Fejezetek a házasságból

Ahogyan a vásznon látjuk

 

És boldogan éltek, míg meg nem haltak – így fejeződik be a legtöbb mese. Az élet ezzel szemben a boldogító igen után kínálja csak az igazán nagy kalandokat, és követeli nap mint nap az újabb igeneket és nemeket, döntéseket és vállalásokat – különben nem megy tovább a kapcsolat. Noha a házasság sokféleképp bejáratott intézmény (akadnak vonzó vagy taszító példái, tisztelői és ellenzői), és megszámlálhatatlan szakkönyv foglalkozik azzal, hogyan kellene „jól csinálni”, bizonyosan nem könnyű a megvalósítása. A filmvásznat azért szeretjük, mert akár Polanski-féle leplezetlenséggel, Clint Eastwood romantikájával vagy Antal Nimród feszített képsorai jelenítik meg férfi és nő együttélését, egy-egy kockában, villanásban, párbeszédben egészen magunkra ismerhetünk.

Utolsó szerepvallomás

Bitskey Tiborra emlékezünk

 

Nem tudom, miért, valahogy úgy éreztem, vissza nem térő alkalomként adódik, hogy beszélhessek vele. Régi terv volt a megszólítása, de nyolcvanötödik születésnapja, a nemzet színészévé választása és a szolnoki Cseresznyéskert bemutatója szinte kikövetelte, hogy felhívjam. Alapvetően derűs volt Bitskey Tibor, közvetlen is, jól ismert, ízét nem vesztett hangjában mégis ott bujkált a bizalmatlanság. Ugyan mit mondjon el most hirtelen ennek az újságírónak? Annyian faggatták már hosszú pályafutása során…

Kirobbanó sportérték

A fáma szerint James Cameron fogalmazta újra a Hitchcocknak tulajdonított mondást: ha az asztal alá betesznek egy táskabombát, az feszültségkeltés (suspense), ha az fel is robban, az akció. Bárhogy is, a nézőnek tudnia kell róla, hisz ez okozza az izgalmat. A tavalyi fesztiválokról nemrég hazánkba érkezett Whiplash és Foxcatcher – ragyogó színészek tolmácsolásában – ezt a két alapvető hatáskeltési mechanizmust működteti, mégpedig kiemelkedő minőségben.

Ön is mosómedve?

Sokszor úgy gondoljuk, ha egy film ismertetéséhez odaírjuk, hogy meghatározó benne a társadalomkritika, akkor azzal már mindent elmondtunk. Ezt persze leginkább akkor tesszük szívesen, ha olyan filmet vizsgálunk, amelyet eredetileg szórakoztatásra szánt a rendezője. Egykor az olasz politikai krimik, ma a skandináv krimik és az amerikai akciófilmek esetében hallunk önkritikus felhangokat. De mi a helyzet a német filmekkel? (Magyarországon valószínűleg csak a különlegességek kedvelői tudnának néhány német rendezőt megemlíteni. Nekem hirtelen csak Wim Wenders és Christian Petzold neve jut eszembe.) Nos, ha valaki mindeddig hiányolta a német társadalmat elemzőbíráló filmeket, annak érdemes megnéznie az Elborult világ című filmdrámát.

A hit és az emberség szószólója volt

Búcsú Schweitzer József főrabbitól

 

Schweitzer József főrabbi személye méltósággal és szeretettel jelenítette meg az idősebb testvért. Több szempontból is jelképpé magasodott, mivel világos jelét adta az igazsághoz való hűségnek, a párbeszédnek, az emberségnek. Felejthetetlen például, ahogyan Boldog Apor Vilmos életét méltatta, vagy az, amikor részt vett és beszédet mondott Salkaházi Sára boldoggá avatási ünnepségén. Megnyilatkozásai a megbékélést, az össze tartozást, a szeretetet szolgálták akkor is, amikor a meg nem értés légkörében bizonyos feszültségek jelentkeztek. Mentalitásával hozzájárult a zsidó-keresztény párbeszéd elmélyítéséhez, a magyar nép lelki egészségéhez.

Boulevard Saint-Michel 37.

Boulevard Saint-Michelen minden más. Más a körút téli tompa fénye, mások az elsuhanó kerékpárosok. Az emberek békésen, andalogva sétálnak. Színesre festett, rézkilincses kapuk, félig zárt zsaluk, magas ablakok. Pékségek, cukrászdák, kávéházak. A Café Courcelles sarki teraszán takarókba burkolózva szürcsölik a párok a forró italokat.

A hűség gyógyít

Találkozás a házasság hete arcaival – Évezredes múltja van, napjainkban mégis sokfelől éri kihívás a házasság intézményét. Ma már sokan nem tartják magától értetődőnek, hogy kapcsolatuknak a házasság adjon tartást és formát. De ha két ember mégis úgy dönt, hogy egy életre elköteleződnek egymás mellett, az időközben felmerülő gondok bizony alaposan próbára teszik hűségüket. A házasság hete – melyet idén február 8. és 15. között tartanak, keresztény egyházak és civilszervezetek összefogásával – programjai nem csak a házasság értékeire hívják fel a figyelmet. A különféle előadások, rendezvények azoknak is segítséget nyújthatnak, akik párkapcsolati problémákkal küszködnek. A házasság hete idei arcai harmincöt éve élnek boldog házasságban. Tomka János villamosmérnök és mérnöktanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Közgazdasági Tanszékének vezetője. Három könyv fűződik a nevéhez. Néhány évvel ezelőtt tudásmenedzsmentből szerzett doktori címet. Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök, az Átrium Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Lakások, családi házak építésével, belsőépítészeti kivitelezésével foglalkozik. Három felnőtt gyermek édesanyja, és nemrég nagymamává lépett elő.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.