2017.03.26.

E heti lapszámunkban többek közt „A remény napja Esztergomban” címmel beszámolót olvashatunk, hogy nyolcvanöt roma lelkipásztori munkatárs kapta meg oklevelét, „Isten kezdeményez és megszólít” címmel beszámolót adunk a győri Könnyező Szűzanya ünnepéről, valamint, hogy egyházi személyek kaptak állami kitüntetéseket nemzeti ünnepünk alkalmából.

Átadni a tanítást, a legmagasabb szinten

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán immár több mint háromszáznyolcvan éve tanítják és kutatják a katolikus teológiát. Az itt folyó oktatás célja, hogy a hallgatók „a kinyilatkoztatásból származó teljes katolikus tanítást mértékadó módon, rendszerezett formában megismerjék, és mindezt lelki életük számára is hasznosítani tudják”. Kránitz Mihályt, a Hittudományi Kar dékánját kérdeztük.

Ahová csak a zene „világít be”

Ünnepi szentmisével és az azt követő zenei áhítattal emlékeztek Kodály Zoltánra március 6-án, halálának ötvenedik évfordulóján. A szertartást Snell György esztergom–budapesti segédpüspök mutatta be. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is.

Készülődés a nemzetközi gregorián fesztiválra

Immár tizenöt éve rendre kiemelkedő jelentőségű egyházzenei esemény a kétévenként megrendezett váci nemzetközi gregorián fesztivál. A rangos rendezvényt – idén július 6. és 9. között – immár hetedik alkalommal szervezi meg a Béres György kezdeményezésére alapított Magyar Gregorián Társaság, valamint Beer Miklós megyés püspök és Varga László zeneigazgató vezetésével a Váci egyházmegye.

Meseterápia

Conor O’Malley (Lewis MacDougall) tizenkét éves. Vagyis az élete egyáltalán nem könnyű. Mostanában pedig egyre nehezebb: édesanyja (Felicity Jones) súlyos beteg; apja (Toby Kebbell) sincs mellette, mert a távoli Amerikában él; nagymamájával (Sigourney Weaver) nem találja a hangot; az iskolában pedig három fiú folyamatosan zaklatja. S ha mindez még nem volna elég, egy éjszaka eljön hozzá a szörny. Azért, hogy elvigye. De Conor egyáltalán nem rémül meg. Sőt. Hiszen látott ő már borzalmasabbat is. Rémálmaiban.