A bol­dog­ság nyo­má­ban

A ka­to­li­kus társ­ke­re­ső fél éve

tFél év telt el az­óta, hogy idén feb­ru­ár 14-én, Va­len­tin-na­pon el­in­dult a párKatt.hu online ka­to­li­kus társ­ke­re­ső hon­lap. In­du­lá­sunk óta na­pon­ta át­lag húsz új tag je­lent­ke­zik be a hon­la­pon, ami azt je­len­ti, hogy má­ra már több mint há­rom­ezer-öt­száz a re­giszt­rál­tak szá­ma. Azok szá­ma pe­dig, akik tel­jes jo­gú hoz­zá­fé­rést sze­rez­tek a hon­lap­hoz – ki­töl­töt­tek min­den szük­sé­ges me­zőt, és vá­lasz­tot­tak az elő­fi­ze­té­si le­he­tő­sé­gek kö­zül –, meg­ha­lad­ja a nyolc­szá­zat. A nők és a fér­fi­ak ará­nya az ös­­szes fel­hasz­ná­lót te­kint­ve hatvan–negyven szá­za­lék. A leg­né­pe­sebb cso­port a har­minc-negy­ven éve­sek kor­osz­tá­lya, itt a nő-fér­fi arány ötvenöt-negyvenöt szá­za­lék. Több ren­dez­vényt is szer­vez­tünk: já­té­kos is­mer­ke­dé­si es­te­ket, eve­zős­tú­rá­kat, gya­lo­gos és bu­szos ki­rán­du­lá­so­kat, já­té­kos is­mer­ke­dé­si hét­vé­gét. Az volt a ta­pasz­ta­la­tunk, hogy a fél- és egy­na­pos ren­dez­vé­nyek rend­kí­vül nép­sze­rű­ek, az en­nél hos­­szabb prog­ra­mok vi­szont ke­vés­bé. A to­váb­bi­ak­ban is szer­ve­zünk ki­rán­du­lá­so­kat és is­mer­ke­dé­si le­he­tő­sé­ge­ket. Ok­tó­ber 18. és 20. kö­zött pél­dá­ul a MÉCS-családközösségek MÉCS-napokat szer­vez­nek társ­ke­re­sők­nek.

Sza­ba­du­lás kö­te­lé­ke­ink­ből

So­kat mond­hat­nak a jól meg­vá­lasz­tott sza­vak. Ám oly­kor még több­re ta­nít egy-egy őszin­te cse­le­ke­det. Szá­mom­ra Fe­renc pá­pa Má­ria-tisz­te­le­té­ről igen so­kat el­árul­nak is­mé­telt vá­rat­lan lá­to­ga­tá­sai a Santa Maria Mag­gio­re-bazilika kegy­ké­pé­nél. Itt imád­ko­zott pá­pa­sá­ga kez­de­tén, il­let­ve bra­zí­li­ai út­ja előtt és an­nak be­fe­je­zé­se­kor is. Nem azért, mint­ha job­ban bíz­na Má­ria köz­ben­já­rá­sá­ban, mint Jé­zus ir­gal­má­ban, az Atya gond­vi­se­lés­ében vagy a Lé­lek ve­ze­té­sé­ben. Ha­nem nyil­ván azért, mert va­la­mi él­mény fű­zi e kegy­kép­hez, az anyai sze­re­tet vonz­za oda. Ugyan­ak­kor nem fe­lej­ti azt sem, ami Má­ria szá­já­ból hang­zott el a ká­nai me­nyeg­zőn: Te­gyé­tek, amit mond!

Is­ko­lá­ba…?

Felkészülő

De hi­szen ki­csi még, in­kább ját­sza­nia kel­le­ne! – so­pán­ko­dik a tan­év­kez­dés­re gon­dol­va jó né­hány ag­gó­dó szü­lő. Bi­zony, itt a szep­tem­ber, és ez sok kis­gyer­mek szá­má­ra je­len­ti egy új kor­szak nyi­tá­nyát az ed­di­gi óvo­dás élet­hez ké­pest. Az is­ko­la el­kez­dé­se nem csu­pán a na­pi­ren­det és a gye­rek­szo­bát ren­de­zi át, ha­nem alap­ve­tő vál­to­zá­so­kat hoz a gyer­mek (sőt az egész csa­lád) szá­má­ra. Mos­tan­tól fon­tos sze­re­pet fog ját­sza­ni az éle­té­ben a tel­je­sít­mény, a meg­mé­ret­te­tés, az ér­té­ke­lés, és ez időn­ként va­ló­ban ko­moly meg­ter­he­lést je­lent majd a kis ta­nu­ló­nak.

Vágy­vi­lág (2.)

Felkészülő

Két em­ber ül a se­gí­tő szo­bá­já­ban. Fel­nőt­té let­tek. Ta­lál­koz­tak, meg­kezd­ték kö­zös éle­tü­ket.

Te­gyük fel, hogy évek, akár év­ti­ze­dek óta is­me­rik egy­mást. A vá­gyak, sze­ren­csé­sebb­nek mond­ha­tó eset­ben sa­ját vá­gyuk vagy vá­gya­ik mi­att ül­nek itt egy­más mel­lett. Mond­juk férj és fe­le­ség, szü­lő és gyer­mek. Ugyan­ar­ra vágy­nak: nyu­ga­lom­ra, meg­ér­tés­re, har­mó­ni­á­ra. Ho­gyan le­het az, hogy ölel­ni vágy­tak, s most sok­szor öl­ni sze­ret­né­nek? Nem ér­tik egy­mást. Mi­ért bün­tetsz az­zal, hogy így vi­sel­kedsz? Mit tet­tem el­le­ned, hogy el­ját­szod a be­csü­le­te­det, el­iszod a pén­ze­met, hogy el­hor­dod ott­hon­ról az utol­só ér­té­ke­in­ket is?

„Hi­szed-e, hogy 5000-ben is lesz Pécs?”

Szent és pro­fán fé­nyek a vá­ros­ban

A Te ar­co­dat ke­re­sem – sum­máz­hat­nék né­hány sze­szé­lye­sen szép pé­csi nap után a Mű­vé­sze­tek és Iro­da­lom Há­zá­ban ren­de­zett ki­ál­lí­tás cí­mé­vel, hi­szen lép­ten-nyo­mon utol­ér­tek a szak­rá­lis él­mé­nyek, s ké­zen fog­va ve­zet­tek az ég fe­lé. Az egy­ház­ze­nei fesz­ti­vál ide­je alatt pap­szen­te­lést tar­tot­tak a szé­kes­egy­ház­ban, új­mi­sé­re hí­vott a gyár­vá­ro­si temp­lom ha­rang­ja, s a har­minc­öt éves Pé­csi Nyá­ri Szín­ház egyik pro­duk­ci­ó­já­nak is tap­sol­hat­tunk a hűs éj­sza­ká­ban. Mind­eköz­ben pe­dig szün­te­le­nül ke­res­tük Nagy La­jos ki­rály, Janus Pan­no­ni­us, Ba­bits, a Zsolnayak, Kodolányi, Weöres Sán­dor, Takáts Gyu­la, Várkonyi Nán­dor, Martyn Fe­renc, Victor Vasarely, Csor­ba Győ­ző és Tüs­kés Ti­bor lá­ba nyo­mát. Azt a gaz­dag szel­le­mi kö­ze­get, amely nél­kül nincs vá­ros, nincs iro­da­lom és mű­vé­szet. Hogy is ír­ta a re­ne­szánsz pé­csi püs­pök Pan­nó­nia di­csé­re­te cí­mű epig­ram­má­já­ban? „Ed­dig Itá­lia föld­jén ter­met­tek csak a köny­vek, / S most Pan­nó­nia is ont­ja a szép da­lo­kat. / Sok­ra be­csül­nek már, a ha­zám is büsz­ke le­het rám, / Szel­le­mem egy­re di­csőbb, s ál­ta­la hí­res e föld!”

Táj­sze­re­tet: hon­sze­re­tet

Ami­ről egy táj­ház be­szél

A nyelv­újí­tó Ka­zin­czy Fe­renc, ami­kor sá­tor­al­ja­új­he­lyi vi­rág­ko­rá­ban a ha­zai is­ko­la­ügy­ben pa­pír­ra ve­tet­te so­ra­it, a hely­is­me­ret fon­tos­sá­gát is hang­sú­lyoz­ta. A szü­lő­föld, az eu­ró­pa­i­ság össze­kap­cso­lá­sá­ban ma sem te­he­tünk mást, hi­szen az új és újabb nem­ze­dé­kek­nek is tud­ni­uk kell, hogy azért va­gyunk a vi­lá­gon, „hogy va­la­hol ott­hon le­gyünk ben­ne” – amint Ta­má­si Áron hir­de­ti…

Fo­ga­dó-sze­re­tet­tel tá­rult meg Balatonakali táj­mú­ze­u­má­nak ka­pu­ja, a tár­gyi és szel­le­mi kul­tú­ra ér­té­ke­it be­mu­ta­tó há­zé, amely a ma­gyar ten­ger észa­ki tér­sé­gét hoz­za lé­lek-kö­zel­be: a né­pi men­ta­li­tást, a gaz­dál­ko­dást, az épít­ke­zést, a nép­mű­vé­sze­tet, és nem utol­só­sor­ban a val­lá­sos éle­tet. A ka­put nyi­tó gaz­da: Limbacher Gá­bor mú­ze­um­igaz­ga­tó, nép­rajz­ku­ta­tó fo­gad. ő en­nek a gyűj­te­mény­nek szor­gos „ki­gon­do­ló­ja”, és fe­le­sé­ge, Len­gyel Ág­nes, a szak­mai-szel­le­mi társ. Ka­zin­czy alig­ha­nem kö­szö­nő szép­le­ve­let ír­na ne­kik, lát­va a gaz­dag, foly­ton gya­ra­po­dó gyűj­te­ményt.

Gya­lo­gol­tak a Hun­ga­Rió­ra

Országjáró

Az or­szág­ban egye­dül­ál­ló mó­don gya­lo­gos za­rán­dok­lat ke­re­té­ben ér­ke­zett meg a HungaRióra a Sze­ge­di Ka­to­li­kus Egye­te­mi Lel­kész­ség fi­a­tal­ja­i­nak egy kis cso­port­ja.

A Ser­fő­ző Le­ven­te atya ve­ze­té­sé­vel meg­tett öt­na­pos út a részt­ve­vők szá­má­ra iga­zi, lel­ki­gya­kor­lat jel­le­gű rá­ké­szü­lést je­len­tett a nagy ren­dez­vény­re. A fi­a­tal za­rán­do­kok jú­li­us 20-án haj­nal­ban Ru­zsá­ról in­dul­tak Pécs­re Csikéria, Ma­da­ras, Vas­kút, Moh­ács út­vo­na­lon át.

Szent Gel­lért Fesz­ti­vál – a ko­moly­ze­ne je­gyé­ben

Országjáró

Ha­to­dik al­ka­lom­mal em­lé­ke­zik el­ső, vér­ta­nú püs­pö­ké­re a Szeged–csanádi egy­ház­me­gye a szep­tem­ber 20. és 24. kö­zött meg­ren­de­zett Szent Gel­lért Fesz­ti­vál­lal. Az ese­mény ke­re­té­ben az ér­dek­lő­dők a szé­kes­egy­ház­ban és a Gál Fe­renc Fő­is­ko­lán hall­hat­nak szín­vo­na­las kon­cer­te­ket és elő­adá­so­kat. A klas­­szi­kus és kor­társ ze­ne­szer­zők is­mert és rit­kán hall­ha­tó mű­ve­it ez­út­tal is a fesz­ti­vál mű­vé­sze­ti ve­ze­tő­je, a Pro Cultura Hun­garica-díjas Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee kar­nagy, a salz­bur­gi Ka­ma­ra Fil­har­mo­ni­kus Ze­ne­kar ve­ze­tő­je, va­la­mint Gyüdi Sán­dor, a Sze­ge­di Nem­ze­ti Szín­ház fő­igaz­ga­tó­ja ve­zény­li.
A Sze­ge­di Szim­fo­ni­kus Ze­ne­kar és a Szent Gel­lért Aka­dé­mia mel­lett a fesz­ti­vál vis­­sza­té­rő ven­dé­ge lesz a min­dig nagy si­kert ara­tó Stadler Quartet, a szó­lis­ták kö­zül pe­dig Vámosi-Nagy Zsu­zsan­na és Madai Zsu­zsan­na is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.