– Venezuela magyarsága halódó közösség – mondja Gubánné Pintér Annamária pedagógus. – Szomorú ezt látni, különösen arra visszatekintve, hogy korábban mennyire virágzott. 1956 után tíz-tizenkétezer főt számlált, és harmincöt éven át a többi európai is a magyar óvodába járatta a gyermekét, míg ma már csak három-négyezres a kolónia, és nincs magyar óvodája-iskolája. Viszont mindmáig a caracasi Dél-Amerika legnagyobb magyar közösségi háza, amely a hanyatlás ellenére biztos bázis maradt. Mindszenty József annak idején meglátogatta, ennek emléke mindmáig eleven ott.
Hogy mennyire nagy a baj, az akkor vált egészen nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy a venezuelai magyarok 2015-ben nem tudnak gyerekeket küldeni a New York állambeli Fillmore-ba, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség nyári iskolatáborába, mivel a részvételnek feltétele a magyartudás. Öt földrészről mintegy nyolcszáz magyar származású fiatal volt ott, csak a venezuelaiak nem. Ez a szomorú tény adta az ötletet, hogy Venezuelában is rendezzünk iskolatábort. Nyisztorné Jeszenszky Judith tiszteletbeli konzul felkarolta az ügyet, Szabó Béla vállalkozó pedig ingyen felajánlotta a tábor helyszínéül Margarita szigetén levő panzióját. Ám annak ellenére is csak nagy anyagi nehézségek árán tudtuk megvalósítani a tervünket, hogy az Apáczai Alapítvány és a Balassi Intézet támogatott bennünket.
Júliusban több mint harminc gyermek és fiatal érkezett Margaritára két hétre; háromtól húszéves korúak, a zömük tizenkét és tizenöt év közötti. A sziget sokkal biztonságosabb, mint Venezuela általában, ezért ideális helyszín volt. Kolléganőmmel, Tisóczky Petrával intenzív képzési programba vontuk be a résztvevőket népművészeti foglalkozásokkal, cserkészfeladatokkal, játékos nyelv- és történelemoktatással. Rákócziról és koráról tanultak, történelmi szerepjátékban vettek részt; kézműveskedtünk, nádhangszereket, huszárcsákót készítettünk velük. Tizenkét magyar népdalt tanultak meg, és a korábbról már ismerteket is gyakorolták velünk.
Egyáltalán nem voltak fegyelmezési gondjaink. A nap felét töltöttük tanulással, délutánonként kimozdultunk. Ellátogattunk a gyerekekkel a sziget híres Mária-kegyhelyére, megtekintettük egy élménypark delfinshowját, szörfözni tanultak, dzsiptúrán vettek részt, és két este is tábortüzet raktunk a tengerparton. Lelkesen fújták velünk a magyar népdalokat; még azokat is, amelyeket nemigen értettek.
A résztvevők többsége nem tud magyarul, de szégyelli ezt, és szeretne megtanulni. Sokan származnak vegyes házasságból. Erős bennük a közösséghez tartozás igénye. A szülőket is megérinti, amikor látják, hogy a magyar hagyományok felfedezése milyen sokat ad a gyermekeiknek. Míg korábban sokan nem hittek közülük a tábor sikerében, most már a többség támogatóan viszonyul hozzá. A kételyek érthetők. Nem könnyű a magyarságban úgy megmaradni, hogy a katolikusoknak még magyar papjuk sincsen.
Úgy láttuk, hogy a tábortól nagy lendületet kaptak a gyerekek. Ezért arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha szinten lehetne tartani őket a következő nyárig. Erre az online képzés lenne a legmegfelelőbb. A tervezett „szombati iskola” koordinátorául a tanár végzettségű Szabó Béla ajánlkozott.
– Magyar mint idegen nyelv tanári szakot végeztem a Károlin, és korábban Chilében, Argentínában is jártam már önkéntes tanárként – emlékezik Tisóczki Petra, aki magyar nyelvre tanította a tábor résztvevőit. – Spanyolul is pötyögök, ami sokat segített. A harmadik generáció, amelynek a tagjaival foglalkoznom kellett, már csak gyatrán beszéli a magyart, ha egyáltalán. Két csoportra osztottuk őket életkor szerint, és a kisebbeknek a lehető legjátékosabb módon: mondókákkal, számolással, rajzolással, színezéssel, dobókockás és labdás gyakorlatokkal csináltunk kedvet a magyar nyelv tanulásához. Sokat énekeltünk is; az Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé… kezdetű dal tetszett nekik a legjobban. A hangsúly a tizenévesekből álló másik csoport esetében is a kedvcsináláson volt, hiszen két hét csak ennyire elég. Alapvető kifejezéseket, nyelvi fordulatokat tanítottam nekik. Európa országainak zászlóit is megismertettem velük, ezek a színek magyar neveinek megtanulásában segítettek. Európát a gyökerekhez való visszatalálásuk előmozdítása érdekében hoztam szóba. Nagy pillanat volt, amikor megtudtam, hogy az egyik csokibarna magyar-venéz fiú – mivel a nagypapája éppúgy Berettyóújfaluból származik, mint én – már járt a szülővárosomban! És hogy az a város számára is fontos, hiába él kilencezer kilométerrel odébb, mint én. Az ember odakint másként viszonyul a magyarságához, mint otthon: könnyebben meghatódik, amikor arra gondol, hogy magyarnak született.
A nyelvtanítás legfőbb célja a gyerekek Magyarország iránti kíváncsiságának, a közösségi érzésnek a felkeltése volt, annak reményével, hogy ettől a kinti magyar közösség is erőre kaphat. A motivációjuk megerősítésére törekedtünk, és abban bízunk, hogy a képzésük nem fog szünetelni a következő táborig.
– Öt éve már, hogy minden augusztus 20-án megrendezem a margaritai magyarok találkozóját. A szigeten körülbelül kétszáz magyar vagy magyar érintettségű ember él. Míg kezdetben csak hatvanan-hetvenen jöttek el, ma már szinte mindenki ott van – meséli Szabó Béla, akit 2015 nyárán Magyarok külföldön című rovatunkban mutattunk be, így az Új Ember példányai a tábor színhelyéül szolgáló panzió valamennyi szobájának éjjeliszekrényén ott voltak. – A negyedik találkozón Nyisztor Judith konzul és Gózon Imre, a caracasi magyar ház elnöke is részt vett. Hosszú beszélgetéseink eredményeként született meg a tábor gondolata. Együtt kértük a Latin-amerikai Magyarok Szövetségének elnöke, Kunckelné Fényes Ildikó segítségét, aki elérte, hogy a magyar kormány felkarolja a kezdeményezést.
A távoktatásnak, amelyet a tábor sikerén felbuzdulva meg akarunk szervezni, hitoktatási eleme is lenne, és a magyar konyha fortélyaival is megismertetné a tanulókat. Bázisát a magyar ház adná, és magyarországi háttértámogatással működne. A tanulók dolgozatait otthon értékelnék, a venezuelai összekötő én lennék.
A hitoktatás terve úgy került képbe, hogy a skandinávok, lettek, németek és magyarok által közösen fenntartott caracasi templomot, mivel a környéke biztonságos, ideális helyszínnek véljük az órák számára, amelyeket jól össze lehetne kapcsolni a magyar nyelv tanításával.
Reménykedővé tesz bennünket, hogy a helyi református nőegylet korábban komoly sikereket ért el vásárok szervezésével. Amikor valaki vállalja a szervezés feladatát, mindig azonnal kiderül, mekkora igény van közösségi programokra az itteni magyarság körében – ám a sok háttérmunkára, a közösség lelkesítésére, összefogására nehezen vállalkozik bárki is. Mi most megpróbáljuk.
