„Nem szabad megnyugodni!” – Vígszínházi beszélgetés Vecsei Miklóssal

Dosztojevszkij és Molnár Ferenc, kapott és továbbvitt értékrend, társulati lét, A Pál utcai fiúk közelgő bemutatója… Nem volt kétséges, hogy bőven akad aktuális téma Vecsei Miklóssal, a Vígszínház ifjú színészével. A lezseren otthonossá tett öltözőben kis gitár és egy laptop hever az asztalon. Kéznyújtásnyira itt is, ott is könyvek, olvasni- és/vagy tanulnivalók. Minden együtt, a kul­túr­vi­lág kicsiben, egy apró szobában. A beszélgetést – az alma mater érintésével – a patinás anyaintézmény, a Vígszínház „vonzásától” indítottuk.

Szellemek, démonok, szerzetesek

Előadások szerzetesek és a túlvilág találkozásairól – A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára, illetve a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Könyvtára és Levéltára ismét megrendezte a szerzetesi gyűjteményi napot szeptember 16-án a budapesti országúti ferences rendházban.

2016.09.25.

Az Új Ember e heti számában beszámolót közlünk a múlt hétvégén Budapesten rendezett Katolikus Társadalmi Napokról, ezen kívül olvashatnak még a katolikus iskolák Szent Márton-zarándoklatáról, Boldog Salkaházi Sára boldoggá avatásának tizedik évfordulóján tartott ünnepi szentmiséről, valamint a négyszázötven éve alapított esztergomi szeminárium ünnepi zarándoklatáról Nagyszombatba.

Nagyszerű felelősség

Fizikus, klímakutató, az ENSZ Ég­haj­lat­vál­to­zási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munka­csoportjának alelnöke, a Közép-európai Egyetem (CEU) Éghaj­lat­változási és Fenntartható Energiapolitikai Központjának (3CSEP) igazgatója, megosztott Nobel-békedíj részese, hét gyermek édesanyja. Ürge-Vorsatz Diánával a teremtésvédelemről, az éghajlatváltozásról és más aktuális kérdésekről beszélgettünk.