Bár eredetileg a távközléshez köt a szakmám, mindig is szerettem volna egyszer teológiát tanulni. Végül erre is sor került, harmincévesen ültem be újra az iskolapadba. Az egyetem elvégzése után sok évig keresgéltem, míg végül sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol ismereteimet kamatoztatni tudom. A hit kérdésein kívül érdekel a történelem – leginkább a közelmúlt – és a filmművészet. Mivel a család is fontos az életemben – nős vagyok, és három gyermekem van –, e témával is szívesen foglalkozom.
„Az ajkán csak Krisztus neve volt” – Konferencia Szent Márton örökségéről
Fordulópontok – A Magyar Katolikus Egyház XX. századi történetéről
Értelmes válaszok után kutatva – Interjú Görföl Tibor teológussal
A múltban játszódik, de a jelenhez szól – Tolkien és a vallás
Ne feledjük arcukat! – A bevándorlásról vallási és etnikai szempontból
A látható láthatatlan – Hamvas Béla: Litai
Áldjátok az egek Istenét: irgalma örökké tart!
Haláláig jezsuita maradt
A keresztények lehetnek a gazdaság átalakításának úttörői
Konfliktuskezelés és intimitás a házasságban