Osztó-Pontok programsorozat
Fotó: Merényi Zita

 

Az Útkeresés Háza által szervezett Osztó-Pontok programsorozat legutóbbi rendezvényére március 27-én került sor Budapesten, a Háló Közösségi és Kulturális Központban. Az eseményen Pataky Krisztina pszi­chológus és Török Csaba teológus beszélgetett arról, hogy a hit segít-e megtalálni az életünk értelmét.
Vajon az, hogy az ember keresi az élete értelmét, annyit jelent, hogy az életnek bizonyosan van is értelme? Pataky Krisztina a logoterápia oldaláról közelítette meg a kérdést. Míg az első két bécsi pszichoterápiai iskola képviselői – Freud és Adler – szerint az öröm és a hatalom irányítja az emberi viselkedést, addig Viktor Emil Frankl fontosnak tartotta, hogy megtaláljuk életünkben az értelmet. Az élet értelmének keresését nem minden pszichológiai irányzat tartja fontosnak. Frankl szerint sem határozható meg egyértelműen az élet értelme. Inkább az számít, pillanatnyilag milyen értelmes dolgot tudunk tenni.
Török Csaba teológus szerint már az is elbizonytalaníthat a kérdés megválaszolásában, hogy nem egyértelmű a szó pontos jelentése, mint ahogyan a használata is sokféle lehet. Az intellektus megértési képessége a célirányosságot és a hatóokokat keresi. Az élet értelme más kifejezés. A teológia válasza, hogy Isten teremtette az embert, akinek az a feladata, hogy Istent szeretve eljusson az örök életre. De az élet értelmének közösségi jellege és személyes oldala is van.
„Viktor E. Frankl megközelítésében ha jól vezetem az életemet, akkor elillan a kérdés” – tette hozzá a pszichológus. Ugyanakkor ez egy paradoxont is magában hordoz, hiszen a kérdést feltéve nincs válaszom, de ha odaszentelem magam valaminek, akkor megvalósítom az élet értelmét. Persze ez attól is függ, hogy a minket körülvevő objektív értékek közül melyiket teszem a magam számára meghatározóvá. Ilyen lehet például a barátság. Bár univerzális, a konkrétumok szintjén mindenki másként éli meg, ráadásul határozott személyek kötődnek hozzá.
„Lehet értelemmel bíró valami önmagában, de más és más módon azonosulhatunk vele. Az objektív érték választása még nem magyaráz meg mindent. Kalkuttai Szent Teréz tanár volt, ami önmagában egy értékes tevékenység. Mégis csak majd negyven­évesen ébredt rá arra, hogy más értelmet kell keresnie az életének” – egészítette ki Török Csaba az elhangzottakat. Loyolai Szent Ignác lelki­gyakorlatos könyve (Exercitia spiritualia) azt boncolgatja, mire vágyik az ember. Itt a lelkek megkülönböztetése azt jelenti, hogy a magunkban felmerülő irányultságok közül kiválasztjuk azt, amit Isten nekünk szánt. Szent Ignác azt is vizsgálta, hogy a jó döntés nyugtalanságot vagy nyugalmat ad-e, jó termést hoz, vagy nem. Vagyis a helyzetek utólag igazolják a döntés helyességét.
De ha megtaláltuk életünk értelmét, akkor már minden megoldódott, vagy később mégis elakadhatunk az úton? – vetődött fel a kérdés. „A szabadság és a felelősség együtt jár. Ha felelősséget tudok vállalni, akkor szabad volt a döntésem” – válaszolt Pataky Krisztina. A szülők, a külvilág által készen adott értékek nem mindig a sajátjaink, vagy ha igen, akkor nem egész életünkben. Az egzisztenciaanalízis pszichológiai módszere azt szolgálja, hogy rá­találjunk a saját utunkra.
„A hitnek és a Szentírásnak létezik egy etikai normarendszere, amely rámutat a követendő értékekre, ám a körülmények is számítanak” – hangsúlyozta Török Csaba. Előfordulhat, hogy az objektív normarendszer alapján nem lehet száz százalékosan tudni, hogy egy döntés jó volt-e vagy sem. Felvetődik a kérdés, hogy képesek voltunk-e szabadon dönteni. Az objektív normarendszer nem vihető át egy az egyben a személyes szintre; Jézus nem véletlenül mondta, hogy „ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket” (Mt 7,1).
Pataky Krisztina szerint nem az a gond, hogy nem tudjuk, mi az érték, hanem az, hogy az értékek is szemben állhatnak egymással. Egy család önmagában érték, de ellentétbe kerülhetünk vele, ha nyitunk más közösségek felé. Ha harmonikus módon élhetünk, akkor jól választottunk az értékek közül.
„A kereszténység egyik központi fogalma a bűn. Ennek objektív jellege egyértelműbb, mint az, hogy valaki szubjektíve bűnös-e. Az utóbbi a belső fórumra, a gyóntatóra és a lelki­vezetőre tartozik. A házasságtörő asszony esetében Jézus tisztában volt a bűnnel, mégis úgy bocsátotta útjára a nőt, hogy nem ítélte el. Ugyanakkor a lelkére kötötte, hogy ne vétkezzen többet” – hangsúlyozta Török Csaba. Hozzátette: a hívőnek nem lesz automatikusan könnyebb megtalálnia élete meghatározott értelmét, mint ahogy az sem biztos, hogy annak megvalósítása számára egyszerűbb lesz. Lehet, hogy a magunkkal hozott paneljeinkkel kell megküzdenünk, akár a hitünk által diktált értékekért is. A túlzott ideálok is félrevezethetnek. Ha valaki döntésre jut, az még továbbra is megvalósítandó cél lesz, függetlenül attól, hogy az illető vallásos-e. Vajon tudunk-e mit kezdeni életünk során a törékenységünkkel, ahogyan azt Ferenc pápa felveti?
„Ahol most vagyunk, ott van a választás. Ott van a döntés helye. »Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja« – olvassuk a Szentírásban (2Kor 6,2). Szent Pál szerint Jézus »örök mát« adott nekünk. A hit egy nagy ugrás, melynek utolsó szakaszát vakrepülésben tesszük meg, ez hozzátartozik a hit természetrajzához. Egy döntés esetében pedig az lesz a nagy kérdés, hogy ugrottunk-e” – hangsúlyozta végül Török Csaba teológus.