Nyáridő, kellemes utazás, megnyerő város, szép templom. A látnivalók – a bedekker ajánlása szerint – egymás után kipipálva. Marad még valamennyi idő vasárnap. Mivel üssék el az indulásig hátralévő órákat? Menjenek el misére, elvégre a székesegyház belső környezete annyira vonzó.

Véletlenül elkapott beszélgetésből derül ki mindez. Mondhatnám, örülni kell ennek, hiszen a „lyukasórát” mással is ki lehetne tölteni. Az idézett közjáték azonban elindítja a gondolatot.

Nyári barangolásom közben Balatongyörökre jutottam. Mintha éppen most kellett volna idejönnöm, megöntözni a kis fát a sír mellett, s elhelyezni egy csokor virágot. Az öt esztendeje elhunyt Raksányi Gellért, a Nemzet Színésze ezekben a napokban lenne nyolcvannyolc éves. Egyszer, az asztaltársasági összejövetelről hazafelé tartva villamossal (egyutcányira laktunk egymástól) hirtelen azt mondta a Margit híd budai hídfőjénél: szálljunk le, sétáljunk. S a rakparton egyszer csak így szólt: „Tudod, mit nem értek én a hitben? A hihetetlenséget.” S ezzel a mondattal utazom tovább.

Fotó: Cser István

Az új evangelizáció útjai

Huszonhárom éves koromig alig léptem át a templom küszöbét. Néha egy-egy esküvő alkalmával jártam ott, és igencsak feszélyezve éreztem magam a nászmise alatt, mivel sem az imákat, sem a liturgiához hozzátartozó mozgásokat nem ismertem. Meg voltam ugyan keresztelve, de a hetvenes években felcseperedve hitoktatásban nem részesültem. Elvált szülők gyermekeként édesanyám konzervatívpolgári gondolkodású családjában nőttem fel, ahol az Istenben való hit természetesnek számított, de senki sem gyakorolta rendszeresen a vallását.

„Villáminterjú” a Shalom katolikus közösség alapítójával

Rengeteg a dolga, de arra van ideje, hogy néha megálljon egy kicsit. A Halleluya fesztiválon kapom el, ott ül a közönség soraiban. Moyses Azevedo közvetlen ember, régi ismerősként üdvözöl. Ám nemcsak engem, mindenki mást is. Az egyik program után a magyar csapathoz is odajön, vált velünk néhány szót, majd közös fotót készítünk. „Sziasztok!” – mondja, mikor elköszön.

Beszélgetés az aranymisés Pápai Lajos győri püspökkel

– Hogyan emlékszik vissza fél évszázada a szentelésére?

– Mivel a püspök úr akkor éppen internálótáborban volt, így Szabó Imre esztergomi segédpüspök szentelt Veszprémben, 1963. június 21-én, Jézus Szíve péntekén. Klempa Károly apostoli kormányzó ott ült a papok között, majd elsőnek jött a kézfeltételre.

– Milyen kilátásai voltak akkoriban egy frissen szentelt papnak?

– Az emberek körében, azt hiszem, kedvező volt a megítélésünk, a társadalom azonban hivatalosan nem vett rólunk tudomást. Csak egy példa ennek érzékeltetésére: az újmisémet nem mondhattam Keszthelyen, mert édesanyám tanárnő volt, s akkor kitették volna az állásából. De mi nemigen foglalkoztunk ezekkel a körülményekkel, inkább örültünk annak, hogy eljuthattunk a szentelésig, s vártuk, hogy szeptembertől megkezdhessük a szolgálatunkat.