A pápa kifejezés az atya, apa jelentésű görög pappasz szóból származik. Eleinte minden püspököt így szólítottak, de az V. század óta Nyugaton egyedül a római püspököt illeti meg a pápa név. I. Nagy Szent Gergely pápa (590–604) nyomán nevezik magukat a pápák „Isten szolgáinak szolgája” (Servus servorum Dei) néven. A pápa általánosan használt megszólítása „Szentatya”, „Őszentsége”. A szentség a hivatalt illeti, nem a személyt. Az első ötvennégy pápa közül ötvenhármat szentként tisztel a katolikus egyház, de az 530-tól napjainkig uralkodott kétszáztizenkét pápa közül már csupán huszonhatot, ezek nagy része is a VI–IX. századra esik. A 867-ben elhunyt I. Miklós óta uralkodott százhatvanegy pápa közül csak hatot avattak szentté. Különösen kevés a szent a késő középkori és az újkori pápák között. V. Celesztin (1294) után eddig csak V. Piuszt (1566– 1572) és X. Piuszt (1903–1914) avatta szentté az egyház, XI. Incét (1676–1689), IX. Piuszt (1846–1878), XXIII. Jánost (1958–1963) és II. János Pált (1978–2005) pedig boldoggá.

Pápai látogatás XVI. Benedeknél

Ferenc pápa március 23-án, szombaton látogatást tett a Castel Gandolfó-i pápai rezidencián, ahol találkozott XVI. Benedekkel. A helikopter néhány perccel déli tizenkét óra után szállt fel, és húszperces út után landolt a pápai nyári rezidencia leszállópályáján.

Gyermekkori emlékek

Az argentin La 96, Voz de Caacupé rádióállomás (a Buenos Aires-i szegénynegyed rádiója) tavaly novemberben részleteket ismételt meg a Bergoglio bíboros érsekkel (a mai Ferenc pápával) korábban rögzített beszélgetésből, melyben a szentatya így nyilatkozott: „Gyerekkoromat szüleim és nagymamám között ingázva töltöttem. A testvérem tizenhárom hónappal utánam született. Nagymamám tanított meg imádkozni, és gyakran mesélt a szentek életéről.” Ferenc pápa gyermekként előbb ismerte meg a piemonti olasz nyelvjárást, mint a spanyolt.

Gondolhatjuk, menynyi értékes, művészi miseruhát őriznek a Vatikánban. Az ünnepi alkalomra, mely 1958-ig az új pápa tiarával (hármas koronával) történő megkoronázásának napja volt, bármelyiket felölthette volna Ferenc pápa. Ő azonban szép, de egyszerű öltözékben mutatta be a szentmisét. Külsőség? Sokkal többnek érezhettük.

Jó szándékú riporterek most is küzdöttek a szavakkal, hogy illően nevezzék a nagy embersereget vonzó eseményt. Az is elhangzott, hogy „a pápa elfoglalta trónját”. De ha nincs koronázás, talán trónt emlegetni sem időszerű.

Timothy Dolan New York-i bíboros érsek gondolatai

A második vatikáni zsinat óta eltelt ötven év és az új evangelizáció meghirdetése óta eltelt harminc a folyamatos útkeresés időszaka volt az egyházban, s az napjainkban is. Ilyen időkben rendkívül jelentős iránymutatást adhat egy-egy karakteres hang megnyilvánulása. A magam részéről ilyennek tartom azokat a megnyilatkozásokat, amelyek Timothy Dolan New York-i bíboros érsektől származnak, akit az októberi új evangelizációs szinóduson ismertem meg. Hazatérése után nem sokkal közzétett egy cikket „Krisztus és az ő egyháza az üdvösségért van” (Christ and His Church are all about Salvation) címmel, amely az evangelizáció végső okait taglalja. Olyan alapvető kérdéseket, amelyek tisztázása nélkül az új evangelizáció nem lehet sikeres. Az alábbiakban ennek az írásának főbb gondolatait közöljük.

Emlékezés Csonka Ferenc atyára

Szent György, a cserkészek védőszentjének napján, április 24-én emlékmisét mutatnak be Pécsett, a belvárosi templomban. Csonka Ferenc atyára emlékeznek, arra a lelkipásztorra, aki – Horváth J. Attila, Csonka Ferenc ifjúsági csoportjának egyik tagja így fogalmazza meg – „szent életű ember volt, s az ifjúság mártírja lett”. A szentmise végén emléktáblát helyeznek el a gyóntatószéknél, ahol Ferenc atya – Feri atya – oly sokat ült. S az egész liturgia alatt égni fog a lámpa a gyóntatószékben.

A Pécsi Törvényszék 2013. január 24-i keltezéssel a következő végzést hozta: „A néhai Csonka Ferenc (…) elítélttel szemben (…) a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésével, illetve vezetésével elkövetett bűntette és kettő rendbeli természet elleni fajtalankodás bűntette miatt jogerősen 6 év börtönre, egyes jogok gyakorlásától 10 évi eltiltásra és teljes vagyonának elkobzására vonatkozó elítélést (…) semmisnek kell tekinteni.”

Krisztusnak mint Pantokrátornak, a mindenség urának az ikonográfiában a VI. századtól ismert ábrázolása a mindenható és mindenek feletti uralmát hirdeti. Krisztus dicsőséges és győztes uralmának művészi ábrázolása sohasem félelmet kíván ébreszteni bennünk, hanem a meghívottságunkat akarja erősíteni. Azt a reményt, hogy nekünk is helyünk van ebben az uralomban. Az apostoli egyház azt tapasztalta húsvétkor, hogy Jézus az egész teremtés ura, mert a halálnak is ura. Nem a halál uralkodik Jézuson, hanem éppen fordítva, Jézus a halálon, tehát mindazon, ami meg van jelölve a változással, a mulandósággal. Az ősi bazilikákban, az apszisban aranyozott kövekből kirakott mozaikokról tekint le a Pantokrátor a történelemre és ránk. Ez a tekintet nem megsemmisítő, hanem a minket boldogítani akaró Isten irgalmas arca. Pünkösd után értették csak meg az apostolok, kicsoda ez a mindenség ura, és milyen jövőnk van általa, vele és benne. Ebbe a jövőbe segít betekinteni két XX. századi teológus, Boros László és Hans Urs von Balthasar. Egy „homályos tükrön” át kukkanthatunk bele a jövőbe, a halálban megszülető „végső döntésbe” és „az üres pokol reményébe”.