Noteszlap: Besnyői búcsúk
Anyai nagyszüleim a kőbányai római katolikus plébánia házassági anyakönyve II. kötetének 67. lapján szereplő bejegyzés szerint 1886. június 13-án esküdtek egymásnak örök hűséget.
Anyai nagyszüleim a kőbányai római katolikus plébánia házassági anyakönyve II. kötetének 67. lapján szereplő bejegyzés szerint 1886. június 13-án esküdtek egymásnak örök hűséget.
Elképzelte-e már a kedves Olvasó Salomé táncának környezetét? Vajon milyen lehetett az épület, amelyben Keresztelő Szent János sorsát megpecsételték? Talán csak egyszerűen egy nyitott fedélszékes, mestergerendát szabadon hagyó terem lehetett?
A költő és esztergomi művészbarátai emlékének nyújt otthont Szent István városában a megyei önkormányzat levéltárának terme (szeptember 26-ától), ahol az európai és a magyar szellemiség egyik „gyémánt-pontja” ragyog. Magyar Rómának Esztergomot Kárpáti Aurél író, publicista nevezte, aki gimnáziumi éveit ennek a városnak bencés gimnáziumában töltötte, később pedig többször látogatója volt az „előhegyi remete” szerény házának, ahol ma is az autogramfalon olvasható több látogató neve: költőké (köztük Sík Sándoré), íróké, irodalomtörténészeké, festőké.
A közelmúltban jelent meg a Sík Sándor Kiadónál A misztika alapkérdései című kötet, mely három tanulmányt közöl. Hans Urs von Balthasar a keresztény misztika meghatározásához ad szempontokat, tisztázva a keresztény és nem keresztény misztikák kapcsolatát.
Nemrég adták hírül, hogy John Henry Newman (1801-1890) bíboros földi maradványait közelgő, jövőre vagy 2010-re várható boldoggá avatása miatt áthelyezik a birminghami oratóriumba. Ez a hír ismét ráirányította a figyelmet a XIX. század egyháztörténetének e nagy alakjára.
Legutóbb tizenöt éve jártam Rómában. Nagyon is vártam a találkozást a várossal, de az újonnan kinevezett püspökök számára szervezett találkozót még inkább. Nem csalódtam.
Mécs László portalanított arcképe – Bárczi Zsófia, kinek nevéhez több értékes, új adalékok és versek megismertetése fűződik, melyek lényegesen árnyalták a költőről addig kialakult képet, ezúttal Mécs Lászlóról írt tanulmányait adta közre a Madách-Posonium kiadásában Szellemidézés címmel.
Sólyom és Szentmiklós között – Sólyom faluról akarok szólni, pontosabban a falu melletti dombról, amely már Belényesszentmiklóshoz tartozik, és ahol távolról látszik egy vörös torony.