A váci ferences templom és oltárai

A tervezett jövő a kolostor új funkciója szerint mun­ka­erő­piaci elhelyezkedést segítő speciális fejlesztőközpont lehet, amelyben pályaorientációs központ és munkaképesség-vizsgáló állomás, többfunkciós fejlesztőközpont, mentorszolgáltatást nyújtó és mentorképző központ, valamint tudományos kutató- és módszertanfejlesztő központ működik majd. A speciális fejlesztőközpont fenntartói feladatait a tervek szerint a Piarista Rend Magyar Tartománya vállalja.

Ki a keresztény?

Isten tanít. Az édesanya életet ad, sokáig elrejtve hordozza, növeli, majd a világra hozza, saját testéből eteti, mindenben rendelkezésére áll, gondoskodik róla, pelenkázza, mos rá, főz neki. Megtanítja beszélni, járni, eligazodni a világban. Megismerteti vele, mi mire való, hogyan kell felhasználni, kezelni. Iskolába küldi, hogy értelme növekedjen, segíti a tanulásban, mellé áll hivatása megválasztásában. Betegségében ápolja, ha kell, éjszakázik miatta. Miért? Mert szereti.

A köznevelésről Erdőtelken

A Debrecen–nyíregyházi egyházmegye köznevelési intézményeinek igazgatói, igazgatóhelyettesei, óvodavezetői, kollégiumi vezetői, valamint az egyházmegyei szociális intézmények vezetői szakmai tanácskozáson vettek részt Erdőtelken április 26. és 28. között.