Szám­űzött ma­gyar iro­da­lom (2012)

Jól­le­het ősei né­met szár­ma­zá­sú­ak vol­tak, a XIX. szá­zad vé­gén ma­gyar ne­mes­sé és föld­bir­to­kos­sá vált a csa­lád. Az 1875-ben szü­le­tett író­nő nagy nyelv­is­me­ret­tel és kül­föl­di uta­zá­sa­i­val je­len­tős vi­lág­iro­dal­mi tá­jé­ko­zott­ság­ra tett szert. El­be­szé­lés­kö­te­tei után 1911-ben meg­je­lent el­ső re­gé­nyét (Em­be­rek a kö­vek kö­zött) öt nyelv­re le­for­dí­tot­ták. Leg­si­ke­re­sebb mű­ve a Ré­gi ház cí­mű csa­lád­re­gény (1914), amely ugyan­csak több nyel­ven el­ér­he­tő. Nap­ló­sze­rű írá­sai és úti­raj­zai mel­lett szü­le­tett tör­té­nel­mi tri­ló­gi­á­ja, mely a ta­tár­já­rás ide­jé­ben ját­szó­dik, cson­ka ma­radt. 1936—1937-ben No­bel-díj­ra je­löl­ték. 1937-ben hunyt el. Köz­éle­ti-kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­ge mi­att 1945 után a „szám­űzött iro­da­lom” kö­ré­be so­rol­va el­hall­gat­ták.

Ma­gyar port­ré­film (2001)

A taliándörögdi klast­rom rom­já­nál és a pulai ho­mok­bá­nyá­ban is hal­lot­tam éne­kel­ni. Fe­lejt­he­tet­len. Ma, ami­kor egy-egy ré­gi hang­fel­vé­tel­ét elő­ke­re­sem, ugyan­az az ér­zés fog el, ami ak­kor ha­tal­má­ba ke­rí­tett: Cseh Ta­más da­lai ré­szei a tel­jes­ség­nek. Aho­gyan ő ma­ga meg­fo­gal­maz­ta: „Egy-egy bol­dog pil­la­nat­ban a tá­bor­ban is, a szín­pa­don is azt ér­zed, hogy ré­sze vagy va­la­mi tö­ké­le­tes egész­nek. Ami­kor ki­sza­lad be­lő­led az ének, mint­ha nem is te len­nél, aki csi­nál­ja. Ami­kor azt ér­zed, hogy ezt a dél­utánt nem ad­nád sem­mi­ért. Va­jon mi­ért nem? Min­den­ki vá­gyik a fé­nyes pil­la­nat­ra, az ün­nep­re. Hogy ki­lép­jen a szür­ke, mo­no­ton me­ne­te­lés­ből, ami­ből a hét­köz­nap­ok ös­­sze­áll­nak.” A film lí­rai port­ré egy rend­kí­vü­li sze­mé­lyi­ség­ről.

Ady End­re

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2002)

A köl­tő­ről szak­em­ber és mű­ked­ve­lő egy­aránt íté­le­tet mond, ám so­sem de­rül ki, me­lyi­kü­ké a he­lyes és az igaz vé­le­ke­dés. Ta­lán nem is le­het ob­jek­tív mó­don szem­lél­ni. Van, aki­nek tet­sze­nek Ady End­re köl­te­mé­nyei, van, aki­nek nem. A most lát­ha­tó film mon­tázs­sze­rű­en vil­lant­ja föl az Ér­től in­du­ló s az Óce­á­nig ju­tó mű­vész éle­té­nek főbb hely­szí­ne­it: Ér­mind­szen­tet, a mai Adyfalvát, Zilahot, Deb­re­cent, Nagy­vá­ra­dot, ahol köl­tő­vé érett, ahol még a bör­tön­lé­tet is meg­ta­pasz­tal­ta; s a két fő­vá­ros, Pá­rizs és Bu­da­pest sem ma­rad­hat ki a sor­ból. A ké­pe­ket Ady gon­do­la­tai kí­sé­rik, a vers- és pró­za­rész­le­te­ken kí­vül sem­mi más ma­gya­rá­zó szö­veg nem hall­ha­tó. Ta­lán így kö­ze­lebb ke­rül­he­tünk a „li­dér­ces, mes­­sze fény”-hez s tit­ká­hoz.

Finn film­drá­ma (2002)

Az egész­sé­ges em­ber ne­he­zen tud­ja el­kép­zel­ni, hogy egy kró­ni­kus be­teg mi­lyen szen­ve­dé­se­ken me­het ke­resz­tül. Nem csak a fáj­da­lom­ra gon­do­lok. A kór­ház — bár­mily mo­dern is — va­ló­sá­gos bör­tönt je­lent an­nak, aki a ke­ze­lé­sek mi­att nem tud on­nan ki­moz­dul­ni. Ami­kor a ti­zen­hét éves Pete-ről ki­de­rül, hogy rá­kos, lel­ki­leg tel­je­sen ma­gá­ra ma­rad. A kór­ház­ban ös­­sze­is­mer­ke­dik egy ko­ra­be­li fi­ú­val, Jusával, aki ugyan­ez­zel a kór­ral és a ve­le já­ró be­zárt­ság­gal küsz­kö­dik már évek óta. Jusa egyet­len vá­gya, hogy el­jus­son Mombasába, a ten­ger­hez. Egy nap a két fiú meg­szö­kik, és el is in­dul­nak oda, ám elő­ször út­ba ej­tik Pe­te sze­rel­mét a tá­vo­li észa­kon. Mind­ket­ten jól ér­zik ma­gu­kat, ed­dig is­me­ret­len dol­go­kat ta­pasz­tal­nak, és még csak nem is sej­tik, hogy egyi­kük szá­má­ra ez az utol­só uta­zás…

An­gol thriller (1932)

Alfred Hitch­cock film­jét — ra­jon­gó­tá­bo­rán kí­vül — el­ső­sor­ban olya­nok­nak aján­lom, akik a film­tör­té­net át­me­ne­ti al­ko­tá­sai iránt ér­dek­lőd­nek. Ab­ban az idő­ben, ami­kor ké­szült, még csak né­hány éve ta­lál­koz­hat­tak a né­zők han­gos­film­mel. Ek­kor már lát­szott, hogy a film meg­szó­la­lá­sa nem pusz­tán an­­nyit je­lent, hogy ezen­túl hang­szó­rók­ra is szük­ség lesz a mo­zik­ban. Va­la­mi alap­ve­tő­en új szü­le­tett. Hitch­cock kri­mi­jé­ben még lá­tunk né­ma­fil­mes meg­ol­dá­so­kat, ugyan­ak­kor fel­tűn­nek már azok a stí­lus­je­gyek, me­lyek­kel a mes­ter ké­sőb­bi, érett al­ko­tá­sa­i­ban is ta­lál­koz­ha­tunk. Egy el­adás­ra vá­ró üres ház­ban — egy holt­test tár­sa­sá­gá­ban — ös­­sze­fut né­hány em­ber. Ám szép las­san ki­de­rül, hogy sen­ki nem az, aki­nek lát­szik. A holt­test sem.

Fran­cia—olasz ak­ció­film (1990)

Luc Besson kul­ti­kus­sá vált tör­té­ne­tén nem fog az idő. Új­ra és új­ra fel­dol­goz­zák: le­for­gat­ták az ame­ri­kai vál­to­za­tot, majd két té­vé­so­ro­zat is ké­szült a film alap­ján, a leg­utób­bi 2010-ben in­dult. Úgy tű­nik, a drog­ban­dá­ban gyil­kos­sá vá­ló fi­a­tal nő tör­té­ne­te, akit a kor­mány bér­gyil­kos­sá ké­pez, több ön­ma­gá­nál. Egy­részt, mert Besson film­jé­ben nem is az ak­ció, sok­kal in­kább a sze­mé­lyi­ség­fej­lő­dés áll a kö­zép­pont­ban, és Anne Parillaud már-már drá­mai sze­rep­pé eme­li Nikita ka­rak­te­rét. Más­részt pe­dig mert a fel­szín alatt az ösz­tön­em­ber tu­da­tos­sá ala­ku­lá­sá­nak va­gyunk ta­núi, ha úgy tet­szik, a fel­nőt­té vá­lás fáj­dal­mas tör­té­ne­té­nek, amely mind­an­­nyi­un­ké. És amely­nek so­rán el­ke­rül­he­tet­len, hogy szem­be­néz­zünk olyan té­mák­kal, mint a sza­bad aka­rat, a fe­le­lős­ség­vál­la­lás vagy a füg­get­len­ség ki­ví­vá­sa.

Ma­gyar já­ték­film (1965)

Há­rom fiú haj­nal­ban vág ne­ki ke­rék­pár­ral a Ba­la­ton­ra ve­ze­tő út­nak. Sze­ret­nék ki­hasz­nál­ni a nya­rat. Él­vez­ni a na­pot, a vi­zet, a csi­nos lá­nyo­kat, „ki­ten­ni ma­gu­kat a sors ké­nyé­nek-ked­vé­nek”. A mű­vész­nek ké­szü­lő Al­bert (Ta­hi Tóth Lász­ló) egy negy­ven év­vel ké­sőb­bi ge­ne­rá­ció fel­ka­pott gon­do­la­ta­it fo­gal­maz­za meg: „A bi­cik­li ná­lunk vi­lág­né­zet. Ott ál­lunk meg és oda me­gyünk, aho­va aka­runk.” And­rás (Or­bán Ti­bor) sem csak az iz­ma­it edzi. ős­­szel ta­ní­ta­ni kezd a Nyír­ség­ben: utol­já­ra még egy­szer vé­gig­pró­bál­ja in­tel­lek­tu­á­lis fegy­ver­tá­rát: aki­vel ta­lál­ko­zik, az­zal vi­tá­ba száll. Ked­vet­len, fö­lé­nyes és ki­ok­ta­tó. Öcs­­cse, Be­ne­dek (Uri Ist­ván) ke­zé­ről pe­dig le­csap­ja Esz­tert (Káldi Nó­ra). De a sze­re­lem­mel is csak kí­sér­le­te­zik. Ba­csó Pé­ter film­jé­ben a va­ká­ció nem pusz­tán ön­fe­ledt, fel­hőt­len szó­ra­ko­zás: al­ka­lom a szem­be­sü­lés­re, az élet át­gon­do­lá­sá­ra, ön­ma­gunk meg­is­me­ré­sé­re is.

El­ső elő­dön­tő (2013)

Egy hó­na­pon ke­resz­tül szom­bat es­tén­ként a ma­gyar kön­­nyű­ze­néé lesz a fő­sze­rep az M1 és a Du­na World mű­so­rán. Az Eu­ro­ví­zi­ós Dal­fesz­ti­vál ma­gyar­or­szá­gi elő­vá­lo­ga­tó­ját má­so­dik al­ka­lom­mal meg­ren­de­ző MTV-n hat adás so­rán dől majd el, me­lyik dal kép­vi­se­li ha­zán­kat a má­ju­si nem­zet­kö­zi dön­tő­ben, Mal­mő­ben. A há­rom elő­dön­tő so­rán tíz-tíz dalt hall­ha­tunk majd, amit két kö­zép­dön­tő kö­vet, hogy vé­gül a dön­tő­ben a né­zők sza­vaz­zák meg, hogy a szak­mai zsű­ri ál­tal leg­jobb­nak ítélt négy dal kö­zül me­lyik jus­son a nem­zet­kö­zi dön­tő­be. A Dal zsű­ri­jét idén Rú­zsa Mag­di, Rakonczai Vik­tor, Walkó Csa­ba (Compact Disco), Rákay Philip, va­la­mint Csi­szár Je­nő al­kot­ja. Az elő­dön­tők so­rán fel­lép töb­bek kö­zött Gás­pár La­ci, Baricz Ger­gő, Ke­resz­tes Il­di­kó, a United, Radics Gigi, Janicsák Veca, Po­lyák Lil­la, Pus­kás Pe­ti és Vas­tag Ta­más.