Hét éve költöztünk a fővárosból a Fejér megyei Ráckeresztúrra, édesapám szülőfalujába. Első utam a postára vezetett, mert minden településen, ahol megfordulunk, vásárolunk képeslapot, hogy kis Ági ne csak a szívében őrizze Magyarország községeit, városait. Szép gyűjteményét sajnos nem sikerült XXI. századi ráckeresztúri lappal gazdagítani, de nem adtuk fel. Az egyik legnépszerűbb internetes piactéren bukkantam az 1940-es években futott képeslapra, amelyet a Hangya Szövetkezet megbízásából Barasits (Budapest, Nagyatádi Szabó utca 46.) adott ki.

Elveszik, elviszik, miközben egy család küzd a létért, a holnapért, s kimondva-kimondatlanul: a boldogságért. S teszi mindezt szeretethiányos légkörben, egymás mellett, s nem együtt haladva, egymás véleményét, gondolatait nem megértve, az önző ént a figyelem központjába állítva. Mindegy, hogy a hajdani polgári lét emlékmorzsáiból szemezgető, leginkább már a halálba kívánt nagymama-e az illető, Karolin anyó (aki ennyi idősen sem képes kimondani: légy szíves, netán azt, hogy köszönöm), vagy a rendkívül karakán, az albérlőtől megértést és alkalmi mámort remélő, részeges urával élő asszony, Szapperné. A többnyire pongyolában járkáló, s vadállat férjétől elszenvedett hajdani bokatörését rendre felemlegető Nusi, aki látszólag ugyan elengedte már gyermekei kezét, mégis pórázon próbálja tartani idő előtt kiházasított, megesett lányát, Esztert, s a kiváló képességekkel megáldott, ám az egyetemről – hiába a jeles érettségi – helyhiány miatt elutasított Janikát. Igen ám, de már nem szoríthatja oly erősen a pórázt, csak akkor, ha az anyagi függőség kérdése tolakodik elő…

A hajdúszoboszlói Hotel Atlantisban tekinthetők meg november 28. és december 10. között a Ferenczy Noémi-díjas textilművész és neves tanáregyéniség, Madarász Kathy Margit alkotásai. Ez azonban nem egyszerűen tárlat, hanem egyszersmind újabb komoly szakmai elismerés is. Margit asszony – akit balladás szépségű munkái nyomán talán joggal nevezhetünk így – lett ugyanis ezúttal a Fekete Bori-díj második kitüntetettje. Ezt a díjat a 2012-ben létrehozott Fekete Borbála Alapítvány adja át, a Tiszántúl egyik legjelentősebb, 1992-ben, ötvenkilenc éves korában elhunyt művésztanárának emlékére s azok megerősítésére, akik e két hivatásban, az alkotásban és a tanításban, a tehetségek felfedezésében egyaránt jeleskednek.

A csillagos égbolt látványától megrészegült scifi írók már számtalanszor felvetették, hogy a Föld csak a bölcsőnk, nem az otthonunk. Előbb-utóbb mennünk kell innen. Vagy azért, mert szűk lesz nekünk, vagy azért, mert élhetetlenné válik. Christopher Nolan legújabb filmjében a mindent ellepő por és a penész terjedése arra kényszeríti az emberiséget, hogy korábbi nagyszabású céljait – köztük a szüntelen háborúskodást – feladva egyetlen tevékenységre összpontosítson: az élelem megtermelésére. A helyzet évről évre romlik, arra pedig, hogy más lakóhely után nézzünk, már nincs lehetőség. Az anyagi forrásokat felemészti a mindennapi betevő előteremtése.