Az összetartozás tudatosítója

Az ünnepelttel együtt miséztek a jászóvári apátsághoz tartozó szerzetes papok, valamint Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei apát, továbbá a régió több szlovák és magyar nyelvű papja. A szentbeszédet szlovákul Mário Hrtus rendtag, lendaki plébános, magyarul Kiss Endre jászóvári perjel mondta. A szép számú megjelentek között ott volt Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete, Szerencsés János jelenlegi és Czékmán Imre volt kassai főkonzul, valamint a környék önkormányzatainak és társadalmi szervezeteinek több képviselője.

A jubiláns meghatottan köszönte meg a jelenlévőknek, hogy vele együtt adnak hálát az ötven esztendőért, és együtt élik meg ezen az ünnepen is az összetartozás valóságát. Bartal Károly – aki a premontrei rendbe lépve kapta a Tamás nevet – egész papi pályáján ezt az összetartozást akarta tudatosítani önmagában, híveiben, a nevelésére bízott papnövendékekben és szerzetestársaiban is. Ez az igyekezete nem mindig talált megértésre, az aranymise után paptársaival, egykori növendékeivel beszélgetve azonban mindnyájan egyik legfőbb erényeként beszéltek erről a törekvéséről. Gábor Bertalan szepsi esperes: „Küldetésként élte meg a hivatását: gyakran oda küldetett, ahol kevesen voltak, így került annak idején egyetlen magyar elöljáróként a pozsonyi szemináriumba. A magyar kispapokat magyarságuk megőrzésére buzdította, szlovákokat-magyarokat pedig egyaránt a másik elfogadására, szeretetére.” Nagy Gábor barti esperesnek gyerekkori hittanára, szemináriumi elöljárója volt az apát: „Az atyaság mintaképe ő: atyja a gyerekeknek, a fiataloknak, a növendékeinek, káplánjainak.” Egykori káplánja, Gyurcsó Zoltán érsekújvári plébános: „Papi életemben mindig eligazító ereje volt az ő példájának.” Kétéves korom óta „ismerem” őt, mondta rendtársa, Nemcsók István: „ő tanított imádkozni, mellette lettem ministráns, pap, majd premontrei szerzetes. Olyan ember, aki mindenkit meg tudott és meg is akart szólítani, tudta, hogy ez a hivatása.” Az aranymisés a maga józan tárgyilagosságával tekint eddigi papi életére. „Mindig egész szívvel igyekeztem szolgálni. Voltak tévedéseim, hibáim, ezekkel együtt örömmel tekintek vissza az ötven esztendőre: Isten kegyelme mérhetetlenül meghaladja gyarló szolgáinak gyarlóságát. Az aranymise alkalom a megállásra, megpihenésre. Olyan mérföldkő, amely arra biztatja a vándort, álljon meg, nézzen vissza a megtett útra, aztán fölfelé, ahonnét eddig is kapta az erőt és az útmutatást, aztán induljon tovább.”