Pedagógusnap Pécsett 

A rendezvény szentmisével kezdődött, amelyet Udvardy György megyés püspök mutatott be a pécsi Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban. A liturgia végén vehették át díjukat az egyházmegyei hittanversenyen helyezést elért diákok. A tanulók mellett a tanárok is díjazásban részesültek: a megyés püspök három pedagógusnak adta át a Szepesy Ignác-életműdíjat, kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Az idei díjazottak: Mayer Józsefné, a szekszárdi Szent József Iskolaközpont, Balló Andrásné, a pécsi Szent Mór Iskolaközpont és Batki Ottó, a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola pedagógusa.
A program a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának nagy előadótermében folytatódott a pécsi Szent Mór Iskolaközpont és a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola diákjainak közreműködésével.
Udvardy György püspök köszöntőjében a másokért való felelősségvállalás jelentőségéről beszélt, és hangsúlyozta, hogy a pedagógusok különösen fontos szerepet töltenek be a gyermekek, a szülők és a kollégák életében. Köszönetet mondott minden pedagógusnak, és további helytállásra biztatta őket.
Végül Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanszékvezetője tartott előadást, amelynek mottója a „Hol van a te testvéred?” szentírási idézet volt (Ter 4,9). Beszédében szólt arról, hogy az Egyházban szolgáló pedagógusok kiemelt feladatot látnak el az evangelizáció terén: munkájuk legnagyobb felelőssége, hogy a felnövekvő nemzedék milyen hagyományt kap útravalóul, és hogyan tudja felépíteni abból a jövőjét.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .