Még ki sem lépve az iskolapadból, 2004-ben lettem az Új Ember munkatársa. Az újságírás mellett idővel a lap-, könyv-, illetve a honlapszerkesztésbe is bekapcsolódtam. Hivatásom egyik legnagyszerűbb része, hogy állandó fejlődést kíván, és magánemberként is sokat tanulok a munkám révén. A szó – az újságírás alapanyaga – nehezen formálható nyersanyag. Ugyanakkor kapcsolat az Igével, akit az Új Ember az alapítása óta közvetíteni szeretne. Bekapcsolódni e küldetésbe kihívást jelentő, ugyanakkor megtisztelő feladat.
A nő nem hiába szép
Rendszeresen mehetnek papok Észak-Koreába
Fiat Lux - Legyen fény
2015.12.13.
Elefánt, tigris, panda, krokodil és majom a Vatikánban
Az irgalmasság rendkívüli szent évének hazai megnyitó eseményei
Moszkauer, a világpolgár
2015.12.06.
Gitáros flashmob a békéért advent harmadik vasárnapján
Kezdődik a karitász karácsonyi gyűjtése