2015. január 30., péntek | Martina és Gerda

Hatalmas és szabadító ige

Mk 1,21–28

 

Jézus nyilvános működésének leírását Szent Márk a „kafarnaumi nap" hagyományegységével kezdi (Mk 1,21–39). Jézus tanít a zsinagógában, kiűzi a tisztátalan lelket egy emberből, aztán hazamegy Péter házába, ahol meggyógyítja annak anyósát, majd este a szombat elmúltával hozzá tóduló betegeket gyógyítja, hajnalban kimegy imádkozni, és reggel indul tovább más városok és falvak felé. Ez a hagyományegység példaszerűen mutatja be Jézus egy napját, melyet a tanítás, a gyógyítás és az imádság tölt ki.

Bővebben...
A liturgikus könyvek születése

A római liturgia történetéből

 

A liturgia megismeréséhez és megértéséhez elengedhetetlenül szükséges könyveinek vizsgálata, kutatása. A „liturgikus könyv" ugyanis nem a liturgiáról szóló könyvet jelent (például egy teológiai tankönyv a szertartásokról, vagy egy szép kommentár-elmélkedés valamelyik liturgikus cselekményről vagy ünnepről), hanem az a könyv, amelyből a szertartás imáit imádkozzák, szövegeit felolvassák, a cselekmény koreográfiáját forgatókönyvszerűen leírják.

Bővebben...
A tékozló fiú

Sok szentírástudós, pap, lelkipásztor szereti átnevezni a tékozló fiúról szóló evangéliumi példabeszédet, azt állítva, hogy valójában az Atya szeretetéről szól a történet (Lk 15,11–32). Nem áll szándékomban megcáfolni az eljárásukat, talán nem is tudnám megfelelőképpen megtenni. Viszont azt határozottan ki tudom jelenteni, hogy a görögkatolikus egyház liturgikus szövegei mégiscsak a tékozló fiúról szólnak azon a vasárnapon, amely a nagyböjtöt előkészítő vasárnapok sorában éppen róla kapta a nevét. Elegendő ehhez a fő éneket, a kontákot szemügyre venni: csodálatosan benne van a bűnbánat folyamata, amely a bocsánat elnyerésének biztos tudatában csúcsosodik ki. Emellett azonban fontos észrevenni, hogy a himnuszköltő személyében a tékozló fiúval azonosítjuk magunkat. Nem is tehetünk másképpen, ha készületünket komolyan akarjuk venni.

Bővebben...
Guillaume Repin és társai, a francia forradalom vértanúi

Február 1.

 

A francia forradalom kezdetben nem volt szigorúan véve egyházellenes. Amikor 1789. május 5-én Versailles-ban a rendi gyűlés összeült, a harmadik rend (polgárság) és az első rend (egyház) között egyetértés volt. Augusztus 4-én az egyház önként lemondott rendi kiváltságairól. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, illetve az új alkotmány nemcsak az emberi jogokat, hanem a lelkiismereti és vallásszabadságot is biztosította.

Az antiklerikális rendelkezések sorát az egyházi vagyon állami tulajdonba vétele nyitotta meg (1789. november 2.), államosították és bezáratták az egyházi iskolákat, szeretetházakat, kórházakat. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 1790. február 13-án kimondta az összes nem szociális jellegű szerzetesrend feloszlatását, július 12-én pedig új egyházi alkotmányt vezettek be. Ez a francia egyház számára teljesen elfogadhatatlan volt, ugyanis elszakította Rómától, az államnak rendelte alá, megszüntetett püspökségeket, az egyházi hivatalok betöltését pedig a politikai hatóságra ruházta.

Bővebben...