Görögkatolikus lelkiség
Sokakat vagy mindenkit?
Sokakat vagy mindenkit?
E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk Böjte Csaba adventi estjéről, Varga László kaposvári püspök adventi elmélkedéséről Isten szereti bennem a bűnöst címmel, valamint a Katolikus Karitász Veszprémből induló akciójáról
Idén ünnepli szerzetesi örökfogadalma letételének és pappá szentelésének 60. évfordulóját Jelenits István piarista szerzetes, tanár, teológus, író. Gyémántmiséje december 1-jén volt a budapesti piarista kápolnában. Vele beszélgettünk.
A Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet másodéves papnövendékei november 23-án szentmise keretében ünnepélyesen magukra öltötték a reverendát a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén lektoravatásra és admisszióra – a papszentelésre való jelöltség megadására – is sor került.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéseként konferenciát rendeztek november 26. és 28. között az esztergomi Szent Adalbert Központban. Az esemény előadói az Eucharisztia titkához ezúttal elsősorban pasztorális szempontok szerint közelítettek.
Krisztus Király ünnepén, november 24-én az esztergomi szeminárium másodéves papnövendékei először öltötték magukra a reverendát az esztergomi bazilikában, ahol koncelebrált szentmisét mutatott be Kovács Zoltán atya, az Érseki Papnevelő Intézet rektora. Az alábbiakban a főcelebráns homíliájának részleteit, illetve Schmotzer Kristóf papnövendék személyes hangvételű beszámolóját közöljük.