Papszentelés Újfehértón
Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök az újfehértói templomban pappá szentelte ifj. Kocsis Antal diakónust. Az újonnan szentelt pap szeptember óta a kisvárdai görög katolikus egyházközségben szolgál.
Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök az újfehértói templomban pappá szentelte ifj. Kocsis Antal diakónust. Az újonnan szentelt pap szeptember óta a kisvárdai görög katolikus egyházközségben szolgál.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet címmel országos rendezvénysorozatot indított útjára. Az alábbi írás a február 6-i megnyitó konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. A hagyományok hazai őrzői – a konzervatív ideálok elkötelezettjei – naponta találkoznak a liberalizmus legkülönbözőbb formáival: a mindenhatónak tartott szabad piactól a szólás szabadságán át a köznapi szabadosságig.
Az Új Ember rejtvénysorozata – Idén tavasztól egy ideig újra látogatható lesz a keresztény hagyomány által Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel. Ebből az alkalomból rejtvénysorozatot indított az Új Ember a lepelről – amint tette a Szent Pál-évben a nemzetek apostolának életéről.
Szent Péter apostol székfoglalása (Február 22.) – A régi rómaiak ezen a napon az elhunytak tiszteletére nagy lakomákat rendeztek sírjaik közelében a „katedrájuk” körül. Ugyanis üresen hagytak egy helyet, jelezve, hogy az elhunyt közöttük van. A keresztények a IV. századtól lelki jelentőséget tulajdonítottak ennek, és Péter apostolra vonatkoztatták, aki a római egyház feje volt.
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
A kollekta margójára – Nagyböjt első vasárnapja ugyan már az ötödik napja a készületi időnek, mégis fontos ünnepélyes kezdőpontja. A szentmise kezdő könyörgése a „negyven nap szentségének” nevezi a nagyböjtöt. Mit is jelent e „szentség” évenkénti gyakorlása? Nem a hét szentség kibővítése egy nyolcadikkal, a nagyböjtivel.
Kicsoda ez az ördög, aki mindvégig ott van Jézus nyomában, lesben áll, várva a kedvező alkalmat, hogy megszólíthassa, eltéríthesse őt szándékától? A stílusa, a svádája lehengerlő. Tévedhetetlen. Beszédjéből árad a magabiztosság, az én vagyok a norma öntudata, s annak megfellebezhetetlen ítélete, hogy aki ettől eltér, az abnormális, eszement bolond, magára vessen, ha úton-útfélen közröhej tárgya lesz. A „ha te vagy az Isten Fia…” kezdetű mondatokban benne van a gúny, a kikacagás.
Krisztus nagy „lelkigyakorlata” nyilvános működése előtt példát ad mindannyiunknak. Aki járt már Júdea pusztájában vagy más hasonló vidéken, az valamit megtapasztalhatott abból a kiáltó csendből, amely ezt a pusztaságot betölti.