Nagyszerű dolgokat vihetnénk végbe

1510-től a magyar bencés kolostorok közösséget alkotnak, ezt nevezzük magyar bencés kongregációnak. A török hódoltság idején összes kolostoruk elnéptelenedett. 1639-ben III. Ferdinánd állította vissza a bencéseket Pannonhalmán. Később a rendet II. József 1786-ban feloszlatta. 1802-ben tért vissza negyven bencés az ősi monostorba, hogy a király által előírt módon középiskolai tanító- és nevelőmunkát végezzenek. Az 1948-as államosítás minden iskolájukat elvette, 1950-ben azonban engedélyezték a pannonhalmi és a győri iskola működését. Bár Tihany lelkipásztori ellátását 1989 óta ismét a bencések végzik, monostorukat csak 1994-ben kapták vissza. A perjelség a magyar kongregációhoz tartozik, úgynevezett függő priorátus, tíz éve újoncfelvételi joggal, vagyis noviciátusuk is működik. Tihany perjelét, Korzenszky Richárdot kérdeztük, miért tartja fontosnak, hogy a magyar bencés kongregáción belül külön-külön működjenek noviciátusok, a függő perjelségek miért törekszenek nagyobb önállóságra.
– Elsődleges célunk nem az önállóság, hanem a bencés jelenlét Tihanyban. Ennek a lényege, hogy közösségben éljünk, dolgozzunk, imádkozzunk. Az már „csak az álmunk”, hogy ott olyan közösségben éljünk, ahol világosan körvonalazódik mindenkinek a feladata, ahol teljesen magunkénak érezhetjük a helyet, ahol élünk, ismerjük monostorunk minden szegletét, s tudjuk, mik a céljaink, mi a mi felelősségünk. Tudjuk azt is, hogy erőnek erejével nem lehet szerzetesi közösséget létrehozni, ennek megvan a természetes érési ideje. Magyarországon, ha valaki belép a bencés rendbe, akkor nem egy apátságba lép be – mint a világ bármely más részén, hanem egy kongregációba. A pannonhalmi főapátnak pedig ősi joga, hogy a szerzeteseket, ha a feladatok, a körülmények úgy kívánják, más házakba helyezheti át. A bencés szerzetesi élet egyik lényeges eleme, hogy nem központosított: egymástól független, vagy viszonylag független házakban élnek. Az egész világon úgy van, hogy aki bencés szerzetes lesz, az stabilan egy közösséghez tartozik. A kongregáció lényegesen nagyobb, mint egy közösség. A szerzetes is szeretne otthon lenni valahol. Legyen ez Pannonhalma, Győr, Bakonybél vagy Tihany, vagy akár egy másik monostor. Történelmi gyökere, ősi gyakorlata van nálunk a centralizációnak. A bencés szerzetes azonban – azt gondolom, ez természetes – szeretne egy adott helyen élni, ott megöregedni, egy adott monostorban szeretné leélni az életét, annak sajátos feladataival, problémáival, örömeivel.

Ahhoz azonban, hogy önállóvá váljon egy ilyen közösség, bizonyos feltételeknek kell teljesülnie.
– Az önálló priorátus létrehozásához hat örökfogadalmas szerzetes kell, az önálló apátsághoz pedig tizenkettő. 1950-ben rendtársainknak el kellett hagyniuk Tihanyt. Ők még olyan rendbe léptek be, amelyben ez a centralizáció teljes mértékben érvényesült. A legújabb időszakban úgy fogalmaztuk meg szabályzatunkat, hogy szerepel már benne a házak függetlenségének lehetősége. Ennek megvalósítása azonban hosszú ideig tartó folyamatot.

Jelenleg tehát nem önállóak a bencések Tihanyban, Győrött, Bakonybélben és máshol?
– Relatív önállóságról beszélhetünk. Tihany – miként Bakonybél és az utóbbi időben Győr is – függő priorátus. Ez azt jelenti, hogy a közösség Pannonhalmához tartozik, de beléphetnek ezekbe a közösségekbe is szerzetesek. Ha valaki leteszi a fogadalmat, most is a magyar bencés kongregációban teszi, de azzal a nem titkolt szándékkal, hogy előbb-utóbb egy konkrét házhoz szeretnének majd tartozni. Ezért van Tihanynak, Bakonybélnek és az utóbbi időben Győrnek is külön noviciátusa. Ez azért fontos, mert akik hozzánk jelentkeznek, ezt az életformát, ezt a munkát szeretnék végezni.

Mi indította el tíz esztendővel ezelőtt ezt a folyamatot?
– Valaki tihanyi bencés szeretett volna lenni. Ő akkor sajnos nem tudott nálunk meggyökerezni. Később egy egyházmegyés pap gondolta úgy, hogy hozzánk csatlakozik, nálunk szeretne szerzetesként élni. A rádióban hallotta egyszer, hogy novíciusokat vehetünk fel. Főpásztora többszöri kérése után engedélyezte, hiszen tudta, a magyar egyház nem vesztette el ettől egy papját, sőt amint sok püspök igyekszik elérni, hogy papjai közösségekben éljenek, ez a pap közösségünkben otthonra talált.

Hol tartanak az önállósulás útján?
– Öten vagyunk felszentelt szerzetes papok Tihanyban. Augusztus 14-én két növendékünk leteszi az egyszerű fogadalmat. Ők az első évet Tihanyban töltötték. A kinevezett magiszter, a novíciusmesterük én vagyok, ami különös felelősséget ró rám, hiszen ez a feladat több a házigazda szerepénél. Egymagam kevés vagyok, hogy megtanítsam nekik mindazt, amit egy szerzetesnek el kell sajátítania. Ezért a Sapientia Szerzetesi Főiskolán tanító rendtársaimat kértem meg, jöjjenek el időről időre Tihanyba, tartsanak órákat a novíciusok számára. Fölmerülhet a kérdés: miért nem történik mindez Pannonhalmán? A válasz: azért, hogy idetartozzanak. Itt érezzék magukat otthon. A második évben minden héten Pannonhalmára utaztak, ahol az ottani novíciusokkal együtt vettek részt az órákon. Hétfőn mentek, csütörtökön visszajöttek. Együtt voltunk a hétvégén és az ünnepeken a közös imádságban, a munkában, a közös asztalnál.

Pannonhalmán, Győrben a bencések tanítanak. Itt mi a feladatuk?
– A lelkipásztori munka mindig hozzátartozott a bencések életéhez, és ez most sincs másként. Tihany és Aszófő plébániai feladatait mi látjuk el a filiákkal együtt. Hétvégén kilenc helyen tartunk liturgiát. Kisegítést is végzünk a környéken. Tihany sajátos helyzete, hogy vendégeket fogad. Zarándokokat, turistákat, lelki-szellemi továbbképzésre vágyókat. Hangversenyeket, kiállításokat szervezünk, lelkigyakorlatoknak adunk otthont. Sokrétű a tevékenységünk. Azt gondolom, ha az Úr több fiatallal ajándékozná meg közösségünket, nagyszerű dolgokat vihetnénk végbe Tihanyban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..