Az összetartozás tudatosítója

Az ünnepelttel együtt miséztek a jászóvári apátsághoz tartozó szerzetes papok, valamint Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei apát, továbbá a régió több szlovák és magyar nyelvű papja. A szentbeszédet szlovákul Mário Hrtus rendtag, lendaki plébános, magyarul Kiss Endre jászóvári perjel mondta. A szép számú megjelentek között ott volt Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete, Szerencsés János jelenlegi és Czékmán Imre volt kassai főkonzul, valamint a környék önkormányzatainak és társadalmi szervezeteinek több képviselője.

A jubiláns meghatottan köszönte meg a jelenlévőknek, hogy vele együtt adnak hálát az ötven esztendőért, és együtt élik meg ezen az ünnepen is az összetartozás valóságát. Bartal Károly – aki a premontrei rendbe lépve kapta a Tamás nevet – egész papi pályáján ezt az összetartozást akarta tudatosítani önmagában, híveiben, a nevelésére bízott papnövendékekben és szerzetestársaiban is. Ez az igyekezete nem mindig talált megértésre, az aranymise után paptársaival, egykori növendékeivel beszélgetve azonban mindnyájan egyik legfőbb erényeként beszéltek erről a törekvéséről. Gábor Bertalan szepsi esperes: „Küldetésként élte meg a hivatását: gyakran oda küldetett, ahol kevesen voltak, így került annak idején egyetlen magyar elöljáróként a pozsonyi szemináriumba. A magyar kispapokat magyarságuk megőrzésére buzdította, szlovákokat-magyarokat pedig egyaránt a másik elfogadására, szeretetére.” Nagy Gábor barti esperesnek gyerekkori hittanára, szemináriumi elöljárója volt az apát: „Az atyaság mintaképe ő: atyja a gyerekeknek, a fiataloknak, a növendékeinek, káplánjainak.” Egykori káplánja, Gyurcsó Zoltán érsekújvári plébános: „Papi életemben mindig eligazító ereje volt az ő példájának.” Kétéves korom óta „ismerem” őt, mondta rendtársa, Nemcsók István: „ő tanított imádkozni, mellette lettem ministráns, pap, majd premontrei szerzetes. Olyan ember, aki mindenkit meg tudott és meg is akart szólítani, tudta, hogy ez a hivatása.” Az aranymisés a maga józan tárgyilagosságával tekint eddigi papi életére. „Mindig egész szívvel igyekeztem szolgálni. Voltak tévedéseim, hibáim, ezekkel együtt örömmel tekintek vissza az ötven esztendőre: Isten kegyelme mérhetetlenül meghaladja gyarló szolgáinak gyarlóságát. Az aranymise alkalom a megállásra, megpihenésre. Olyan mérföldkő, amely arra biztatja a vándort, álljon meg, nézzen vissza a megtett útra, aztán fölfelé, ahonnét eddig is kapta az erőt és az útmutatást, aztán induljon tovább.”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.