A Páterrock együttes zenés igehirdetése
Nagy erő van a jelenlétükben, és abban, ahogyan a színpadról megszólalnak. Nem azok a fajta zenészek, akik egyetlen szó, minden magyarázat nélkül egyik számot játsszák a másik után. Érezni, hogy ők együtt akarnak lenni a közönségükkel, és mindent ennek, a találkozás vágyának, reményének rendelnek alá. A Páterrock-hatásról gitáros-énekesüket, Galó Gábort kérdeztem.
Az október 5-én kezdődött kéthetes tanácskozás első munkanapján Reinhard Marx bíboros újságíróknak azt mondta: bátorító volt a szinódusi felszólalások nyílt légköre. Sokan világossá tették, hogy lelkipásztori törekvésük érzékeny az emberi realitásokra.
Gondolatok a missziós vasárnapra – és az év többi napjára
Szent II. János Pál pápa szavai jutnak eszembe, melyeket a Redemptoris missio című enciklikájában olvastam: „Még sohasem volt az egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa” (92. pont). Ugyanakkor, amióta Isten eljött a földre és legyőzte a gonosz hatalmát, vagyis a bűn és a halál kultúráját, azóta a világi erők azon dolgoznak, hogy visszaállítsák azt, különböző taktikákkal akadályozva, hogy az Örömhír eljuthasson az emberek szívébe. Ha leülünk és elcsendesedünk egy kicsit, máris észrevehetjük, hogy időnként bizony bennünk is munkálkodik ez. Jézus ránk bízta az evangélium továbbadását, amit csak a belőle fakadó örömmel tehetünk meg. A gonosz számára azonban ez az Örömhír szomorú hír. Ferenc pápa ezért mondja: nem lehet a kereszténységet úgy élni, hogy állandóan szomorkodunk. Így fogalmazott: „Vannak keresztények, akiknek látszólag »nagyböjti« stílusuk van, húsvét nélkül.”
Történelmi kirándulás Marcellus Mihály íróval
Ha nem is túl gyakori téma, azért a hazai irodalomban is fel-feltűntek az ókori Egyiptomban játszódó regények: többek között Hegedüs Géza, Dáné Tibor, a közelmúltban Bene Zoltán kalandozott el a régmúltban, képzelettel kiegészítve a – részben ismert – valót. Marcellus Mihály az utóbbi években elsősorban a Római Birodalomban zajló történeteket ír. Úttörő jelentőségű Pannonia Romanum sorozatában helyszíne szűkebb-tágabb pátriánk, Pannónia, Aquincum, Dunántúl és a „végtelen” limes. Marcellus Mihálytól eredendően nem áll távol a misztika, elbeszéléseiben gyakran jelennek meg talányos elemek. Egyiptom pedig adja magát…
Tokody Ilona Verdiről
Tokody Ilona az evangéliumi idézettel vallja: Verdi műveiben a legmagasabb lelki és erkölcsi értékek öltenek zenei alakot. Operahősei egytől egyig az emberben rejlő spiritualitás tanúságtevői. Mintha mindannyian azt adnák tudtul az emberiségnek: higgyetek benne, hogy a lelketek nem hal meg! Tokody Ilona ebben a hitben vitte sikerre a legnagyobb Verdi-főszerepeket a világ számos operaszínpadán.
– „Ott fönn, egy jobb világban viszontlátjuk egymást.” Hogyan vált akadémiai székfoglalója címévé Don Carlos és Valois Erzsébet kettősének idézete?
– Úgy, hogy elgondolkodtam rajta, miként lehetséges, hogy bár Verdi hősei és hősnői folyton búcsúznak, sorsuk mindig fölemelő. Szöges ellentéte a Puccini-hősnők halálának, amely könnyekig ható és hiteles, mégis hiányzik belőle az az erkölcsi emelkedettség, amely Verdinél mindig ott van. Mintha az ő hőseinek pályája nem érne véget a földi mezsgyéknél. És mintha nem is ott kezdődne! Szembeötlő, menynyire fontos a Verdi-operákban az apalány kapcsolat. Rigoletto vétke imádásig szeretett lányát, Gildát küldi a halálba. A végzet hatalma Leonórája atyai átok miatt kerül az áldozat szerepébe. Amikor szerelem és hazaszeretet – a két legfontosabb Verdi-érték – között kell döntenie, Aida atyjával, Amonasróval osztja meg kétségeit.
Ráérősen pakolgatok, te évődve még rám tukmálsz egy régi relikviát, és épp hozom be az utolsó dobozt, amikor észreveszem, hogy könnybe lábad a szemed. Mi van, anyu? Te csak csendben zokogsz, majd néhány suta mondatban végre kibököd, mi nyomja a szívedet. Richard Linklater legújabb, nálunk szeptember közepén bemutatott filmje, a Sráckor annak ellenére van tele ilyen mágikus pillanatokkal, hogy egy percig sem keresi a néző kegyeit.
Beszélgetés Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír főszerkesztőjével
Egy évvel ezelőtt vette át a katolikus hírportál vezetését Kuzmányi István. A Magyar Kurír főszerkesztőjét az internetes média feladatai mellett arról kérdeztük, hogy milyen változásokon ment át ez idő alatt a hírportál.
– Egy évvel ezelőtt úgy fogalmazott, hogy a Magyar Kurír a „jó hír közvetítője” szeretne lenni. Sikerült ezt megvalósítani?
– A Magyar Kurír egy olyan klasszikus közszolgáltató, mely továbbadja a katolikus egyházról szóló híreket. Ha a hírszolgáltatást mint feladatot tekintjük, ez részben biztosan sikerült. Azon a szakmai szinten, ahol most tartunk, mindent megtettünk ennek érdekében. Azt kértem a püspök atyáktól, hogy hadd vigyem vissza a kurírt eredeti céljához – mely a nevében is szerepel –, ahhoz, hogy ez egy katolikus hírportál legyen. A kommunikáció tartalmát a befogadó határozza meg. Ezek szerint egyfelől nyugodt vagyok, mert a hírt továbbadtuk, de az már nagy kérdés, hogy eljut-e azokhoz, akiknek szántuk.