Ahová csak a zene „világít be”
Fotó: Merényi Zita

 

Gregorián misével adtak hálát Kodály Zoltán életéért és munkásságáért halálának ötvenedik évfordulóján, a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban. Az épületet megtöltötték a zeneszerző tisztelői, az ünnepen szolgálatot teljesítő kórusok tagjai, hozzátartozóik, barátaik, zeneszerető emberek. Az ünnepi szentmisét megelőzően közös próbát tartottak az énekes szolgálatban részt vevő kórusok. Karnagyaik a templomba érkező híveknek kiosztott kották segítségével igyekeztek bevonni a jelenlévőket a zeneművek megszólaltatásába. A szentmise állandó részeit Kodály Zoltán Magyar miséjének tételei adták. A Kyrie, a Sanctus, a Domine Deus és a Gloria tételeket a kórusokkal együtt énekelték a hívek is. A liturgia kezdetén felcsendülő Dies irae középkori latin szekvenciát felváltva szólaltatták meg az énekesek: a páratlan versszakokat a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Ferenc által vezényelt vegyes karának tagjai, míg a páros versszakokat Varga László, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara vezetőjének irányításával a misén részt vevő hívek énekelték. A szentmise így zenei értelemben is közösségi eseménnyé vált.
Snell György szentbeszédében a hálaadásra irányította a jelenlévők figyelmét, hiszen Kodály Zoltán munkássága halála után fél évszázaddal is elevenen él közöttünk, és sokakat egybehív. A segédpüspök egy Kodály-idézettel folytatta mondandóját: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, az lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Snell György hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán a XX. század egyik kiemelkedő alakja, aki a közéletben is jelentős szerepet töltött be. Soha nem volt megalkuvó, és mindig, minden körülmények között megmaradt hívő katolikusnak. A püspök méltatta Kodály egyházzenei munkásságát is, „amelytől emelkedik a lelkünk”. Végül felidézte egy személyes, ifjúkori élményét: a szentesi gimnázium végzős diákjaként 1967. március 6-án egy osztályfőnöki órán értesült Kodály Zoltán haláláról. „Néma csend, senki sem tudott megszólalni. Része volt az életünknek, s így van ez most, ötven évvel később is. Amikor felajánljuk a szentmisét lelkiüdvéért, egyúttal hálát is adunk érte” – fogalmazott prédikációjának végén a segédpüspök, majd az ismert Kodály-mondatot idézte: „Legyen a zene mindenkié!”
Ezen az estén a Mátyás-templomban megvalósult Kodály óhaja: nemcsak a részt vevő kórusokat, hanem minden zenét szerető embert arra hívtak, hogy a liturgia, a közös áldozat ünneplésébe szívvel, lélekkel, énekkel is bekapcsolódjon. A szentmise könyörgéseiben is kifejeződött a közös imádság vágya, hogy minél többen dicsőítsék Istent Kodály művein keresztül.
Az emlékmisén zenei szolgálatot teljesített a Schola Gregoriana Bu­da­pesti­nensis Béres György vezetésével, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyes kara Sapszon Ferenc, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kamarakórusa Blazsek Andrea, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara Varga László, az Andor Ilona Ének-zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara Tamási Kinga Johanna, valamint a Mátyás-templom énekkara Tardy László vezényletével.
A szentmisét követő zenei áhítaton a Pannonia Sacra-iskola kamarakórusának előadásában elhangzott Kodály Öt Tantum ergo gyermekkarra és orgonára című műve, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyes kara pedig az ötven éve elhunyt zeneszerző Jelenti magát Jézus című művét, valamint az Új esztendőt köszöntő című kórusművét énekelte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.