Sikátorok szentelt földje
Koptok között Kairóban
„Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.« Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Egyiptomból hívtam az én fiamat.«” (Mt 2,13–14) „Városban pusztai magányod”
Fülledtség, káosz, nyüzsgés. Halvány, szemszárító homokköd terít be mindent, enyhe porszaga rátelepszik a szürkeségre. A szennyes Nílus lustán, feketén és csendben hömpölyög az érdektelen szigetek mellett, az egyforma betonhidak alatt. Kairó él, túlságosan is, élhetetlenül. Épül, vagy inkább burjánzik. Csak a katonásan sorakozó, rendíthetetlen gízai és szakkarai piramisok állják útját a terjeszkedésnek. A fennsík sivatagi kulisszája lassan félszigetet képez a tömbházak, utak és a feltűnő villák falanszteri áradatában. Vidék és nagyváros keveredik, a félkész lakótornyok sűrű erdejében soksávos pályákon ezrével tülekszik- tülköl a mindenféle kiszolgált, megbütykölt, túlterhelt járgány. Az útszélen különböző állatseregletek, nyájak vonulnak vagy hevernek a szűk „járdasáv” vegyes hulladék színesítette piszkában.