmegyei bíróságokon való munkához is. Tanulmányaim alatt kezdtem dolgozni a Pécsi Püspöki Bíróságon. Közben megszereztem a baccalaureátusi majd a lincenciátusi fokozatot.

Kéréseket és hitüket hozták – békét, szeretetet visznek

Ismét cigányok zarándokoltak Rómába

 

A világ minden tájáról érkeznek turisták Rómába, hogy felkeressék a város ókori nevezetességeit. Ugyancsak öt kontinensről zarándokolnak az emberek Szent Péter sírjához, az első keresztények rejtekhelyéhez és temetkezési helyéhez, a katakombákhoz, valamint a város leghíresebb bazilikáihoz is. Feketék, fehérek, sárgák, Európától távoli országok turistái és zarándokai érkeznek naponta. E forgatagból senki sem tűnik ki bőrszínével, ruházatával, külső megjelenésével. Így volt ez november 5-én is, amikor Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyés püspök, valamint Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke vezetésével kétszáz magyarországi cigány zarándok szállt le a buszokról a római Szent Kereszt-bazilika előtti téren. Más országok turistái és zarándokai között gyülekeztek, hogy részt vegyenek a Krisztus keresztjének ereklyéjét őrző bazilikában a két püspök és a velük zarándokoló papok által bemutatott szentmisén.

Házasságról, családról a Vatikánban

Erdő Péter bíboros a jövő évi püspöki szinódus előkészületeiről

 

Korábban már hírt adtunk róla, hogy Ferenc pápa nemrég a család témájával foglalkozó, jövő őszi rendkívüli püspöki szinódus főrelátorává nevezte ki Erdő Péter bíborost. A magyar főpap november 5-én sajtótájékoztatót tartott a már meg is kezdett munkáról a Vatikánban Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkárral és Bruno Forte érsekkel, a szinódus különleges titkárával. A bíboros bemutatta a 2014-es tanácskozást előkészítő dokumentumot és azt a kilenc témakörre osztott harmincnyolc kérdést, amelyet elküldtek a püspöki konferenciáknak, illetve az egyházmegyék főpásztorainak. A kérdésekre adott válaszokból szeretnék alaposabban megismerni a mai családok helyzetét. A sajtótájékoztatót követően, még Rómában kértük meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, hogy beszéljen a rendkívüli szinódus témájáról, a püspöki karoknak kiküldött dokumentumról és kérdésekről.

 

Miért van szükség rendkívüli szinódusra? Hiszen 2015-ben rendes püspöki szinódust is tartanak.

 

– A püspöki szinódus intézményének többféle működési formája van. Ismert a rendes, teljes ülés. Emellett vannak úgynevezett részleges ülések, amelyeket például egy-egy földrész püspökeivel tartanak. Rendkívüli ülést a pápa olyan ügyekben szokott összehívni, amelyek sürgősek, fontosak. Ilyenből nem volt még sok a szinódusok fél évszázados történetében, a mostani lesz a harmadik. A püspöki szinódusnak csupán tanácsadói szerepe van, záródokumentuma minden esetben a szentatya elé kerül.

Boldog Apor Vilmos-ereklye Rómában

A Sant’Egidio közösség Boldog II. János Pál pápa akaratából összegyűjti a XX. század keresztény vértanúinak ereklyéit. A boldog pápa, majd XVI. Benedek a római Tiberis-szigeten lévő Szent Bertalan-templomot a közösség gondjaira bízta. A mellékoltárokra itt tiszteletre helyezik ki a múlt század mártírjainak ereklyéit. Egy-egy oltárnál emlékeznek meg a különböző földrészeken vértanúságot szenvedőkről, és ugyanígy a kommunizmus és a nácizmus áldozatairól is.

Hittel a világért

Rómában járt a fatimai kegyszobor

Nyár végén az ember feszülten figyelhette, vajon az Egyesült Államok vezetője újabb háborúba küldi-e katonáit, ez alkalommal Szíriába, ahol a harcoló felek egyike vegyi fegyvert vetett be. A támadás során gyerekek és civilek is életüket vesztették. Az ENSZ, a NATO, a világ nagyhatalmai arról vitatkoztak, miként lehet megtorolni a nemzetközi szerződéseket felrúgó embertelen akciót.

Míg a világ a támadó kilétét kutatta és a szankciók mikéntjéről vitatkozott, addig Ferenc pápa a világ jóakaratú embereihez fordult, és szeptember 7-re böjtöt és imanapot hirdetett Szíria és a világ békéjéért. A világon milliók csatlakoztak felhívásához, a Szent Péter téren pedig közel százezer hívő gyűlt össze, hogy együtt imádkozzon a szentatyával. Az elkerülhetetlennek látszó támadás elmaradt. Szíria két nappal később beleegyezett, hogy vegyi fegyvereit nemzetközi ellenőrzés mellett megsemmisítsék. Véletlen egybeesés volna ez? Esetleg az ima erejének megnyilvánulása?

E jelben győzni fogsz!

Római emlékek Nagy Konstantin korából

A Colosseumban Nagy Konstantin korát bemutató kiállítást láthattak nyáron a Rómába zarándokként, turistaként érkezők. A császár életét és korának művészetét tárgyi dokumentumok, többek közt szobrok, érmek, harci eszközök idézték fel a tárlaton. A kiállítás bezárt, a műtárgyak visszakerültek eredeti őrzési helyükre, de Róma ennek ellenére számos emlékét őrzi egykori uralkodójának. Nagy Konstantin Krisztus után 280 és 337 között élt. Ő volt az első keresztény császár. Uralkodása idején, 313-ban adták ki a milánói ediktumot, amely jogokat biztosított a keresztények számára, és megszüntette évszázadok óta tartó üldöztetésüket. A hagyomány szerint Konstantin egy látomás nyomán hagyott fel a keresztények üldözésével, s lett Krisztust követő uralkodója a Római Birodalomnak. Apját Constantinus Chlorust – Diocletianus császár caesar rangra emelte. Feleségével, Helenával azaz Szent Ilonával katonának nevelték fiukat. Az apa halála után katonái fiúgyermekét is caesarnak kiáltották ki, aki követve apja sikereit északon a barbárok ellen harcolt, legyőzve a germánokat és a frankokat is.

Itália földjén

Magyarok és németek Rómában

Különböző célokkal keresik fel Olaszországot a világ minden tájáról érkező zarándokok és turisták. Van, aki a tengerpart élményéért indul útnak, más például Szicília csodálatos vidékeire vágyik, s persze van, aki egy-egy kegyhelyre vagy valamelyik szent sírjához zarándokol el. A legtöbben azonban Rómába vágyunk. Ez érthető, hiszen az ókori falak mellett világhírű festők, szobrászok munkáit is őrzi a város, és a kereszténység ősi emlékeit szintén megtekinthetjük. Az is sokat láthat itt, aki csupán néhány napra érkezik. Aki egy hétre, az a leghíresebb nevezetességeket mind megtekintheti. Boldog lehet, aki egy hónapot tölthet el a városban, ő számtalan helyre eljuthat. De senki ne higgye, hogy Rómát akár egy élet alatt is meg lehetne ismerni…

A keresztes lovagok menedéke is volt

Itália a csodák világa, a természet és a kultúra kincsesbányája. Építészete, képzőművészete az emberi tudás, a művészetek tárháza. Városait, kisebb településeit járva rádöbben az ember, a régmúlt korok emberei mennyi értéket hoztak létre, és mennyi csodálatos alkotást halmoztak fel. Közben azt is megtapasztaljuk, hogy a művészi értékek megítélése más ott, ahol templomok sorát olyan festmények díszítik, melyek a világ más részén múzeumokban is csak ritkán láthatók, és sokszor egy-egy eldugott falucska mellékutcájában találkozhatunk olyan építészeti remekművekkel, amelyeket sok főváros is megirigyelne.