Angyal őrzi ezer éve

Látogatás Pécsváradon

 

A még csalóka tavaszi időben, de már ragyogó napsütésben utazunk a Mecsek festői tájain. Az úti cél Pécsvárad, amely néhány száz kilométerre található Budapesttől. Megérkezvén azonban ezer évet ugrunk vissza az időben. A hajdani pécsváradi bencés monostor, illetve mindaz, ami megmaradt belőle, alapító okirata szerint idén ezeréves. Azokat, akik impozáns kora középkori épületegyüttest képzelnek most el, ki kell ábrándítanom. A szent helyen az idők során kő kövön nem, vagy csak alig maradt. Mégis, aki ellátogat ide, nem távozik csalódottan. Pécsvárad páratlan kincseket rejt. A megmaradt középkori épületszárny kapuján lépünk be. Első ránézésre aligha eldönthető, hol is járunk. Régi várban? Monostorudvaron? Egy biztos, bepillantást nyerhetünk ama „mélységesen mély kútba”. Kalauzunk Novotny Iván, aki minden követ és zugot ismer itt. Nyugdíjas földmérő mérnökként ásta bele magát a pécsváradi monostor történetébe, hogy az érdeklődőket beavathassa ezer év titkaiba.

Találkozások

Krisztus útján a Jordántól Emmauszig

 

Mert ami a legfontosabb: az Isten keresésére indult ember és az ember keresésére indult Isten találkozása. Jóllehet ez a találkozás bárhol megtörténhet, tán a Szentföld az a hely, ahol Isten és ember a lehető legközelebb kerülhet egymáshoz. Szinte kézzelfogható itt Krisztus jelenléte. Szemlélni a vidéket, amelyet ő is látott, hozzá hasonlóan érezni a perzselő napot, és beszívni a sok-sok balzsamos illatot, kissé olyan, mintha mi magunk is a szent történetek hősei lennénk. Bár meglehet: azok is vagyunk, hiszen a mi életünket is Isten írja. A Szederkényi Károly gazdagréti plébános lelkivezetésével zajló szentföldi zarándoklaton Krisztus nyomában haladunk.

Zarándokok merülnek alá a Jordán vizében, mesebeli környezetben. Így újítják meg a keresztségi ígéretet – ott, ahol Keresztelő János megkeresztelte Jézust. Ragyog a nap a vízen, belelógatom a kezemet, és útjára engedek benne egy falevelet. A Jordán határfolyó Jordánia és Izrael között. A Hermon-hegység lábánál ered, eljut a Genezáreti-tóig, ahonnan több mint háromszáz kilométeren át kanyarog egészen a Holt-tengerig. „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17) – hallatszott az égből. S ezzel kezdetét vette Jézus nyilvános működése. Ám előtte negyven napra kiment a pusztába, ahol a sátán megkísértette.

Vatikán

Hajléktalanok a Sixtus-kápolnában

A pápai „alamizsnás”, Konrad Krajewski érsek kezdeményezésére március 26-án hajléktalanok százötven fős csoportjának tartottak idegenvezetést a Vatikáni Múzeumban. A látogatók beléphettek Vatikán Állam területére, elhaladtak a Szent Márta-ház előtt, és a vatikáni kerteken át közelítették meg a múzeumot. A program közös imával zárult, majd a hajléktalanok az önkiszolgáló étteremben vacsorát is kaptak. Emellett Ferenc pápa ötszáz kilogramm élelmiszert adományozott a római Tor Bella Monaca negyed egyik szociális intézményének. Rászoruló családokhoz jut el az adomány: friss paradicsom, sajt, konzerv zöldségek, reggeli ital és lekvár. A környéket a munkanélküliség és az utcai bűnözés jellemzi. (KNA)

Apostoli látogatások

Piemont

Ferenc pápa június 21–22-én Torinóba és szülei származási helyére, Piemont tartományba látogat. Programjában szerepel a Torino belvárosában álló XII. századi eretnekség, a valdiak vagy más néven a „lyoni szegények” templomának meglátogatása is, ahol a valdi vezetőkkel együtt elimádkozza a miatyánkot. A szentatya lesz a pápák sorában az első, aki felkeres egy valdi templomot. Torinóban Don Bosco születésének második centenáriuma alkalmából kiállítják a torinói leplet. Programja szerint a pápa június 21-én dél előtt imádkozik a lepel előtt. (KAP)

Keresztényüldözés

Pápai küldött Irakba

Szolidaritásának kifejezésére Ferenc pápa a nagyhétre Irakba küldte Fernando Filoni olasz kuriális bíborost. Filoni bíboros mindenekelőtt a Moszulból és a Ninive-fennsíkról elűzött keresztény családok számára közvetíti majd Ferenc pápa együttérzését. A Római főegyházmegye ajándékaként minden család egy „colomba” nevű hagyományos péksüteményt kap ajándékba. Filoni 2003-ban apostoli nunciusként szolgált Bagdadban, és a háború idején ő volt az egyetlen diplomata, aki a városban maradt. A pápa az otthonából elűzött valamennyi irakiért imádkozik, különösen a keresztényekért, akik a kurdok által lakott területen találtak menedékre. Reméli, hogy hamarosan visszatérhetnek városaikba és falvaikba, ahol évszázadok óta polgártársaikkal jó egyetértésben éltek. (KNA)

Kézfogás a határok fölött

A két évvel ezelőtt kezdődött szakmai és kulturális kapcsolat gyümölcseként testvériskolák közötti együttműködési megállapodás született a gödi Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, valamint a felvidéki Érsekújvár Építészeti Szakközépiskolája között. Az egyezményt kézjegyével ellátó Dekiszkyné Fejér Rita gödi igazgató a március 25-én megtartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy a különböző országokban élő és tanuló magyar fiatalok a két ország közötti híd szerepét tölthetik be.

A szeretet ösztönzésében

Pusztán kimagasló szellemi vagy fizikai teljesítménnyel senki sem válhat kereszténnyé, és nem is ez az üdvösség záloga. Isten szeretetét ily módon nem lehet kiérdemelni. A szeretet nem megszerezhető, és nem birtokolható. Energiából soha nem lesz szeretet, ugyanakkor a szeretetből kifogyhatatlan energia árad, amely emberfeletti teljesítményre, küzdelemre is képessé tehet minket. A jutalom vagy a dicsőség megszerzése érdekében tett erőfeszítés mellett létezik egy, a szeretet által motivált, élethosszig tartó, nemesebb küzdelem. Boldog az az ember, aki hagyja, hogy elragadja ez a szeretet-energia. Isten szeretetét egymás cselekedeteiben is tetten érhetjük, és ez a tetten ért szeretet a másikat példaképpé emelheti. Ilyen példaképnek látjuk Ági nénit, Anyukát, Nagymamát, Dédit, aki immár nyolcvanöt éve él közöttünk.

Kultúra és közösség

Épül a Háló új budapesti központja

 

Az egyház alaptermészetéhez tartozó sajátossága, hogy közösségi, ám a gyakorlatban a kapcsolatok nem mindig működnek maguktól. A Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület huszonöt éve segíti a Kárpát-medencei katolikus közösségeket a kapcsolatépítésben, a növekedésben, a kiteljesedésben.

Ezt szolgálják a kisebb kerületi, a regionális, illetve az egész Kárpát-medencét felölelő találkozók, amelyeket a Háló kezdetektől fogva szervez. E rendezvények programjában olyan témák szerepelnek, amelyek előmozdítják a közösségek nyitottabbá, tudatosabbá, mélyebbé válását. „Évente hetven-nyolcvan eseményt szervezünk – mondta a Háló vezetőségének tagja és budapesti irodavezetője, Koncz András.