Merre visz a Római Birodalom útja?

A múlt év végén megjelent legújabb kötetem, az Isten lehettél volna című regény számomra is szomorú jelenettel kezdődik: Commodus tépelődik a jövendőről a nagy előd, Marcus Aurelius ideiglenes sírjánál, Vindobonában, azaz a mai Bécsben. Valóban megindultam ezen írás közben, hiszen immáron négy regényen át követtem a nagy császár életét, igyekeztem a személyiségét analizálni, cselekedeteinek indokot találni, és felépíteni őt, mint hús-vér embert.

Nem Vermeer asszonya

Az 1974-ben született holland író, költő és filozófus (aki volt virágüzleti eladó és go-go girl is!) egy hippipár kalandos életű gyermeke. Akár nevezhetnénk, az egykori kommunák szóhasználatával „virággyermeknek” is. Ilyen, vándorlásokkal jócskán tarkított családi háttérrel törvényszerű, hogy Loontjens hollandul 2014-ben megjelent harmadik regényében nem Jan Vermeer van Delft szelíd, aranyat-gyöngyöt méregető, madonnaarcú állapotos fiatalasszonyainak, s nem is anyáink jóravaló, „enni lehet a háza padlójáról” típusú németalföldi barátnőinek mai utódát teremti meg új könyve főhősében, Maschában.

Villanófényben Jeney Gábor – Van minek örülni

„Amikor tíz éve voltam pap, 2013-ban, nem akartam ünnepséget rendezni. Azt gondoltam, mindennap felelevenítek majd egy-egy örömet az elmúlt évekből. Több mint egy éven át tartott ez a visszaemlékezés. Így ünnepeltem.” Jeney Gábor atya a kecskeméti főtemplom plébánosa. Amikor sorolni kezdte szentelése jubileumának örömeit, egy, az emberek szolgálatában eltöltött buzgó papi életút elevenedett meg előttem. Beszélt a hívek szeretetéről, annak megtapasztalásáról, ahogyan az emberek alakulnak, kinyílnak, a gyóntatás öröméről, melyben a pap közvetlen lelki segítséget adhat nekik, s az ünneplések, az imádságok, a rózsafüzérek, a közös programok élményéről.

Bizonytalanságok és remények – az új esztendő gazdasági kilátásairól

A magyar gazdaság 2016-ban jó évet zárt. A növekedés meghaladta a 2,5%-ot, ami európai átlagban kimondottan jó. Különösen fontos, hogy a növekedés – a 2008-at megelőző időszaktól eltérően – nem járt a külső adósság növekedésével, vagyis a jelen fejlődése nem a jövő nemzedék kárára történt. Sőt, a teljes államadósság is csökkenésnek indult, előzetes adatok szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) 74%-át érte el, szemben az Európai Unió 91%-os átlagával.

Elhunyt Kilényi Géza

A magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége távozott el az adventi várakozás harmadik hetében. Kilényi Géza (1936. május 11–2016. december 14.) a világos, pontos, határozott és kristálytiszta logikájú jogtudós személyiségének megtestesítője.

2017.01.15.

Az Új Ember e heti számában olvashatunk arról, hogy a kalocsai székesegyházban megnyitották az Asztrik-évet, hogy Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita Úrjelenés (Vízkereszt) ünnepén a Duna-parton tartott szertartáson megszentelte a folyót. Elolvashatjuk a Brenner János vértanú pap öccsével, Brenner Józseffel készült interjút, valamint a máltai szeretetszolgálat szociális munkásaival készült riportot, akik a leghidegebb hétvégén Budapest utcáin … Olvass tovább