Húsz éve történt: Lelkipásztorkodás a hadseregben

Törvényt hoztak a vallásszabadságról (3.) – A lelkiismereti és vallásszabadságról húsz éve meghozott, 1990. évi IV. törvény kapcsán arról érdeklődtünk, mennyiben sikerült a törvényben megfogalmazott lehetőségekkel élve – a missziós parancsnak megfelelően, az evangélium szellemében – helyreállítani, illetve kiszélesíteni az egyház életét az elmúlt húsz évben.

Látni és láttatni közös értékeinket

Keresztény gyökereiket keresik – Ha cigánybűnözésről nem is, de cigánykérdésről mindenképpen kell és lehet beszélni a mai Magyarországon. Számtalan szervezet, szövetség, politikai irányzat próbál pályázatokat hirdetni, illetve nyerni azért, hogy a cigányság helyzetén javítson – integrálja őket a többségi társadalomba –, legtöbbjük sajnos eredménytelenül.

Európai választ várunk

Előző heti lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense levéllel fordult a magyarországi európai parlamenti képviselőkhöz. Az általunk is közölt levélben a családreferens püspök kérte, felszólította őket, hogy egy, a népesedési problémák ürügyén az abortuszt támogató határozattervezetet utasítsák el.

A hét szentjei

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Február 2.) – Az ünnep eredetét a mise evangéliumában halljuk. Eteria zarándoknő Útinaplójában (390) a jeruzsálemi egyház helyi ünnepének nevezi vízkereszt negyvenedik napját. A keleti liturgia Hypapantének, a találkozás ünnepének hívja Simeon énekére utalva (Fény a népek világosságára). Alexandriai Szent Cirill (†444) egyik homíliájában írja: „Égő lámpásokkal ünnepeljük a nap misztériumát.”

Liturgia: Őszintén vagy okosan?

Jegyzet a kollekta margójára – Az évközi 4. vasárnap kezdő könyörgésében így imádkozunk: Urunk, Istenünk, / engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, / embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük. Visszacseng e szavakban a főparancs: Istent teljes szívből, lélekből imádni, a felebarátot pedig szeretni tartozunk. A könyörgés magyar fordításában a lélek és az őszinte szív azonban mintha csupán az érzelemvilágunk vágyát fejezné ki. A latin szövegben azonban a lélek helyett a mens szót találjuk (tota mente veneremur) az imádással kapcsolatban.

Homíliavázlat: Prófétai küldetésben

„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában” – állapítja meg Jézus. A Mester tanítását hallgató názáretiek helyeslő szavai és csodálkozása igen hamar zúgolódásba fordult, sőt kis híja, hogy le nem taszították Jézust a szakadék széléről.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.