Rigókoncert
A márciusi, újraéledő erdő rengeteg élményt kínál. Duzzadó rügyek ülnek az ágakon, az avarra tarka szőnyeget terít az odvas keltike, a szélekre sárga foltokat rajzolnak a virágzó sombokrok.
A márciusi, újraéledő erdő rengeteg élményt kínál. Duzzadó rügyek ülnek az ágakon, az avarra tarka szőnyeget terít az odvas keltike, a szélekre sárga foltokat rajzolnak a virágzó sombokrok.
Kevesen tudják, hogy az Európai Unió zászlajának kék hátterében kör alakban látható tizenkét csillag a tervezők szándéka szerint Szűz Mária tizenkét csillagból álló koronájára utal.
Az idei esztendő Szent László királyunk emlékéve. Kilencszáznegyven éve történt, hogy I. Géza király halálát követően elfoglalta a magyar trónt, majd nyolcszázhuszonöt évvel ezelőtt III. Béla királyunk kezdeményezésére III. Celesztin pápa a szentek sorába emelte.
Mindszenty József születésének százhuszonötödik évfordulóján, március 29-én, a Parlament Vadásztermében adták át a Mindszenty Társaság által alapított Mindszenty-emlékérmet, amelyet idén Balás Béla kaposvári megyés püspök, Szalai Katalin, a Kairosz Könyvkiadó vezetője, Kipke Tamás író-publicista és Süveges Gergely újságíró, szerkesztő-műsorvezető vehetett át.
A szentatya milánói lelkipásztori látogatásának utolsó eseményére március 25-én, szombaton délután került sor a Giuseppe Meazza Stadionban. Itt várták őt az idén bérmálkozott vagy bérmálkozásra készülő fiatalok hittanáraikkal, szüleikkel együtt.
Utazásait, köztük magyarországi látogatásait rendszerint rövidre fogja. Alig várja, hogy visszatérhessen Dél-Franciaországba, aups-i műtermébe és a természet ölén kialakított, a szobraival folyamatosan gyarapodó szabadtéri múzeumába. Maria de Faykod legutóbb a lourdes-i keresztútjáról készült (országjáró) fotókiállításának pannonhalmi megnyitójára jött haza. Vendéglátója – a Béres Alapítvány elnöke és a vándortárlat fő támogatója –, Béres Klára társaságában ültünk le beszélgetni az alkotás és a Krisztusban való újjászületés örök mostjáról. Derűvel, komolyan; keresett és megfontolt szavakkal közelítve az elmondhatatlanhoz…
Al-Dmeine al-Sarqije ősi keresztény szíriai település újjáépítéséhez gyűjt adományokat a magyarországi Görögkatolikus Egyház.
A Magyar Katolikus Rádió március 28-án közönségtalálkozót és nyilvános felvételt szervezett, melynek vendége Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek volt. A főpásztort Sályi András felelős szerkesztő és Szikora József főszerkesztő kérdezte.