Egy magyar család útja Peruba, a harmadik világ egyik országába – „Ha csupán a szegények vonzanak, az nem elég. Annak kell vonzania, hogy egészen átadd magad Istennek, mert csak így tudsz választ adni a legszegényebbek kiáltására, és leszel kész arra, hogy értük áldozd az életedet” – vallja Giovanni Salerno olasz pap és orvos, a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Missziós Mozgalom alapítója. Bakonyi Gábor és felesége, Melinda története leginkább ezekkel a gondolatokkal foglalható össze. A fiatal közgazdász házaspár néhány éve fogta magát, hátrahagyott mindent, s két kislányukkal együtt Peruba utaztak, hogy a mozgalom misszionáriusaiként a legszegényebb gyermekek között szolgáljanak. Néhány hónapja tértek haza, s április 9-én, a rákosszentmihályi Szent Mihály-plébánián tartott irgalmasság napján számoltak be perui tapasztalataikról.

Az egyiptomi obeliszk tengelyében, a bazilika főkapuja előtti emelvényen ül. A kivetítőkön közelről látjuk az arcát. Ferenc pápa az idősek finoman fátyolos hangján, lassan, nyugodt tempóban olvassa fel a szerdai általános kihallgatásra szánt katekézisét. A szent három napról, húsvétról, a csendről, az irgalom nagy misztériumáról szól, Isten mindannyiunkat számon tartó végtelen szeretetéről. Különös, anakronisztikusnak tűnő, már-már intim ez a jelenet. Változatlanságot, folytonosságot, stabilitást tükröz, ahogy az egyházfő ezreket tanít a vatikáni kolonnádok ölelésében, egy nyüzsgő világváros közepén.

Gazdag családdal találkoztam. A leggazdagabbal. Vagyonuk: tíz gyermek. Egyenes úton járnak, hogy bármikor kitérhessenek a rossz elől. Keresztény dimenzióban élnek, manapság „különleges” emberek. Ők a Haraszti család. Jól értelmezik az ágostoni szavakat: „Magadnak – magadhoz teremtettél minket (Uram), és szívünk nyugtalan, míg meg nem nyugszik tebenned.” Ekként fordítható az ismert latin mondat, mely a hit nyugtalanságát jelzi: az őszinteséget és azt a spontaneitást, amely az élet isteni adománya, sohasem öncélú életé, mivel a Teremtő figyel.