A búcsú mindig fájdalmas

Bezár az egykori Piarista Gimnázium épülete Veszprémben – Megható ünnepséggel vettek végső búcsút a tanév végén Veszprémben, a várban az egykori Piarista Gimnázium épületétől a hajdani diákok, illetve az intézmény jogutódja, a Lovassy László Gimnázium, valamint a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola mai növendékei.

III. nándorfehérvári emléknap Szegeden

Idén immár harmadik alkalommal rendezik meg Szegeden, a Mátyás téri ferences templom körül az 1456. július 21-22-i nándorfehérvári diadal emléknapját. A rendezvény életre hívásának célja az volt, hogy a nagyszámú nemzeti gyásznap mellett végre hagyományteremtő módon megemlékezzünk a magyarság nagy győzelmeiről is, melyek közül talán leghíresebb Hunyadi Jánosék dicsőséges küzdelme.

A jegyesség örömének ünnepe

Jegyesek és fiatal házasok búcsúja Mátreverebély-Szentkúton – Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan, július 5-én jegyesek és fiatal – tíz éven belül házasságot kötött – párok számára szerveztek búcsút nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton.

Ünnepeljünk Don Bosco szívével!

Szalézi oratóriumok hétvégéje Szombathelyen – A szombathelyi szalézi rendház volt helyszíne nemrégiben a szalézi oratóriumok második országos találkozójának. A szalézi oratóriumok – Andrásfalvy János szalézi ifjúságpasztorációs megbízott irányításával – a szabadidő értelmes eltöltésére adnak számos lehetőséget a gyerekeknek és fiataloknak egész évben.

Nagyszerű dolgokat vihetnénk végbe

Tíz éve fogad novíciusokat Tihany – Miután Szent Benedek a nyugati szerzetesek számára megírta reguláját, egész Európában elterjedt a bencés rend, s 996-ban hazánkba is eljutott. Magyarországot a keresztény Európába bekapcsoló Géza fejedelem az akkori hagyomány szerint Szent Márton születési helyének közelében alapította meg a róla elnevezett monostort. A tihanyi bencés monostort I. András király 1055- ben alapította. Őt magát itt temették el 1060-ban.

Az összetartozás tudatosítója

Bartal Károly Tamás premontrei apát aranymiséje – Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte június 29-én Bartal Károly Tamás premontrei apát a rend jászóvári székesmonostorának templomában Eduard Kojnok rozsnyói püspök és Vladimír Filo koadjutor püspök jelenlétében.