Áldd meg küldetésünket!

Schönstatt-házaspárok ünnepelték elköteleződésüket Házaspárok ünnepelték a Schönstatt mozgalom által szervezett családakadémia elvégzését Bíró László püspökkel. A november 18-án tartott küldetésünnepen a budapest-gazdagréti Szent Angyalok-templomban missziós szolgálatra köteleződtek el a kurzus résztvevői.

A jelszó: „Pozsony”!

Nyáron az ember fia-lánya, még a hivatásos tollforgató is, szereti olykor a könnyedebb olvasmányokat. Most azonban e sorok írója, s vélhetőleg és remélhetőleg sokan, valósággal lubickolhatnak két, egyaránt Pozsony szépséges városához, azaz Bécs „szomszédvárához” kötődő, komolyságában is üde és felüdítő könyv mondataiban.

Tematikus est a PMI-ben

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Rómában működő papi továbbképző intézete történetének kevéssé ismert fejezeteit idézték fel november 15-én este az Örök Városban, amikor a Pápai Magyar Intézet (PMI) a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit. Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás is részt vett.

A szegények védelmezője

Boldoggá avatták Rani Mariát, polgári nevén Marjam Vattalilt, az 1995-ben vértanúhalált halt klarissza szerzetesnőt az indiai Indaurban. A november 4-én tartott szertartáson Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa képviselte Ferenc pápát.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.