Végrend
Vers
Elönt bennünket a múlt, a tegnap,
az iménti pillanat.
Közös nevezőnk a méltánytalanság.
Elönt bennünket a múlt, a tegnap,
az iménti pillanat.
Közös nevezőnk a méltánytalanság.
a szegények lent
a tehetősek fönn
az igénytelenség alant
az intellektualizmus fennen
A lélek is földrengést szenved,
ömlik, sodródik minden álom.
Önmagunk legyőzése lassan
túllép az emberi határon.
Charles Dickensről igen korán, az 1920-as évek végén, még az elemi iskolában hallottam először. Hitoktatóm, Szücs Sándor beszélt róla, aki többek között arról volt nevezetes, hogy az első betűtől az utolsóig kívülről tudta Az ember tragédiáját.
Angliában jártam a nyáron. Londont szerettük volna látni, Shakespeare nyomát kutatni. A Westminster apátság ezeréves múlttal szembesített. Sóvárogva gondolhattam, Vas István nagyszerű versét is felidézve, a mi ezer évünkre, a mi feldúlt, megsemmisült királysírjainkra.
Jozefina a XX. század szentje, életének viszontagságai azonban az ókorba is beleillenének. Szudánban született 1869-ben. Egészen kis gyermek volt, amikor családjától elrabolták, és egy rabszolgapiacon eladták.
A találkozások világában élünk. Ki sem kell lépnünk a lakásból: elegendő bekapcsolni a számítógépet, hogy a világhálón megannyi ismerőssel és ismeretlennel találkozhassunk. Ám szívünk mélyén érezzük, hogy mennyivel többet jelent ennél a személyes találkozás!
A liturgiáról szóló sorozatunkban legutóbb a szertartások rendjének eredetéről, szentírási gyökereiről gondolkodtunk. Most próbáljuk meg behatárolni, milyen „gyakorlati” tartalmat hordoz az ezzel a szóval leírt valóság keresztény életünkben.