Lelki szivárvány a Pilis és Székelyföld között

Ha más napokon nem is, de szombatonként mindig kisüt a nap – tartja a régi mondás. Valóban, az utóbbi időszak esőzései után, szikrázó napsütés és mélykék égbolt fogadta a zarándokokat a pünkösd ünnepét megelőző szombaton Pilisszántón. A magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok szülőföldjére az ország számos vidékéről, sőt, még külföldről is érkeztek hívők, hogy részt vegyenek a csíksomlyói szentmisével egy időben bemutatott szertartáson.

A lelki felnőtté válás szentsége

Bérmálás Pilisszentkereszten – A húsvéti ünnepek elmúltával a püspökök országszerte felkeresik egyházmegyéjük kisebb-nagyobb közösségeit, hogy kiszolgáltassák a fiatal felnőttek számára a bérmálás szentségét. A pünkösdi ünnepek alatt, az egyház születésnapján a hívek lelkét megérinti a Szentlélek, s az apostolokhoz hasonlóan erővel, tudással, bátorsággal tölti el őket.

Hiteles keresztény politikusok kellenek

XVI. Benedek pápa a közéleti szerepvállalásról – „Krisztus tanúságtevői a politikai közösségben” – ez volt a témája a napokban Rómában lezajlott tanácskozásnak, amelynek résztvevőihez szólva XVI. Benedek hangsúlyozta: jelenvalóvá kell tenni az egyház társadalmi tanításának olyan értékeit, mint az élet, a család, a szegényekkel való szolidaritás, a szabadság, a közjó keresése. Ezek biztosítják ugyanis a társadalom igazi fejlődését.

Asztalához hív – köztünk lakik

Elsőáldozások országszerte – A tavasz vége, a nyár eleje az egyházban az elsőáldozás és a bérmálás ideje. A felnőtt keresztények ekkor már elvégezték húsvéti szentgyónásukat, és felelősséget érezve gyermekeik hite iránt, gondoskodnak, hogy egy-egy templomi közösségben felkészítsék őket e szentség első vételére. Sok felnőtt számára maradt örök emlék az elsőáldozása, amikor ünnepi ruhában, kisgyerekként először járulhatott a pap által kiszolgáltatott szentséghez.

Az elevenítő Lélekkel…

Pünkösdi fogadalmak a szociális testvéreknél – Bizonyára még boldogabb lett Boldog Salkaházi Sára az idei pünkösdkor, látva közösségének, a Szociális Testvérek Társaságának újabb magyar tagokkal való gyarapodását. Életáldozata – melyet hatvanhat évvel ezelőtt, a II. világháború vészterhes időszakában a társaság megmaradásáért ajánlott fel – bőséges termést hozott.

Súlyos károk az esőzések után

Egyházi segítség, lelki támogatás a bajban – A május közepén lehullott hatalmas mennyiségű csapadék hatására országszerte napokon keresztül áradtak a folyók, patakok. Több térségben is rekordmagasságú árhullám vonult át, a belvíz településeket, városrészeket öntött el, családok százait kellett kitelepíteni, a heves szélviharok fákat döntöttek ki.

Híd a szívek között

Cigány-nem cigány találkozó Gödöllőn – Cigány-nem cigány találkozót rendezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Migrációs Irodája és a váci egyházmegye cigányevangelizációs irodája – a Ceferino Ház – május 22-én, Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok címmel, a gödöllői Premontrei Gimnázium aulájában. A délelőtt folyamán Beer Miklós váci megyés püspök mutatott be szentmisét. A találkozón részt vett az MKPK cigánypasztorációs bizottságának elnöke, Székely János segédpüspök is.