Szóljunk mai nyelven a hitről
Fotó: Lambert Attila

 

 Néhány, a rádió közönségtalálkozóin szokásos bevezető villámkérdés után – például, hogy mi a vendég kedvenc könyve, mely korba menne vissza – a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus szervezésének kihívásairól és lehetőségeiről beszélgettek a főpásztorral a szerkesztők.
A felkészülés során alkalom adódik hitéletünk erősítésére, egy városmisszió vagy egy országos misszió megvalósítására, illetve adott annak a lehetősége is, hogy felmutassunk egy szép képet az országról, megmutassuk az értékeit, ami pedig már nemcsak a hívőket, hanem az egész társadalmat érinti – mondta a bíboros. – Az előkészület évei tehát nagy missziós lehetőségeket hordoznak. Ez rákényszerít bennünket arra, hogy mai nyelven szóljunk a hitről, hogy világosan megfogalmazzuk, miben hiszünk, és miért. Lehet, hogy nem mindenki fogja ezt elfogadni, de mindenki számára érthető lesz. Ennek előmozdítására már folyamatban van az első missziós küldöttek képzése, akik kettesével elmennek a plébániákra, hogy segítsék megszervezni az eucharisztikus világkongresszus elő­készületének programjait. Ebben sokféle pasztorális, szociális és kulturális tevékenység helyet kap majd.
Emellett megújulás tanúi lehetünk az egyházművészet és az egyházzene terén is – tette hozzá Erdő Péter. – Az 1938-as eucharisztikus világkongresszus is jó alkalom volt arra, hogy megújuljon például az egyházzene. Ennek gyümölcse a Hozsanna énekeskönyv. Most újra itt az alkalom. Ha mai szemmel, kissé kritikusan tekintünk templomaink liturgikus helyzetére, akkor azt látjuk, hogy a legtöbb helyen hideg van és sötét, kicsit vontatott a cselekmény, mind a zene, mind pedig a liturgia levezetése. Nem azért, mert valaki valamit rosszul tesz, hanem mert a templomi közösség hozzá­szokott egy másik stílushoz, ritmushoz. És be kell látnunk, hogy ez egy bizonyos réteg számára nem vonzó. Fontos, hogy rátekintsünk arra, mi történik a világegyházban, mit csinálnak mások, milyen típusú liturgikus rendezvények vonzzák jobban az embereket, és lényeges az is, hogy helyet adjunk a különböző irányzatoknak.
A közönségtalálkozón szóba került a házasság intézményével szembeni társadalmi bizalmatlanság. Ez mind az öt világrészen megfigyelhető – mutatott rá Erdő Péter. – Nemcsak a válások száma növekszik, hanem a házasság­kötés nélküli tartós párkapcsolatoké is. Emellett természetesen jelen van egyházunkban az újraházasodott elváltak pasztorációjának kérdése. A Katolikus Egyház tanítása világos azzal kapcsolatban, hogy mikor járulhat valaki szentségekhez. A családról szóló szinódusi munkában ugyanakkor minden lehetséges állapotot megvizsgáltunk, megnéztük, milyen enyhítő körülmények vannak, illetve milyen különleges jogi helyzetek adódhatnak – mondta el a bíboros.
Erdő Péter említett néhány konkrét problematikus helyzetet, amelyekkel rávilágított arra, hogy a személyek lelki­ismereti állapotának belső valósága és a közösség előtti, látható valóság olykor eltér egymástól. Ez az emberi természetből fakad. Ugyanakkor az Eucharisztia sem csak lelki valóság, hanem communio, a közösség cselekménye. Mind­ezeket a problémákat körül­járva Ferenc pápa is azt hangsúlyozza, maradjunk hűek a Katolikus Egyház tanításához. Nincs tehát olyan rendelkezés, hogy valamit eddig nem lehetett megtenni, most pedig már igen, vagy hogy tegnapig valamit bűnnek tartottunk, mától pedig nem tekintjük annak. De minden egyedi helyzet különleges elbírálás alá esik. Ez a problémakör lelkipásztori oldala, és ezért van szükség arra, hogy a plébániai közösségek befogadóak legyenek, hogy szeretettel hívjunk és vonjunk be mindenkit a különböző programokba, tevékenységekbe. Mert az a cél, hogy mindenki eljusson a saját lelki helyzetének, állapotának tisztázásához.
Korunk egyik legsúlyosabb társadalmi válságával, a migrációval, illetve a keresztényüldözéssel kapcsolatban sokszor hallani, hogy ha lenne egy erős keresztény Európa, nem volna ekkora a probléma. Erre reagálva a bíboros hangsúlyozta: a keresztény Európa mint jelszó igen elgondolkodtató. Ha megvizsgáljuk, hogy az államok jogrendje miként kezeli a kereszténységet, azt látjuk, hogy Európában ma már nincs olyan ország, ahol a kereszténység valamely ága államvallás lenne. Előfordul olyan, hogy egyik vagy másik felekezetnek különleges jogi státusza van, ami az adott ország történelméből ered, illetve a nép kulturális önazonossága szempontjából indokolt. Vannak országok, ahol e történelmi-kulturális kapcsolat társadalmi bázisa még igen erős, például Görögországban. Máshol, mint Angliában vagy a skandináv országokban, már egészen gyenge. De bárhogyan is legyen, ma egy állam nem lép fel a kereszténység képviselőjeként. Ebben az összefüggésben nagy kérdés, hogy Európa, a politikai Európa hogyan áll ki az üldözött keresztények mellett. Annyi biztos, hogy a jelenleginél jobban kell – hangoztatta Erdő Péter.
A beszélgetés során szóba kerültek a pasztorális és missziós megtéréssel, illetve a hivatások számának csökkenésével kapcsolatos jelenkori kihívások. Ezzel kapcsolatban felvetődött a kérdés: mit tehet a világi hívő a paphiánnyal küzdő Egyházban? Budapesten 207 aktív egyházmegyés pap szolgál, ezenkívül 130 szerzetes pap él itt, az átlagéletkoruk 59 év – mondta el Erdő Péter. – De minden évben 460 világi kap hitoktatói megbízást, és rajtuk kívül is ezrével vannak olyan világi munkatársak, akik valamilyen más területen tevékenykednek az Egyházban. Nagyon sokak rendelkeznek áldoztatási engedéllyel, a legtöbb plébánián működik karitász­csoport, de említhetnénk azokat is, akik a kórházi pasztorációban vesznek részt.
Szent II. János Pál pápa azt írta a Christifideles laici kezdetű, a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről szóló apostoli buzdításában, hogy a világiak elsődleges küldetése a világi dolgok rendjének alakítása az evangélium szerint – mutatott rá a bíboros. – Az igazi cél tehát az, hogy a hívő sajátos világi hivatása területén tegyen tanúságot.