„Isten számon tart minden szenvedést”

Nemzetközi katolikus-zsidó találkozó Budapesten – II. János Pál pápa 1998. március 12-én írta: „Az a bűntény, amely soa néven vált ismertté, eltörölhetetlen szégyenfoltja marad végéhez közeledő századunknak. (…) Szívből remélem, hogy az Emlékezünk: megfontolások a soáról című dokumentum valóban segít begyógyítani a múlt félreértései és igazságtalanságai által okozott sebeket.

A tudatosság jelentheti a kiutat

Spányi Antal püspök a magyar szentek fiataloknak szóló „üzenetéről” – Spányi Antal székesfehérvári püspök a városmajori Jézus Szíve-templomban a múlt pénteken tartott előadást, amelyben szentjeink példáját felmutatva szólt a magyar fiatalokhoz.

Van egy álmom: A keresztény Európai Unió

Körülbelül két hónappal ezelőtt meghívtak Budapestre egy zártkörű konferenciára, melyről a médiumok képviselői is ki voltak zárva, és a meghívottaknak is megmondták, hogy senki sem adhat interjút utólag sem. Harminchat jeles személyiséget hívtak meg, magam voltam a harminchetedik.

Esély az életre

Keresztény ifjúsági találkozó Nyíregyházán – A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium házigazdaként fogadta a keresztény szellemben nevelő intézmények életében immár hagyományként jelen lévő keresztény ifjúsági találkozó (KIT) diákjait a múlt héten.

A hét szentjei és ünnepei

Nagy Szent Gertrúd szűz (November 17.) – Türingiában született 1256-ban. A helftai ciszterci nővérek közé került, ahol irodalmi és bölcseleti ismeretekre tett szert. 1281-től bensőséges viszonyban élt Istennel, teljesen az imádságnak és a szemlélődésnek szentelte életét. Így köszöni meg Isten jóságát

Liturgia: A közös és magánimák

Minden vallásos közösségben az tűnik jámborabbnak, aki a kötelező mellett további imádságot is vállal. Egy-egy plusz imádság még erősebb értékkel bír, ha azt az ember huzamosabban vagy egyenesen „örökké” vállalja. Fontos szerepe van ezeknek a magánfogadalmak esetében, amikor például valamely imánk meghallgatásáért „cserébe” például egy miatyánk vagy egy tized rózsafüzér mindennapi elmondását vállaljuk.