Egy református lelkésznő és az otthonába befogadott gyerekek története – „Úgy nézett ki, mint Árvácska a filmben. Úgy volt felöltözve, és a tetű és a serke csak úgy állogatta a haját. Szeplős volt, kicsi, reszketős. Azt mondta, az apukája rég nem él már, s ő a nagyszülőkkel lakik fent a hegyen, az iskolától öt kilométerre. Ötkor indul, hogy nyolcra beérjen. Félig csurdén járt, kissé koszosan, lucskosan, erdőn-mezőn át, a harmatos fűben. Figyeltem őt, mert az egyik legjobb tanuló volt, s egyszer elmentem hozzájuk. Ott állt a leányka a széken, a több száz literes üst mellett, kavarta a savót, csak úgy lobogott, főtt az orda. Mondom a nagyanyjának, beleesik. Nem esik az, dehogy esik, válaszolta. Egy rozoga viskóban laktak, csupán néhány szalmakupac volt a házban, ezek voltak az ágyak. S hol írja meg a gyerek a házi feladatot? – kérdeztem. Hát ott, a küszöbön, hasra fekszik, s leírja – mondta a nagyanyja. A leányka így tanulgatott, s így járt iskolába.” Halmágyi Ildikó református lelkésznő meséli Kata történetét, aki később a havadtői árvaház egyik első lakója lett. Ma már görögből és héberből fordít, latinul is tud, és elkezdte a református teológiát. De göröngyös volt az útja idáig. (A riportban szereplő gyerekek nevét személyiségi jogaik védelmében megváltoztattuk.)
