A holnap egyházának építőkövei

– Olyan ez a két szó így együtt, mint amikor fején találják a szöget – kezdte prédikációját a nyitómisét bemutató Ternyák Csaba, aki egri érsekként „hazai pályán” köszönti évek óta az ország megannyi tájáról, sőt az egész Kárpát-medencéből ide zarándokló résztvevőket. – Azért tartom különösen találónak ezt a mottót, mert nem csupán azt üzeni, hogy jól tesszük, ha Krisztusra, erre a sziklára építjük az életünket. Hanem ott van benne a kérdés is: vajon Isten számíthat-e ránk, építhet-e ránk – fogalmazott a főpásztor. Ez a kettős gondolatfonal aztán párhuzamosan végigfutott a szerdától vasárnapig tartó program előadásain, csoportbeszélgetésein, fakultációin.

– Sok minden volt Péter, mielőtt Jézussal találkozott, csak nem szikla – találta fején a szöget később Palánki Ferenc püspök is, aki visszatérő előadó, hiszen ő felel a hazai püspökök testületében az ifjúságért. – Mitől lett ez az ember olyan biztos alappá, amelyre egyházat lehetett építeni? Attól, hogy Jézus belelátta a szikla lehetőségét. Bekéredzkedett az életterébe. Nagyon fontos, hogy az életünk során ne magunkra építsünk, ne magunkban bízzunk. Saulnak is le kellett esnie a magas lóról, hogy Pál lehessen belőle. Ehhez azonban nekünk is lépnünk kell Isten felé, ahogy az apostolok is a Szentlélek segítségével észrevették, hogy belül van a kilincs. Nagy a felelősségetek – hívta fel az ifjak figyelmét Ferenc püspök –, mert olyan lesz a jövő egyháza, amilyenné ti teszitek.

Lehet-e rád építeni? Ezt az alapkérdést dolgozták fel az előadások között a résztvevők, tíz-húsz fős csoportokat alkotva. Az egyik alkalommal azt a feladatot kapták a fiatalok, hogy képzeljék az egyházat egy épület helyébe, s válasszanak maguknak egy-egy rokonszenves alkotóelemet. – Én habarcs lennék, mert szeretek kapcsolatot teremteni, hidakat építeni az emberek között. Cserépnek érzem magam, amely megvédi a káros dolgoktól a többieket. Ablak lennék, mert szeretem megmutatni másoknak az élet szépségeit. Legszívesebben ereszcsatorna lennék, mert fontos, hogy le tudjuk vezetni a felesleges dolgokat, megszüntessük a kellemetlenségeket, s ebben jó vagyok. Szerintem téglaként tudnék a legtöbbet tenni másokért, egynek lenni a sok elem közül, amely nagyon hiányozna, ha nem lenne ott. Én gerenda lennék, ami összeköt, átfog, megtart. Tető szeretnék lenni, ami biztonságot ad – így sorolták lelkük tiszta vágyait azok a fiúk és lányok, akik sokak szerint keveset tudnak a világ dolgairól, hiszen még előttük áll az élet. Pedig dehogy. – Akinek nincs hite, vajon mire támaszkodik az életében? – veti fel a kérdést csoporttársai előtt egy tizenéves lány. Nem érkezik válasz, hiszen mindenki egyetért. Ha másért nem, szülei, kortársai küzdelmeit, drámáit vagy épp örömeit látva.

– Legyetek mai szentek, akik örömteli életükkel, mindennapi tanúságtételükkel átformálják a világot – buzdított Beer Miklós püspök, aki különleges helyszínen, a falu szélén található domboldalon tartott XXI. századi hegyi beszédet. A fiatalos főpásztor felidézte a közelmúltban szentté avatott két pápa alakját, s tőlük kiindulva érkezett el Ferenc pápa dinamikus lelki életre és evangelizációra hívó merész, bátor kijelentéseihez. Miklós püspök szerint korunk égető feladata a cigánymisszió megvalósítása, kiterjesztése, s ebben a jelen lévő fiataloknak is meg kell találniuk a saját szerepüket.

Nincsen fiatalság szerelem nélkül, a szerelem pedig magával hozza a szexualitás témáját. Erről is beszélni kell, ráadásul nem nehéz megtalálni a kapcsolódási pontot az egyház, a jövő építésével. – A Szentírásban azt olvassuk: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Ma megváltozott az előjel, odakerült egy tiltó szócska: ne szaporodj, ne sokasodj! Az élvezet istenítése mellett a felelősségtől, elköteleződéstől, áldozatvállalástól való félelem lett úrrá a világon. Ez maga a halál kultúrája – mutatott rá a jelen fiatalságának drámájára szókimondó előadásában Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke. A tíz gyermeket nevelő életvédő szakember beszámolt az abortusz térnyeréséről, a népességfogyás lesújtó perspektíváiról, amelyekkel szemben arra bátorította a jövő reménységeit, hogy válasszák az életet, vállalják a megszületni vágyó gyermekeket, s mindazt, ami ezzel jár. Jól mutatta a téma aktualitását, hogy az előadást követő fórumon zsúfolásig megtelt az étkezősátor, nem fogytak ki a kérdésekből a találkozó résztvevői.


Amíg az ifjak az elköteleződés lényegéről, céljáról értekeztek, a szalóki templom csendjében, mindössze négyöt személy jelenlétében egy harmincöt éve házasodott pár életét áldotta meg Kerényi Lajos atya, a találkozó szinte kortalan, ám mindenképp fáradhatatlannak tűnő lel ki ve – ze tője. A határainkon túlról érkező házaspár rendszeresen részt vesz a nyár közepén tartott rendezvényen, ám szinte láthatatlanok a fiatalok tömegében. Most is csak a nagybetűs Véletlennek köszönhető, hogy e sorok írója jelen volt titkos ünnepükön. Olyan ez az alkalom, mint maga a hűség: nem harsogó, nem látványos, mégis felemelő, megtartó, életet adó.

Nincs ám mindig ekkora csend, üres pad ebben a templomban: a találkozó napjainak végén, a programfolyam lezárásaként hálát adni térnek be a résztvevők, hogy az Oltáriszentség jelenlétében tegyenek pontot a napközben megkezdett mondatokra. Egy gombostűt se lehetne ilyenkor leejteni, még a békés énekek is úgy zengenek az épület méreteihez képest túlzott létszámnak köszönhetően, hogy bizony szinte megmozdulnak a falak. Talán nem túlzás a megfogalmazás: ilyenkor kézzelfogható a Lélek jelenléte, áradása.

Ha nem épp a templomban zengenek a dalok, akkor a találkozó nagyszínpadán pörög a dob, szól a zongora, combosan zúzzák a húrokat a zenészek. Mert hát a fiatalsághoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a kor zenéje, úgy is, mint az evangelizáció hatékony eszköze. Stíluskínálatából nem volt hiány idén nyáron Egerszalókon: az Egri főegyházmegye papjaiból verbuválódott PáteRock csapata világi zenekarok ismert számait ültette keresztény gondolatkörbe; a Shalom közösség brazil szambája talán még a falubeliek lelkét is felüdítette; a felvidéki Crux együttes dalait nehéz lett volna taps és ritmikus mozdulatok nélkül végigülni – nem is tettek így a jelenlévők –, Borka Zsolt és a családtagjaiból álló gárda pedig hozta a kötelezőt, ami nemes egyszerűséggel a hangtechnika teljesítőképességének a tesztelését jelenti. Pipó József és a Misericordias éneklő közösség sajátos „örömútja” mintegy újraértelmezte a keresztúti paraliturgia fogalmát, az időbeli síkot húsvét utánra helyezve. Érezhető volt, hogy az ifjúságnak még szokatlan ez a szemléletváltás, de láthatóan „bejött” nekik, amit hallottak. Az ország különböző szegleteiben élő zenészekből erre a találkozóra összeálló Szalók Band pedig a programpontok közötti átkötő zenei szolgálat mellett a bevezetőben említett új himnusszal gazdagította, egyben össze is foglalta a rendezvény üzenetcsokrát – az imperfectum együttes tagjaival kiegészülve úgy megadták a módját a záró szentmise végén a közös éneklésnek, hogy még a papság is táncba kezdett.

Hűen tükrözi a szalóki találkozó lelkületét az egyik hírügynökség fotósának vallomása, aki arra járván így szólt a szervezőkhöz: – Nem értem, mi van itt. Most jöttem egy világi zenei fesztiválról, ahol csak üres tekinteteket, lézengő fiatalokat láttam. Itt pedig élet, derű van, öröm fényképeket készíteni. Hogy van ez?

Megkértünk néhány fiatalt, osszák meg az olvasókkal, mit adott nekik ez a lelki program. – A teremtés jut eszembe a „Rád építek” mottóról, hiszen ha építünk, teremtünk is vele. Fontosnak tartom a bizalmat, hiszen csak úgy engedhetjük meg, hogy Isten teremtsen bennünk és általunk valamit, ha rábízzuk magunkat. Ez az építés közös munka, ami kölcsönös kapcsolatra épül: nem csupán Isten munkálkodik bennünk, hanem nekünk is meg kell tennünk a magunk részét – fogalmazott a tizenkilenc éves Tünde. Kortársa, István egészen személyes hangot ütött meg válaszában: – Gimnázium után tele voltam tervekkel, de kudarcba fulladt minden, amit a jövőről gondoltam. Hivatáskeresés, szerelmi kapcsolat, minden becsődölt. A szalóki találkozó témája ráébresztett, hogy kihagytam a tervezésből Istent. Büszke akartam lenni, igazi férfi, aki szilárd alapra építi a dolgait. A csalódások után most újra elindulok, de tudatosan dolgozom rajta, hogy immár Krisztusra építsek. Hála van a szívemben. Köszönöm, Szalók!

Kerényi Lajos atya, aki harminckét éve vezeti a találkozót, így summázta véleményét lapunknak a záró szentmise előtti szünetben: – Örülök, hogy a Jóisten ránk tekintett, s azokban az évtizedekben, amikor a hatalom igyekezett elnyomni, átformálni a személyiségeket, ilyen értéket indított útjára Magyarországon. Irigykedtek ránk az akkori állami vezetők, kitaláltak KISZ-t, úttörőmozgalmat, ám folyamatosan jöttek és jönnek a fiatalok Szalókra, mert ott van bennük az éhség a természetfeletti után. A Jóisten merész vállalkozása, hogy ránk bízta az életet, az egyházat. Azt mondja a zsoltáros, hiába fárad az építő, ha az Úr nem építi a házat. Istennel együtt azonban káprázatos dolgokat tudnak végbevinni az emberek, akárcsak a jó kovász, ami bármilyen kicsinyke is, rengeteg tésztával is képes csodát művelni. Nem hiszem, hogy kiürülnének a templomaink, nem kell megijedni a hullámvölgyektől, azokat mindig hullámhegyek követik. Nagyon bízom Istenben, ezért reménykedve tekintek ezekre a fiatalokra, a jövő egyházára.

Fotó: Merényi Zita