A megtalált nagyobb jó öröme Mt 13,44–52

A növekedés példabeszédei (a jó föld, a konkoly, a mustármag, a kovász) után kicsit magukban állnak a kincsről szóló példázatok. Magukban, hiszen nem tudjuk, hogy kiknek és milyen kontextusban mondta ezeket Jézus, pedig ez mindig sokat segít az értelmezésben. Ezért talán még nagyobb a súlyuk: a minden vagy semmi elvét erősítik meg. Azt, hogy vannak az életünkben egyszeri és visszavonhatatlan döntések, amelyeket nem tudunk megkerülni (illetve megkerülésük azonos a nemmel).

„Részvétel” a liturgikus cselekményeken (1.)

Katekézis a liturgiáról

Valójában nem pontos a cím megfogalmazása, hiszen nem a liturgikus cselekményeken veszünk részt, hanem az üdvösség krisztusi művében, amelyet a liturgia hordoz. A liturgia csak „ajtó” az üdvösségre, belépve rajta az „üdvösségben veszünk” részt: „mert valahányszor Fiad áldozatának emlékét ünnepeljük, megváltásunk műve folytatódik” (évközi 2. vasárnap, felajánló könyörgés).

Szombat: a szentek tisztelete

Mennyire rászorulunk mások segítségére az élet minden területén! S ha komolyan vesszük életünket, tudjuk, hogy a mennyeiek segítségére is szükségünk van. Ezért szombatot, a hét utolsó napját – mert hiszen a vasárnap az első nap, a feltámadás napja – görögkatolikus egyházunk a szentek tiszteletének szenteli. Természetesen a „legszentebb, legtisztább, legáldottabb” Istenszülő áll ebben az első helyen. Utána azonban az „apos – tolok, próféták, vértanúk, püspökök, szerzetesek és igazéletűek” következnek – amint azt a nap fő éneke, a tropár megfogalmazza, illetve megénekelteti a hívekkel. Az ilyesfajta „kategorizálás” vagy felsorolás nem idegen a bizánci egyház liturgikus világától. Jelen van a zsolozsma rendjében: az „Üdvözítsd” ekténiában még ennél is hosszabb felsorolást hallhatunk. S ez nemcsak a reggeli istentiszteletben van így, hanem a nagy ünnepek előtti lítia szertartásában is, ahol a buzgó könyörgések után a kenyér, a búza, a bor és az olaj megáldása zajlik. Lehet, hogy a magasztos gondolat mellett (minden szentet tisztelni kívánunk) benne van egy sokkal hétköznapibb is: az afölött érzett aggodalom, nehogy valaki is kimaradjon közülük a tiszteletünkből.

Leopold Mandić július 30.

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén született Castelnovóban (ma Herceg Novi), 1866. május 12-én. Egy horvát nemesi család tizenkettedik, utolsó gyermeke volt, s a keresztségben a Bogdan nevet kapta. Eleinte jómódban éltek, ám idővel elszegényedtek. A nehézségek ellenére megmaradtak a hitben, és Bogdan szeretetteljes légkörben nőtt fel. Kiskorától krónikus ízületi gyulladásban szenvedett, ami kihatott növekedésére és beszédére is.

Huszonöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A befogadás

1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti Szent Család- plébániatemplom kertjében megnyitotta a keletnémet menekülteket befogadó első tábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akciója vette kezdetét.

Abban az évben tömegesen érkeztek Magyarországra NDK-beli polgárok, hogy Ausztrián keresztül az NSZK-ba juthassanak. Augusztusban a magyar fővárosban tartózkodó, hazatérni már nem akaró keletnémetek magas száma miatt kialakult helyzetet menekültügyi katasztrófahelyzetnek minősítették, a menekültek által elfoglalt nyugatnémet követség bezárt. A konzul és a követség első titkára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérte a menekültek elhelyezéséhez és ellátásához.

Lépkedő meditációk

Csak lassan, nézz körül, kövekre, utakra települ az óra, perceibe minden belefér.

Goethei táj

Minden századnak van vándora, legfeljebb változó néven. Rómában a latin romok közt elgondolkodtam, hányszor járt itt az ínyencséget kedvelő, jó borivó Horatius, a poéta, akkori cukrászdák látogatója, aki végül is utálta a nagyvárost, sohasem érezte otthon magát benne. Erdei házából érkezett, melyet a császártól kapott, forrás mellett. Más vándorok a Quo vadis templomba mennek, megint mások repülőterekre indulnak…

Első szent királyunk nyomában

Veszprém és Berhida között járunk, régi idők nyomában. Az imént hagytuk el Királyszentistvánt, amely nevében hordozza a múlt örökségét. A hagyomány szerint ezen a vidéken csatázott egymással István és Koppány. Küzdelmüket a régi és az új rend ütközésének tekintik. Gondolkodásnak és ízlésnek megfelelően állítják be az utódok hol így, hol úgy kettejük versengését. Koppány a pogány, akit le kellett győzni, mondják az egyik oldalon, István a kegyetlen, aki elsöpörte a magyarok régi hitvilágát. Ezek a megközelítések persze legkevésbé szólnak az ezer évvel korábbi eseményekről és személyekről, sokkal inkább az utókor leheletes gondolkodásáról, amellyel a jelenben kíván igazolni vagy éppen cáfolni valamit: aktuális ideológiáját. Mi maradjunk meg annál: egyes leírások és mondák szerint itt a közelben hadakoztak ők ketten.

Pancsoló madarak

A napokban a Népligetben járva egy talán csőrepedésből származó kis vízállásnál fürdő fekete rigóra lettem figyelmes. Már egészen lucskos volt, de még mindig fröcskölte magára a vizet, és amikor végül kiugrott, inkább hasonlított kifacsart mosogatórongyra, mint csillogóan koromfekete rigóra. Felszállt egy közeli ágra, és hosszasan tollászkodott. Nem volt nálam óra, de legalább tíz percig tartott, amíg rendbe szedte magát. Elhatároztam, hogy kicsit figyelem a forgalmat; beálltam egy fa mögé, és vártam. Csend volt, a madárének már megszűnt: a fülemülék csattogására, a barátkák csengő énekére áprilisig várnunk kell. Csak az örvös galambok búgnak még – éppen egy ilyen, szép nagy madár volt az első, amelyik a vízhez érkezett.