A nemzetek közötti erőszak ellen

Mint a KBS (szlovák püspöki konferencia) elnöke, egyes püspöktársaimmal folytatott egyeztetésünk nyomán, ezúton szólítok fel minden jóakaratú embert arra, hogy mindenki a saját lehetőségeinek megfelelően segítse a két nemzet közötti megbékélést, és határolódjék el minden szélsőséges megnyilvánulástól.” Tondra püspök közleményével kapcsolatban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa november 7-én nyilatkozatot adott ki.

„Értesültünk František Tondra püspök úrnak, a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia elnökének nyilatkozatáról. Folytatva az egyházaink között 2006 óta kezdett megbékélési és együttműködési folyamatot, az akkori esztergomi találkozóra küldött pápai levél szellemében nagyra értékeljük a felhívást. Kérünk minden jóakaratú embert, hogy ki-ki a maga lehetőségeinek megfelelően utasítsa el a nemzetek közötti erőszakot, provokációt és gyűlöletkeltést. Közös kötelességünk, hogy az igazságosság, a megbékélés és az alkotó szeretet jegyében fáradozzunk térségünk népeinek együttélése érdekében.”